Iványi Gábor kapta idén az Európai Hazafi Díjat • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Iványi Gábor kapta idén az Európai Hazafi Díjat

Idén harmadik alkalommal adják át az Európai Hazafi Díjat, amelyet 2023-ban a közönség szavazatai alapján Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke érdemelt ki.

Iványi Gábor
(Fotó: Szervác Attila)

Ezt a kitüntetést minden évben a május 9-i Európa Naphoz kapcsolódóan adják át egy olyan megbecsült személynek, aki kiemelkedően sokat tesz a magyar és az európai értékek képviseletéért. A díjat 2019-ben Ujhelyi István EP-képviselő és Kocsis András Sándor képzőművész-könyvkiadó alapította, amikor közösen felavatták a Magyarországon egyelőre egyetlen, hazánk uniós tagságának emléket állító köztéri szobrot a kispesti Rusz-Bazsant parkban. Az Európai Hazafi Díj ennek a térplasztikának egy kisebb másolata, amely szintén Kocsis András Sándor alkotása. Az elismerést eddig Bródy János dalszerző-előadó művész és Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke vehette át.

Az idei évben az Esély Közösség tagjai számos jelölést tettek az idei díjazottra, a három legtöbb ajánlást kapott személy közül végül online szavazáson választották ki, hogy ki kapja 2023-ban az elismerést. Az idei jelöltek Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke; Horgas Péter, a Civil Bázis Egyesület elnöke; valamint a beérkezett közel ötezer szavazat közül végül a legtöbbet begyűjtő Iványi Gábor voltak.

A díjat alapító Ujhelyi István EP-képviselő az eredményhirdetés kapcsán rámutatott: mindhárom jelölt kiemelkedő példát mutat mindannyiunknak a magyar érdekek európai és az európai értékek magyarországi képviseletében. „Bármelyikük kapta volna a több szavazatot, a díj megfelelő személyhez került volna. Megtiszteltetés a számunkra, hogy Iványi Gábor lehet az Európai Hazafi Díj harmadik kitüntetettje, személye a szolidaritás, az önzetlenség, a társadalmi felelősségvállalás és a demokratikus jogállami értékek kérlelhetetlen védelmének egyik kiemelkedő irányadója. A jelenlegi magyarországi rezsim politikájának leírásához és tökéletes jellemrajzához bőven elegendő lesz a történelemkönyvekben azt rögzíteni, hogy miként vegzálta, üldözte és próbálta ellehetetleníteni Iványi Gábor segítő közösségét az államhatalom, ahelyett, hogy minden eszközzel segítette, sőt követte volna a példáját” – fogalmazott Ujhelyi István.

Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke a következő napokban személyesen fogja átvenni az óvó kezeket formázó kisplasztikát.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS