Juhász Vivien, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium 2017-ben végzett diákja, jelenleg Svédországban él. Az ő egyik felvételét is beválogatták az idén júniusban megjelenő Eye Mama albumba.
Az egész világot átfogó Eye Mama mozgalmat Karni Arieli BAFTA-jelölt film- és fotóművész indította a Covid-19 pandémia idején az Instagramon azzal a céllal, hogy a kényszerű szobafogság idején fényképek segítségével mutassa be az otthon és az anyaság költői igazságait. Az oldalon megjelenő felvételek a mamaként azonosított fotósok – anyák, valamint nembináris identitásúak – szemszögéből mutatják be az otthoni környezetet, megjelenítve mindazt, ami oly gyakran láthatatlan: a gyermek születése előtti időszakot, az anyaságot, a gondoskodást és a családot. A kezdeményezésről beszámolt többek között a National Geographic, a Vogue, a Stern, a Romper, a British Journal of Photography és a Creative Review.
Karni Arieli a Creative Review című lapnak így nyilatkozott: „Eléggé beteg voltam, de ahogy javult az állapotom, kézbe vettem a fényképezőgépemet. A fotózás erőt adott, hogy érezzem, minden rendben lesz. Én voltam a mesemondó, és én irányíthattam a narratívát. Az otthonomat, a családomat és a gyerekeimet dokumentáltam, miközben otthon tanultunk és dolgoztunk a járvány korai napjaiban, a félelemmel teli, ismeretlen helyzetben. Olyan volt ez, mint egy mankó, mint egy gyógyító eszköz ahhoz, hogy kezelni, uralni tudjam ezt a szituációt.” A közösségi médiában Arieli látta, hogy sokan mások is hasonlóan tesznek. Így jött az ötlet, hogy ezeket a képeket érdemes lenne összegyűjteni, ezért 2021 áprilisában elindította az Eye Mama Instagram-oldalt. A siker óriási volt: már az első hat hónapban 25 országból tizenötezer képet töltöttek fel.
A teNeues kiadó gondozásában megjelenő Eye Mama albumban az Instagram oldalon megjelent fotók közül százötven jelenik meg – köztük Juhász Vivien felvétele is. A képeket a projekt ötletgazdája, Karni Arieli válogatta neves fotográfusokkal együtt. A könyvet lapozgatva a fotók segítségével mindenki megtapaszthatja a gondoskodás és a szülői lét napos és árnyas oldalát, a közeli részletek szépségét, a szeretetet és a nehézségeket, valamint ami a legfontosabb: a képek alkotóinak személyes költői igazságait. Az Eye Mama könyv az anyaság narratíváját helyezi a középpontba, lehetővé téve, hogy a történelemben először lássunk a mamák szemével világszerte.
További információk a projektről ezen az oldalon találhatók: www.eyemamaproject.com
Az összes – a cikk megjelenésekor több mint ötvenezer ! – fénykép: https://www.instagram.com/explore/tags/eyemamaproject/
A könyv Instagram oldala: https://www.instagram.
A kötet előrendelhető ide kattintva: https://www.amazon.co.uk/Eye-

Juhász Vivien felvétele

Hozzászólások