Szöllősi György lett az európai vezető sportlapokat tömörítő szervezet, az Európai Sport Média (ESM) szakmai szervezet egyik alelnöke • Hetedhéthatár

Sport

Szöllősi György lett az európai vezető sportlapokat tömörítő szervezet, az Európai Sport Média (ESM) szakmai szervezet egyik alelnöke

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője lett az európai vezető sportlapokat tömörítő szervezet, az Európai Sport Média (ESM) szakmai szervezet egyik alelnöke.

Szöllősi György
(Kép forrása: Magyar Nemzeti Médiaszövetség)

Rainer Holzschuh, a vezető német sportlap, a Kicker legendás főszerkesztő-igazgatójának 2021-ben bekövetkezett halála után egyfajta generációváltás zajlik az európai sportújságok 1989-ben, Barcelonában alapított szervezete, az ESM (European Sports Magazines, majd European Sports Media) élén, immár a Nemzeti Sport részvételével. Az irányítás eddig kétpólusú volt (a német elnök mellett Cees van Cuilenborg – sokáig a Voetbal International holland magazin főszerkesztője – volt a főtitkár és Rotterdamban jegyezték be a szervezetet), most a súlypont egyértelműen Nürnbergbe, a Kickerhez kerül. Augusztus végén, a BL-sorsoláshoz és az UEFA Év Játékosa-díjátadáshoz (a szavazás az ESM szervezésében zajlik, minden UEFA-tagállamból egy újságíró részvételével) kapcsolódóan ülést tartottak a nagy sportlapokat tömörítő szervezet jelen lévő képviselői és arról határoztak, hogy a távozó főtitkár és alelnök helyett új főtitkárt nem, viszont két alelnököt választanak, amit lehetővé tesz az alapszabály. A találkozón portugál A Bola, a holland De Telegraaf és ELF Voetball, az olasz La Gazzetta dello Sport, a dán Tipsbladet, a spanyol Marca, a német Kicker, a török Fanatik és a magyar Nemzeti Sport képviselője vett részt (az orosz Szport-Ekszpressz és az angol World Soccer hiányzott, illetve Franciaország képviseletében az AFP-t tervezik bevonni a tagok közé). Jörg Jakob, az ESM elnöke, a Kicker főszerkesztője két alelnök-jelöltet jelentett be: Juan Ignacio Gallardót, a madridi székhelyű Marca és Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, akiket az ESM tagjai egyhangú döntéssel választottak meg a feladatra.

„A média gyorsan változó világában különösen fontos a hagyományos sportlapok összefogása és örülök, hogy ebben részt vehet az idén 120 éves Nemzeti Sport is – mondta Szöllősi György. – Büszkék vagyunk rá, hogy a nagy presztízsű Kicker és Marca főszerkesztői mellett a kollégák a vezetőség tagjának választottak.”

(Forrás: Magyar Sportújságírók Szövetsége)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS