Az emberi sorsok nem egyformák. Mások és mások, sokszor még ennél is bonyolultabbak, sokrétűek, eltérőek, megdöbbentőek. A sors alakítása az egyénen múlik. Seneca szerint: „Akiben akarat van, azt a sors vezeti, akiben nincs, azt sodorja.” Ezt a sodrást kell megakadályozni, ha azt akarod, vidd valamire! Mert az embert, egy folyamatos küzdésre teremtették. Jack London mondta: „Az olyan ember, akinek erős akarata van, ki tud emelkedni a környezetéből.”
*
Az akaraterő, a béke igazi példáját adja az a japán történet, amely szerint Sadako Sasaki nevű kislány pontosan 2 éves volt, amikor az Amerikai Egyesült Államok repülőgépe 1945. augusztus 6-án Hirosimára, majd 3 nappal később Nagaszakira ledobta az atombombát. Ez a kislány sportolt, látszatra egészségesen élt, de 12 éves korában hirtelen rosszul lett. Leukémiát állapítottak meg nála. A kórházban mondták el neki, hogy egy ősi japán legenda szerint, aki 1000 darumadarat hajtogat papírból, az meggyógyul. Sadako Sasaki nekilátott, hogy elkészítse az origami madarakat. Nyolc hónap alatt – 1955. október 25-ig – haláláig 644 darumadarat hajtogatott össze. A hiányzókat társai pótolták. Személye, az akarat, a béke szimbólumává nőtt. Hirosimában egy kislány szobra emlékeztet Sadako Sasakira, kezében egy darumadárral. A szobor talapzatán pedig felirat: „Ez a mi kiáltásunk. Ez a mi imánk. Legyen béke a földön.”
*
Cs. Lajos betöltötte a 40. életévét, amikor a rendszerváltás napjaiban, a nagy gazdasági átalakítás sorában, kezébe adták munkakönyvét. Mert akkor még volt ilyen okmány, amely igazolta, hogy tulajdonosa hol, mikortól meddig dolgozott. Hazament, ezt az eseményt elújságolta feleségének, a munkakönyvét feltette a könyvespolcra, leült a szobában a fotelba és gondolkodni kezdett. – Még van húsz évem a nyugdíjig. Tenni kell valamit! A buszokat gyártó cégnél szerszámkészítő voltam. Ehhez értek, ezt tettem húsz éves koromtól. Tiszta húsz év körülöttem minden. Ebből egy jó húszassal kell kijönni (ez a húszas, akkor számára kétszázezer forintot jelentett, havonta.)
Aztán akaraterővel valóra is váltotta, elszegődött egy német céghez, szerszámok értékesítésére. Ehhez kiváltotta a vállalkozási engedélyét és elkezdett üzletelni, házalni. Korábban halk szavú embernek ismerték, de az üzlet és annak menete beszédessé, céltudatossá tette. Később a sikereken felbuzdulva egyre jobb üzleteket kötött. Az a bizonyos kétszázezer, szinte minden hónapban hiánytalanul befolyt a kasszába. Így a család nem vette észre, hogy apjuk egyszer már az utcára került, de onnan észrevétlenül visszakerült a napi forgatagba.
Ez a visszakerülés ma már ott tart, hogy a cég tovább terjeszkedett Románia és Ukrajna irányába és ő lett a képviselet vezetője, teljes szabad kezet kapva az üzleti fejlesztésekben. Sikeres embernek érzi magát, és munkáját úgy értékeli: – Erre vágytam, egész életemben!
*
Az írói, költői mesterség nem egyszerű szakma. Erre nincs iskola, képzés, tanulmányok, majd bizonyítvány. Az író, a költő „terem”, szokták mondani, mint a gomba. Sok van belőle, de jó író, költő kevés. Honoré de Balzac szerint: „Nagy akaraterő nélkül nincs tehetség.” Z. Laukó László költő, amikor ezt a művésznevet választotta magának, tisztában volt Balzac mondásával. Meg is tett érte mindent. Nem volt rest, sőt céltudatos munkával építette karrierjét. Tanult, olvasott. Társaságba járt, különböző írói csoportokban ismert mindenkit, aki az úgynevezett „szakmában” jelentett valamit. Publikált is, sokat, változó helyeken, más-más lapokban. De valahogy, mégsem akartak a dolgok úgy alakulni, ahogy azt Z. Laukó László szerette volna. Költői munkásságát néhány vékony kötet összegezte az utókor számára. Pedig megvolt benne az akaraterő, de valahogy a lehetőségek, azok korlátai nőttek észrevétlenül nagyobbakra, melyet ő zavartalanul, soha nem vett észre.
*
Még gyerekfejjel hallottam S. András esetéről. Nem messze laktak tőlünk. A város fémmegmunkáló üzemében dolgozott, amikor az 56-os események bekövetkeztek. Mindenki rendes embernek ismerte, komoly gondolkodású, szociális kérdésekre reflektáló, véleményét mindig vállaló művezető volt. 1956 októberében ő lett a munkástanács elnöke. Majd az azt követő időszak megtorlásai közepette öt év börtönt kapott. Ez az időszak nehéz volt mindeninek. S. András balsorsában is bámulatos akaraterőről tett tanúbizonyságot. Nem tört meg, kitartott véleménye mellett. A börtönévek alatt is továbbképezte magát. Kiszabadulása után is egyenes gerinccel járt az utcán.
