November 20-án a pécsi Kodály Központban láthatja a közönség A nulladik perc című előadást, melynek írója és rendezője Göttinger Pál.
Az előadás a századfordulós Párizsba invitálja a nézőt. Csillognak a kávéházak, szól a muzsika, és az egyébként is meseszép város most pláne sosem látott ragyogással ünnepli a 1900-as világkiállítást, a Föld minden tájáról odasereglett sokaságot, a hihetetlen új találmányokat. Azelőtt elképzelhetetlen járművek dübörögnek fel-alá, minden villanyfénnyel pompázik, hatalmas pavilonokban hirdeti az emberiség a szellem, a tudomány és a művészetek diadalát. A párizsi rakpartok mentén kis teherszállító bárkák sorakoznak. Régebbi időkből ott felejtődött, szedett-vedett, de jólelkű és szerethető lakóik alulnézetből bámulják a felfordulást… sosem láttak hasonlót. Ezen a sorsdöntő éjszakán mindegyikük a maga módján elhatározza, hogy mától minden másképp lesz. Rájönnek, hogy „aki egyedül viszi a zsákot, az csak a földet tudja nézni”, úgyhogy összekapaszkodnak, és úgy döntenek: mától kezdve minden terhet le lehet végre rakni, véget ér a szenvedés, a nélkülözés, nem lesz több háború, és végre kezdődhet a kor, amelyben mindenki külön-külön és együtt is végre boldog lehet: a XX. század.
„Most meg még majd maguk akarják nekem elmagyarázni, hogy mi a szerelem, nézzenek oda. Én azt itt mindenkinél jobban tudom. Amikor az a mogorva uszályos megjelent a rakparton azzal a kicsike feleségével, azonnal mondtam is a kikötő népének, rakodóknak, orgazdáknak, gyilkosoknak, veteránoknak, képzőművészeknek, hogy ez a nyomorult kis gerlepár a védelmem alatt áll, én az ő boldogságukat nem hagyom, mert itt magas színvonalú szerelemről van szó, és én azonnal felismerem az ilyet, mert jegyszedő voltam az operában, és ki vagyok képezve. Sajnálom, hogy végül vérontás lett belőle, ráadásul itt ez a világkiállítás is, nyakunkon a 20. század, és azt sem kéne félvállról venni, meg nekem még fel is kéne mosnom, húslevesem is oda van téve, szóval végeztünk itt, vitéz urak?” – Pötyi néni rendőrségi vallomásának részlete, Párizs, 1900. április
Szereplők: Udvaros Dorottya, Grisnik Petra, László Lili, Pataki Ferenc, Rohonyi Barnabás, Ficzere Béla
Látvány: Ondraschek Péter
Jelmez: Cselényi Nóra
Rendező: Göttinger Pál
Az előadás műsorfüzete ide kattintva böngészhető.
Jegyvásárlás ide kattintva lehetséges.
Hozzászólások