Valami meleget terítek magamra.
Hosszú az éj, nézem, magamhoz mi közöm,
tollam hegyén tinta csurog, lehangoltság,
mint szurok ragadt rám, még este a közöny.
Háttért komponálnak fakó neszek, zajok.
Szorult helyzetem fal mögött áll, dalolna,
horizonton nap kel, szétterül, mint a rét,
s kilép a tény hajnalodó, égi dombra:
én és a Világ, mégis csak ketten vagyunk,
érzem,
csontjaimon feszülő izmaim falán.
- december, álom hava
Hozzászólások