*
A kukorica az árpa mellett olyan takarmánynövény, melyet az állattenyésztés nem nélkülözhet. Jól tudta ezt V. Tibor ötvenöt éves növénynemesítő gazda is, amikor azt kezdte vizsgálni, hogy egy adott területről nagyobb termést lehetne betakarítani. Eddig a kukoricát úgy vetették, hogy a tőtávolság egymástól 30 cm volt. Ez azt a célt szolgálta, hogy az érés időszaka alatt a sorokat gépi kapálással gaztalanítani lehetett. V. Tibor ötlete pedig arra terjedt ki, hogy a tőtávolság kisebb legyen, sűrűbbre vessék a kukoricát. Így több tő növekszik, több lesz a termés. A sűrűségben, pedig nem nő a gaz, egyszerűbb, olcsóbb a termesztés. Először nemesítéssel akarta ezt a célt elérni, de nem támogatták, de aztán rájött, hogy egy zsidó mondás szerint: „Ha nem tehetjük azt, amit akarunk, akkor azt kell akarnunk, amit tehetünk.” A nemesítés elmaradt, lett sűrűbb vetés, mert ezt tehette, nagyobb lett a termés. Tehát kitartó akarata révén mégis eredményes lett.
*
K. Sándort barátai vették rá, hogy a következő pénteken menjen velük a szomszéd falu határában lévő „Hétkulacs” nevet viselő diszkóba. Igazából nem is volt kedve. Ezért az este sem indult olyan jól. Elvoltak, beszélgettek, iszogattak. Néha táncoltak egyet, az események pedig, csak cammogtak. K. Sándor már bánta is, hogy engedett a csábításnak. Várta, hogy vége legyen ennek a bulinak, de a többiek még nem akartak indulni. Végre, úgy fél négy felé beültek az autóba. Az öt személyre szóló helyen heten foglaltak helyet. K. Sándor a hátsó ülésen, jobb oldalt kapott helyet. Az autó először szép lassan haladt, de a többiek biztatták a sofőrt, hogy nem sétakocsikázásra jöttek. Menjen már tempósabban. Aztán erre a biztatásra felfokozódott a tempó, amely aztán rosszul végződött. Az egyik kanyarban lesodródtak az útról, egy fának csapódtak és szerencsétlenségre, pont az az oldal, ahol K. Sándor ült. Egy hétig kómában volt, nem emlékezett semmire. Később tudta meg, hogy az ő sérülése volt a legsúlyosabb. Az agyrázkódás mellé minkét lába több helyen eltört. Jelenleg a lábait, az orvosi bravúr szerint, 12 csavar tartja egybe. A kórházban ezt követően még 60 napot töltött el, közben volt három korrigáló műtétje, járni nem tudott. K. Sándor 18 éves fejjel, a kezelőorvosának társaságában, átgondolta élete hátralévő részét. Ez a beszélgetés sorsdöntő volt számára. Az orvosnak az volt a véleménye: – Alaposan összetörtek a lábaid, az idegek szerencsére nem sérültek. Orvosi szempontból nincs akadálya, hogy újból járj! Rajtad múlik!
K. Sándor megfogadta a tanácsot és mérhetetlen kitartással, akarattal végig csinálta a rehabilitációs gyógytornát. Fürdőbe járt, megtett mindent, hogy a kerekesszékből felálljon. Ehhez ugyan közel 3 év kellett, de sikerült. Ma önállóan jár, egy kicsit biceg, de újból önmaga lett. Büszke tettére.
*
T. Zsigmond érettségi után kőműves tanulónak állt. A faluban, ahol lakott, volt egy kőműves kisiparos, aki befogadta. Persze ennek is volt valami haszna a vállalkozó részéről, mert aki tanulót tartott, az adókedvezményt kapott. A dolgok rendben mentek, először homokot lapátolt, meg előkészítette a munkálatokhoz szükséges dolgokat, téglát pakolt az állásra, a mesterek keze alá. Pár hónap múlva, látva kitartását, ügyességét, a mester megengedte, természetesen felügyelet mellett, hogy simítsa a habarcsot, rakja a téglát a falazáshoz. T. Zsigmond kitartó volt, oly annyira, hogy egy év elteltével, szinte már önállóan dolgozott. Történt aztán, hogy a mester egyik munkája során a szomszéd telket megvételre ajánlották neki. Az összeg nem volt nagy, a mester viccelt is T. Zsigmonddal: – Megveszem neked ezt a telket. Kikötésem, a házat neked kell felépítened! A fiút váratlanul érte ez a lehetőség, arra gondolt, még fiatal, belevág! Meg is egyeztek, a mester állta a szavát, pár héten belül nevén volt az üres, házépítésre alkalmas telek.
T. Zsigmond innentől kezdve a saját házának építési megszállottja lett. Minden szabad idejét itt töltötte. Megterveztette a házat, kiásta az alapokat, melyet hétvégeken betonba és kőbe erősített. Aztán apránként vette meg a téglát, meg a szükséges anyagokat. Akaraterőből nem volt hiány, a mester is így értékelte. Mindig mondta: – Ebből a gyerekből nagy akaraterő sugárzik! Aztán egy szeptemberi napon azt mondta T. Zsigmondnak: – Szombaton jövünk a brigáddal és felhúzzuk a házad falait! Nem akart hinni a fülének, de érezte, hogy kitartása, céltudatossága most meghozta gyümölcsét.
Azóta eltelt már több mint harminc év. T. Zsigmond közben megnősült, született két gyereke, ő maga a környék egyik jó nevű kőművese lett és mesterének sohasem felejtette el, hogy akaratát rá is átültette.
*
A soron felhozott példáit, azzal lehetne összegezni, az akaraterő (és korlátai) témakörben, hogy a világ egyik legnagyobb és legvitatottabb politikusának, hadvezérének Bonaparte Napóleonnak szavaival zárnánk: „– Ha mindent megtettél, amire képességeidből telik – ember vagy. Ha mindent megtettél, amit akartál, akkor Isten.”
Hozzászólások