Borozó a semmi partján • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Borozó a semmi partján

 

A lugas keresztléces deszkázatáról fáradtak lógtak le a zöld műanyag levelek. A létra alatt egész kupac gyűlt már össze belőlük. A valódi levelek fonnyadtak voltak, sárgák és a peremük felkunkorodott, az élettelenek, a zsírpapírból kivágottak – holtukban is hibátlanok. Most egy halomba fújta őket a szél.

A fiatalember tanácstalanul állt a bódésor előtt. A legtöbbje bezárva, rajta rács, lakat. Csak a szélső borozó árválkodott nyitva, ott is már éppen kasszát csináltak. A lány a platánsorból nézte a fiú reménytelen próbálkozását.

– Kaphatnék egy deci bort?

– Zárva vagyunk! – sem a fejét, sem a hangját nem emelte fel a fekete csaposnő.

– Volt már maga szomjas életében? – kérdezte rövid szünet után a fiatalember.

– Hallotta, zárva tart az üzem! – röffent le a létra tetejéről a főnök tenorja. A csaposnő válasz helyett egy félig kiürült üveget tolt a fiatalember elé, de a szemét továbbra is a zizegő számológépen tartotta.

– Ugye! – és a fiatalember az üveggel a platánsorban várakozó lány felé intett.

– Csak módjával! – morogta a csaposnő, tettetett rosszkedvvel.

– Na, persze!

– Elment az eszed? Az az üveg a miénk! – csattant fel a főnök valódi haraggal, amint észrevette a tényállást.

– Hagyd, szomjan akar halni! – A főnök a létra tetején tovább morgott.

– Ne féljen, hagyok benne, különben pedig… egészségére! – a morgás abbamaradt. A lány léptei csikorogtak a fehér kőzúzalékon. Újabb zöld műkoszorú hullott a földre.

– Ugye, mondtam neked, hogy lesz itt még élet!

– Itt, uram, már régen nincs élet! – hűtötte le a fiatalember lelkesedését a csaposnő.

– Ti ismeritek egymást? – kérdezte gyanakodva a lány.

– Ez csak a szezonzárók szolidaritása! – és a fiatalember nevetett a saját szellemességén.

– Ez magának szezonzárás? Belakatolni egy borozót? Aztán holnap újra kinyitni Kaposváron, Őrmezőn vagy a Flórián-téren?

– De én itt ma halok szomjan!

– Te itt ma már csak magadnak halsz szomjan! – azért a lány is büszke volt a saját mondására. – Magadnak! Még nekem sem! Mert én az egész életemet vesztettem el erre a nyárvégére!

– Ne kímélj! – a fiú megszokásból a szájához emelte az üveget, de csak hogy a bor savanyúságát érezze.

– Semmi közöd hozzá, de azért nem titok: férjhez akartam menni. Minden áron!

– Kihez, mihez, miért? És miért nem?

– Hogy elmehessek végre innen! Ebből az országból. Tavaly már majdnem sikerült, gondoltam, az idén összejön!

– Te akarsz innen elmenni? Hiszen úgy illesz ebbe a környezetbe, mint a fekete ló a temetési menetbe! – a fiú a lány felé tolta az üveget, de azért a kezével továbbra is szorongatta.

– Ha tudnám, hogy elengeded, a fejeden törném össze!

– A holmi kincstári, csak veszekedni tessék mellette! – mordult közbe a csaposnő.

– Azért mégis könnyebb elmenni a jóba! Én viszont itt akartam megkapaszkodni. – vallotta-titkolta a fiatalember.

– Aztán mibe akartál belekapaszkodni, nagyokos?

– Természetesen saját magamba! Az utolsó nyaram… Vagyis az utolsó nyaram volt – a végzés előtt. Most akartam megírni a drámámat.

– Rögtön főszerepet kérek benne!

– Az én drámámban nem szerepelnek szédült tyúkok!

– Persze, csak hibbant kakasok! Mi? Aztán meddig jutottál, nagyokos?

– Meddig, meddig? A koncepció, az készen volt már tavaly is. Meg a jelenetezés. De nem ez a baj. Annyi pénzem se volt, hogy hazautazzam a tanév végén. Hajnalonként elmentem újságot kihordani. Délelőttönként meg zsákolni…

– Még mindig könnyebb, mint idegen ágyakba bújni.

