Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 70. • Hetedhéthatár

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 70.

 

Tisztelt Olvasók!

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasóközönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

 

1929: Vértes Lajos pécsi színész sikere a Vígszínházban

Először a liberális hangvételű Pécsi Napló (1892-1944) érdekes teátrumi cikkét idézem. Az 1929. március 12.-i szám „Színház” rovatának vezető tudósítása „Amíg egy színész eljut odáig” felcímmel jelent meg, de tartalmát „A legnagyobb sikerrel debütált Vértes Lajos, a pécsi Nemzeti Színház tagja a Vígszínház színpadán” alcím jelezte. Ezt idézem most.

Vértess Lajos (Forrás: Wikipédia)

„A szombati és vasárnapi fővárosi lapok színházi rovatai egy, a közönség előtt ismeretlen színész dicséretével vannak tele. A legelőkelőbb fővárosi kritikusok írnak a legnagyobb elismerés hangján Vértes Lajosról, a pécsi közönségnek éveken át volt kedvenc színészéről. Vértes Lajos első fellépése szombaton este volt a budapesti Vígszínházban, A különös közjáték című színműben. A bemutatkozás a legteljesebb sikerrel járt, amit bizonyít Roboz Imre, a Vígszínház igazgatójának távirata is, melyet Fodor Oszkár igazgatóhoz a bemutató után intézett: ’Örömmel értesítem Vértes Lajos első fellépésének osztatlan nagy sikeréről. Köszönöm Önnek, hogy ezt a fellépést most lehetővé tette. Remélem, Vértes (Lajos) a Vígszínház gárdájának egyik erőssége lesz, és a pécsi színház büszke lehet majd rá, hogy ilyen értékes tagot adott Budapest művészi életének. Igaz híve: Roboz Imre.’

Vértes Lajos egyik pillanatról a másikra beérkezett az első színészek sorába. És elérkezett ezzel a beérkezettség egyik legjellemzőbb tünetéhez, az interjúadáshoz is. Az egyik fővárosi lap vasárnapi számában jelent meg Vértes Lajos első interjúja. ’– Az édesapám azt akarta, hogy kereskedő legyek. Ő maga is kereskedő volt. Én minden áron színész akartam lenni. Semmitől sem riadtam vissza. Elhagytam a házat, és Rákosi Szidi iskolájában tanultam. Komoly, nagy nyomorokon mentem keresztül.  Mindegy.

Vígszínház Anno (Forrás: Wikipédia)

Összeszorítottam a fogam, és mentem előre. Először egy magyar szerző darabjában kellett volna kisebb szerepet játszanom a Magyar Színházban. Az egyik próbámon hibámon kívül elkéstem. Kidobtak a színházból. Elmentem Fehérvárra, onnan Győrbe, azután Szegedre, Debrecenbe és ismét Budapestre, ahol a Renaissance (sic!) és a Belvárosi Színház szerződtetett, Hamletben játszottam Claudiust.

Sikerem volt. Egy-két kritika megemlítette jó szavak kíséretében a nevemet. Nem tudtam azonban megélni a keresetemből. Elmentem vidékre, Pécsre szerződtem, ahol három évig színészkedtem egyfolytában. Játszottam operettben, vígjátékban, drámákban, Shakespeare tragédiákban. Naponta húsz órát dolgoztam.

Rákosi Szidi (Forrás: Wikipédia)

– Roboz Imre igazgató lejött Pécsre, látott egy operettben, és még két napig ott maradt, hogy megnézhessen a Testőr-ben is. Lejött Jób (Dániel) igazgató is, és szerződtettek a Vígszínházhoz a jövő szezonra. Akkor még szó sem volt arról, hogy már most játszanom kell Pesten. Erre a szerepre kölcsön kértek a pécsi színháztól. Most már talán vissza sem megyek. Úgy hallom, hogy itt maradhatok, mert a Vígszínház igazgatósága megállapodásra jutott e tekintetben Fodor Oszkárral, a pécsi színház igazgatójával.

– Mit szólok a sikeremhez? Mindig tudtam, hittem abban, hogy ez a siker nem maradhat el. Ezért harcoltam át a vidéken legembertelenebb harcokat. Régóta vártam ezt a napot. Most itt van. És én itt ülök fáradtan, szédülve, szinte betegen. Hetek óta nem aludtam. Minden pillanatnyi időmet

tanulással töltöttem. Délelőtt próbáltam, délután és éjszaka bezárkóztam a szobámba, és tanultam. Ez volt a nagy vagy-vagy. Vagy sikerül ez a bemutatkozásom, vagy elveszítek mindent.

Roboz Imre (Forrás: Wikipédia)

– Bizonyos voltam magamban, és mégis rettenetes félelemmel készültem a főpróbára és a bemutatóra. Most dől el a sorsom. Nagyon jól tudtam ezt, és éppen azért az édesanyámat sem értesítettem, hogy itt vagyok Pesten, hogy én vagyok az a Vértes, akit a Vígszínház színlapon hirdet. Most azonban elindulok édesanyámhoz. Vasárnap ünneplőbe öltözöm, bekopogok az anyám ajtaján, és megmondom neki, hogy most már itthon maradok, hogy színésze vagyok a Vígszínháznak, és hogy most már minden pillanatomat az édesanyám mellett akarom eltölteni. Boldog vagyok-e? Igen nagyon.”

Vértess (Véber, Vértes) Lajos (1897-1961) színész, a színészkamara színművészeti főosztályának későbbi alelnöke pécsi működésének adatai szerint először nálunk az 1926/1927-es évadban, 1927. február 1.-jétől volt tag, drámai hősként. Az 1927/1928-as évadban már bővült szerepköre vígjátéki hősként is. Egy évaddal később szerepköre hősszerelmes lett, de színészi tevékenysége mellett már rendezett. Mindkét minőségében, tagsága idején számos alkalommal szerepelt ezekben a nyilvántartásokban.

Jób Dániel (Forrás: Wikipédia)

Hogy alakult pályája, ebben a pályaképben maga mondja el. Ebből is látszik – hogy finoman fogalmazzak – nem volt fenékig tejföl a színészi pálya már akkor sem. Azt ismételten le kell szögeznem, hogy már csak ezért is érdemes ezeket a korabéli újságcikket fölidéznem, jelentős tényekkel bővítve így a helyi színháztörténetet.

Egyébként az újságcikkben szereplő darab, amellyel bemutatkozott a budapesti közönségnek, és utána a Vígszínház tagja lett Vértess Lajos, Eugene O’Neill: „Különös közjáték” („Strange Interlude”) című 2 részes, 9 felvonásos színműve volt, amelyet Harsányi Zsolt fordított magyarra. Ezt a darabot Pécsett két alkalommal előadták, mégpedig Jákó Pál rendezésében, 1930. június 2.-án és 3.-án.

Eugene O’Neill (Forrás: Wikipédia)

Eugene (Gladstone) O’Neill (1888-1959) drámaíró, az amerikai drámairodalom nagyja és megteremtője egyik híres színművében való sikeres bemutatkozás a már akkor is nevezetes fővárosi teátrumban, a Vígszínházban nem akármilyen művészi teljesítmény volt. Ne feledkezzünk meg azonban a mű fordítójáról. Harsányi Zsolt (Zoltán Tibor Pál, 1887-1943) író, újságíró, műfordító, színházigazgató kora irodalmi életének nevezetes alakja volt. Ami pedig a Vígszínházat illeti, a magyar színháztörténet két meghatározó egyéniségét szintén megemlítette az interjú. Ha Jób Dániel (1879-1955) rendező, író, újságíró, műfordító, színházigazgató és Roboz (Róth) Imre (1892-1945) lapszerkesztő, színházigazgató Pécsre utazik egy pécsi színészt megnézni, és egy sikeres budapesti bemutatkozás után szerződtetik, az nemcsak a vidéki aktornak, hanem dr. Fodor (Fuchs) Oszkár (1880-1950) színigazgatónak és színházának szintén nagy sikere. Azt is tudni kell, hogy kora híres színi iskolájában, Rákosi Szidi (Kremsner Szidónia, 1852-1935) színésznő, színész pedagógus „műhelyében” sikeres színészek sora végzett, közéjük immár Vértess Lajos is odatartozik…

Helyi színházi adataimat ez alkalommal is a Futaky Hajna (1927-2011) által szerkesztett, a fővárosban, 1992-ben kiadott, „A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával 1895-1949” című két kötetes forrásmunka adataiból vettem.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS