A házaspár már nem volt fiatal. Itt laktak a Köves utcában, mindjárt a park mellett. Talán harminc évvel ezelőtt költöztek ide, mint ifjú házasok. Ez a második emeleti kétszobás lakás már annyira hozzájuk nőtt, mint egy kedvelt felöltő az emberhez. Vitéz Sándor, a férj, ötvennyolc éves és egy szállítási cégnél dolgozik, mint rakodó. Ehhez a munkához erő kell, tehát Vitéz Sándor szeret enni és inni. De inkább sörözni. Felesége, lánykori nevén Kiss Anna, korban hozzá illő, mármint a férjéhez, most töltötte be az ötvenedik élet évét. Barna hajú és érdekes kék szemei vannak, ezt, ha látja az ember, mindjárt érdekessé teszi. Ehhez a figyelem odairányuláshoz még az is hozzájárul, hogy alakja kiváló. Szokták mondani arra a nőre, akinek szép, formás mellei, meg domborodó fara, keskeny csípője van, hogy „pimaszul szemtelen az alakja”. Nem lehet csak úgy elmenni mellette. Már szembe jövet is szemléli a férfinép, ha elmegy melletted, okvetlen utána kell fordulni, mert ugye a fordított alakját is meg kell nézni. Ilyenkor jön a sóvárgás, ez is a másé. Tehát Anna asszony, ezekkel a sors által felruházott ismertetőjelekkel élte az életét. Különösen nem zavarta, hiszen tisztában volt minden képességével. A házastársi dolgokban is jártas volt. Vitéz Sándor soha nem panaszkodott az asszonyra. Sokszor ő is csak nézte és dicsérte önmagát, jól választott.
Aztán ahogy teltek az évek, az egyetlen fiúgyermekük, István is nagyfiú lett. Sőt, meg is nősült, volt egy leány unokájuk.
Közöttük a kapcsolat olyan hullámzó volt, egyszer lobogott, máskor csak a parázs melegített.
Ezeket az időszakokat legjobban a feleség, Anna asszony élte meg nehezen. Jó lett volna, mondjuk a harmincadik házassági évfordulójukon is úgy „hancúrozni”, mint a kezdetek kezdetén. Sajnos Vitéz Sándor már nem vitézként viselkedett. A „kardját” is letette, legtöbbször, a melóból hazafelé a „Sárga Lakat”-ban inkább jobb kezében a sörös korsót fogta és a cimborákkal élcelődött az életről, meg a politikáról. Otthon pedig az asszony csak várta, a vacsora minden este készen volt. Vitéz Sándor ebben nem ismert tréfát, mire hazajött, mindig kajás volt. Hiszen a napi trógerolás kivette minden erejét, másra már nem jutott még, az elpangó erőkből sem.
A feleség ezzel szemben duzzadt az erőtől. Nem is esett nehezére a bevásárlás, járta a piacot, meg egy-két ÁBC-t. A legutóbbi ilyen ÁBC látogatás során arra gondolt, hogy benéz ebbe a most nyílt áruházba, amely a Gyümölcs utca és a Szeder utca sarkán várta vásárlóit. Mindjárt az ajtóban fogott egy bevásárlókocsit és tolta maga előtt. Nézte a pultokra kirakott árukat. Nyugtázta, hogy sok olyan áru van itt, ami a másikban nincs. Így ért el húsos részhez. A pult mögött egy fekete hajú férfi állt. Olyan ötvenöt éves lehetett első meglátásra. Fehér köpenyében és ehhez illő fehér sildes sapkájával igazi férfi benyomását keltette Anna asszonyban. Hirtelen még a szíve is másként kezdett verni, ahogy ránézett.
– Mivel szolgálhatok? – kérdezte nagyon kedves hangon. Ez a hang Anna asszonyban hirtelen összezavart mindent.
– Még nem tudom, csak nézegetek.
– Tessék nyugodtan, van áru bőven – mondta a hentes és igazi megnyerő mosollyal nézte az asszonyt. – Mit szeretne főzni? – hangzott a kérdés. – Vagy úgy is kérdezhetném, a férjuramnak mi a kedvence? Hirtelen nem is tudott válaszolni. Nézte a férfi arcát, izmos felsőtestét, melyet a köpeny azért jól kiadott.
– Mindenevő ő – mondta halkan. – Nem válogatós!
– Mégis mit enne hirtelen az itt látható húsokból? – és körbe mutatott.
– Talán egy rántott szeletet, sült burgonyával és uborkasalátával – mondta egy kicsit félszegen.
– Akkor talán ebből a szép tarjából szelek magának – és mindjárt kézbe is vette a húst és négy csodálatos szeletet tett a mérlegre.
– Én hentes vagyok, de nem rajongok a húsokért. Inkább egy finom süteményt többre tartok – mondta és kissé bohókásan, Anna asszony szemébe nézett.
– Ez így jó lesz! – nyugtázta a kiszolgálást. Mindjárt arra gondolt Anna asszony, hogy máskor is eljön ide, ebbe a boltba.
– Köszönöm! – mondta, és ő is mosolyogva nézte a hentest.
– Jöjjön máskor is! – Tette hozzá a hentes, és mélyen Anna asszony szemébe nézett, amikor átnyújtotta a becsomagolt húst.
Anna asszony hirtelen zavarban érezte magát, még az arca is kipirult. Nem tudott semmit mondani, csak tolta a kocsit, és ahogy távolodott a húsos részlegtől, többször visszanézett. Látta, hogy a hentes sem veszi le róla a szemét. Ilyet talán lánykorában érzett, egy kicsit ki is melegedett.
Erről az eseményről aztán a férjének nem is mert szólni. Nem kacérkodik ő senkivel, de ez a hentes egy különlegesen vonzó férfi. A nap folyamán többször lejátszódott előtte a bolti jelenet. Jó volt visszagondolni rá.
A megvásárolt tarjából tényleg csinált rántott húst. Sütött hozzá krumplit is, salátának meghámozott négy uborkát és felszeletelte. Ahogy készítette az illata is jó volt, elégedettség kerítette hatalmába. Ahogy így álmélkodott, a zárban csörrent a kulcs és ott állt teljes valóságában Vitéz Sándor.
– Anyukám, nagyon finom illat van. Mit főztél?
Anna asszony felnyitotta a jénai tetejét és egy tányérra oda tett egy óriási rántott szeletet, mellé a krumplit, egy kis tálba az uborkasalátát.
Még nézni is öröm volt, ahogy Vitéz Sándor a kézmosás után az asztalhoz ült és elkezdett falatozni.
– Egy új ÁBC-be vásároltam. Most nyílt meg. Az ottani hentes nagyon kedves volt – mondta Anna asszony és mintha itt állna előtte az a csinos hentes, úgy érezte. Egy pillanatra meg is feledkezett magáról.
– Ábrándozunk? – kérdezte a férj és nézte az asszonyát.
– Nem, csak olyan kedves volt. Manapság ritka az ilyen bolti eladó. Csak rohannak, odavágják, amit kérsz és kész. Mehetsz Isten hírével – mondta az asszony, ahogy magához tért.
Vitéz Sándor csendesen falatozott, az jutott az eszébe, milyen szerencsés ember ő, ilyen asszony a párja. Kész volt a vacsorával, bement a szobába és bekapcsolta a televíziót. Már szertartás volt, hogy a tizennyolc órai híradót megnézte a TV2-es csatornán. Sokszor bosszankodott, mert olyan volt az adás, mint a Kékfény. Olyan hírek voltak benne, ki kit szúrt le, kit vertek meg, hol raboltak. Vitéz Sándor ezeken a híreken egy idő után túltette magát. Azonban az autós balesetek nagyon bosszantották. Mindig megállapította, hogy ha rajta múlna, a fél ország lakosainak bevonná az autóvezetői jogosítványát. Legalább nem lenne baleset, meg annyi halott a közlekedésben. Így morfondírozott, el volt foglalva ezekkel a dolgokkal. Anna asszonyt már észre sem vette, pedig ott ült mellette.
Ő pedig szabadjára engedte fantáziáját. A hentesre gondolt. Biztosan figyelmes ember lehet. A kedvességét már megtapasztalta. Szép férfi, így nyugtázta magában és valami melegség futott át rajta. – Majd holnap benézek abba az ÁBC-be! – mondta önmagának.
Aztán másnap lett. Arra gondolt, süt egy tepsi süteményt. Mondjuk meggyes pitét és visz belőle a hentesnek. Ezen az ötleten fellelkesedett és mindjárt neki is látott a sütemény elkészítéséhez. Dél elmúlt, mikor elindult. A bolt bejáratnál felvette a bevásárló kocsit és lassú körözéssel megközelítette a hentespultot. A hetes ott állt, és amikor észrevette, olyan mosoly futott át az arcán, mint egy kíváncsi kisgyereknek szokott.
– Kézcsók kedves. Milyen volt a hús? – kérdezte mosolyogva.
– Finom, ízlett az uramnak! – de ezt úgy mondta, hogy ebből a hangsúlyból a hentes azonnal kiolvasta, hogy otthon nincs minden rendben a pár között.
– Majd ha nagyon a kedvébe akar járni, szóljon, én beszerzem a legfinomabb húst is – kedveskedett a hentes.
Ahogy így beszélgettek, Anna asszony kihúzta táskájából az előre becsomagolt süteményt és nyújtotta férfi felé.
– Ez egy kis meglepetés, magának sütöttem. Finom meggyes pite – mondta zavartan, de mégis valami öröm bujkált benne, hogy ő is tud kedveskedni ennek a férfinek.
– Jaj, kedves, nem kellett volna, nem azért mondtam a múltkor. Tényleg nem szeretem a húst, nem is tudom, miért vagyok pont hentes – magyarázkodott. Valahogy ki akart bújni ebből a beszélgetésből, ezért megkérdezte: – Most milyen húst szeretne?
– Majd szombaton jövök, és marhapörköltet akarok főzni.
– Jöjjön, várom. Elkészítem a kívánt húst – mondta a hentes és a pultra tett pitére kacsintott. – Már alig várom, hogy megkóstoljam.
Anna asszony elbúcsúzott. Hosszan nézték egymást, aztán hazaindult, hogy főzzön valamit az este hazatérő urának.
Az ÁBC látogatások úgy hetente kétszer lezajlottak. A találkozások mindig izgalommal töltődtek meg. A beszélgetésekből ki lehetett hámozni a kölcsönös szimpátiát, talán egy kicsivel többet is. Anna asszony este, amikor lefeküdt és a paplant magára húzta, a hentes járt az eszébe, néha különös gondolatok is megfordultak ebben az elmélkedésben.
Az ÁBC-ben úgy beszélgettek, mint akik visszakapták serdülő fiatalságukat, tele érzelmekkel. Vagy talán azt is mondhatnánk, úgy viselkedtek egymással, mint valami szerelmesek. Karnyújtásnyira voltak egymástól. Csak az volt a baj, hogy pult elválasztotta őket egymástól.
Hozzászólások