– Könnyebb is, nehezebb is…

– De még az is nehezen ment! Minden hülye német a családjával jár már a Balatonhoz. De házasodni, azt biztos, hogy egyik sem akar!

– Aztán hazautaztam, de ott se lóghattam az anyámék nyakán. Akkor meg elmentem a kőbányába. De két hét múlva otthagytam őket.

– Miért, kifogyott a kő a hegyből?

– Mellettem nyomott széjjel egy srácot az omladék. Valakinek viszont meg kell írni azt a drámát!

– Azt meg! De ne mesélj nekem ilyeneket!

– Miért? Ha nem mesélem, nem hal meg a fiú?

– De, meghal biztosan… Add az üveget, és inkább a drámádról mesélj.

– Nincs mit mesélni! Csak a szereposztásig jutottam el. Egy rohadt kezdőmondat nem jutott az eszembe. Pedig az egész itt feszeng a fejemben.

– Akkor kezdd a második mondatnál, majd a végén odaírod az elejét!

– Ez olyan, mintha előbb kelnél fel az ágyból, mint ahogy belefekszel!

– Ezt ne próbáld többet mondani! Ez az én dolgom, erről rajtam kívül mindenkinek: kuss!

– Rendben! Szóval zsákolás, kőbánya, vasút. Aztán teherautó, vidéki fuvarokkal. Téma téma hátán, csak éppen belehalsz a rohadt melegbe meg a fáradtságba!

– Csak a robbanásba halsz bele!

– De jól tudsz mindent! Aztán mégsem mentél férjhez. Pedig egy nyarad volt rá. Egy teljes nyarad!

– A semmi ez itt, nagyokos. Látod ezt az öblöt? Négyszer zuhantam a vízbe ruhástul, kétszer húztak ki, egyszer egy német tornatanárnő, egyszer meg egy öreg magyar szivar. A parton meg röhögtek a többi lányok és szedték fel a facér fiúkat. Negyedszer kis híján tényleg belefulladtam!

– Minek mentél a vízre?

– Minek? Mert jó ötletnek látszott. Előző nap tele volt fürdőzőkkel a tó.

– De, hát, nem az előző heti lottószámokat kell megtenni!

– Utálom a jótanácsaidat! Ha olyan okos vagy, nagyokos, akkor miért követ törtél egész nyáron, mi?

– Mit szólsz hozzá, hogy milyen jót veszekszünk itt ismeretlenül. Nekünk direkt érdemes volt találkozni!

– Jól beleillesz a nyári paklimba! Egy épeszű fickót nem voltam képes kifogni.

– Aki elvett volna feleségül, és azonnal hazaszalad veled a Kanári-szigetekre.

– Kanári az eszed tokja! De legalább megígéri.

– Ja, ha az kell, megígérni én is tudom!

– Kivisz, legalább annyi időre, hogy lássam, miről maradok le egy életre!

– Aztán gyorsan meghal, de előbb rád íratja a kacsalábon forgóját…!

– Kacsalábon forog a te agyad, nagyokos! Neked is csak jár ám megállás nélkül, de saját magadon képtelen vagy segíteni!

– Tapasztalat, élményszerzés, az élet sűrűje. Hallottál ilyesmiről?

– Persze! Aztán bumm… volt sűrű, nincs élet. A tapasztalataidat pedig a sírodra tűzik.

– Olyan bölcsességek áradnak belőled, mintha én mondanám…

– Te meg csak úgy ontod rám a jótanácsokat, hogy a végén még hozzád fogok feleségül menni!

– Legalább megvolna a drámám slusszpoénja!

– Olyan hülye vagy, amekkora csak egy nagyokos lehet.

– Látod, hogy hullanak itt rám a babérok! – a fiú nyakába egész koszorú zuhant elfonnyadt zsírpapírokból.

– Gyere innen, nagyokos, keresünk egy tisztességes borozót! – a lány odébb rugdalta a műanyag szőlőleveleket.

– Az üveget! – mordult rájuk a csaposnő.

– Köszönjük! Rossz volt! – az üveg még sokáig billegett az elárvult bádogpulton. A főnök végzett a koszorúfüzérrel. A szögeket kezdte kihúzni a tetőgerendából. A két távozó után nézett.

– Elmentek?

– El.

– Fura két fazon volt!

– Az!

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS