Valahol mindig nyílik virág,
erről nem szólnak próféciák.
Ahol ma fagy és felhő havaz,
ősi törvény, hogy lesz tavasz.

Ehhez négy dimenzió kevés,
s ettől különös a létezés.
Isten univerzum-spirálja
az ecsetét időbe mártja.

Felrajzolja vele a telet,
amit a tavasz majd elfeled.
Később nyarak melegét fújja,
s vén ősz után elkezdi újra.

Valahol ott van a te meg én,
a hullongó percek tetején.
Feledés takar sok részletet,
egymásra nyomódnak rétegek.

Bölcs világban semmi nem örök,
változnak a Nap rótta körök.
Múlás minden élőt befogad,
csak boldogságról nincs lenyomat.

Megosztás

Tweet