Valahol lenni kell egy hídnak,
amerre csak szép szavak hívnak,
amelyik sok embert összeköt,
nem rombolják le vad ösztönök,
nem húzzák kétfelé oldalak,
nincs szegecs és ne a sok varrat,
nem korhadó fa, mely tönkremegy,
vagy tankoknak acélszörnyeteg.
Valahol lenni kell egy hídnak,
honnét virágként utak nyílnak,
áthidalhat gyönyörű völgyet,
felnéznének hatalmas tölgyek,
megcsodálnák ormok várromok,
és intenek: – nem kell várnotok!
Vele minden seb majd beheged,
kiásott árok csak eltemet.
Valahol lenni kell egy hídnak
egy jövőbe ívelőnek, vígnak,
hol masszív bizalom a hídfő,
mindkét oldalhoz odaillő,
stabil alapon minden pillér,
és megbecsült a szorgos fillér.
Erős tartók adják a vázat,
munka, becsület és alázat.
Valahol lenni kell egy hídnak.
amire azok lépnek, kik bíznak,
és nem álmokból szőtt szivárvány,
vagy hivalkodóknak ív – márvány.
Tenyerek tartják azt, meg karok
lélektől lélekig font dalok,
a hídpénz az arcon egy mosoly,
nem takarja álarcként gomoly.
Valahol lenni kell egy hídnak,
egy, az egész világra nyíltnak.
Pillére váza ott van benned,
hogy átjuss rajta, meg kell lelned.
Helyetted ezt nem teszik mások,
az ívét figyeld, ne a rácsot,
mert ez a híd csak te vagy magad,
csak egy oldallal nem vagy szabad!
Hozzászólások