A szobor „megtalálásának” története
Rostás Pál szobra ma
(Forrás: Köztérkép)
Legjobb, ha az izgalmas, fordulatos, egyben felemelő történetet az első világégés idején, 1915. augusztusában kezdjük. A monarchia császári és királyi hadseregének 144 közlegénye és néhány tisztje épp egy orvosi vizsgálatot követően, a ma Szlovéniához tartozó Krajna tartomány Prvacina községe felé közeledett gyalogmenetben. Most pedig adjuk át az egyik szemtanú katonának a szót, mégpedig B. Sárközy Gergelynek. „Lassan ballagtunk, sok tervet forraltunk együtt. Szerettük volna módfelett hazafelé irányítani utunkat. Már Vippachon is sokat terveltünk efelől, mivel hallottuk, hogy egyik is, másik is meglógott, és hazafelé vette útját. De azért mi csak nem mertük megkísérteni a dolgot, pedig nagyon vigasztalan kilátásaink voltak a jövőre…”
Rostás Pál szobra 1857-ben
(Forrás: Vasárnapi Újság)
Közben Wippach (Vipava) folyó és Haidenschaft község (ma Ajdovščina) közt félúton, egy kis faluban megálltak pihenni, inni. Az egyszerű házak közt kiugróan szép, három tornyú (Mária) templom magasodott, hátul, vasrostélyos kerítéssel körülvéve pedig egy talpazaton nagy magyar huszár-szobor vonta magára a figyelmüket. „Már az elmúlt héten, mikor itt eljöttünk, láttam a szobrot, de a kocsi sebesen haladt, és nem tudtam a felírást elolvasni, csupán annyit láttam nagy betűkkel kiírva: ’Rostás Pál’. Vippachon is sokat töprenkedtünk Baloghgal, hogy ki lehetett azon magyar vitéz, kinek itt ez idegen országban van felállítva az emlékszobra… Most azonban visszamenetkor, míg egy kis pihenőt adtak, ráértem alaposan szemügyre venni a szobrot, és feljegyeztem zsebkönyvembe a felírás szövegét, mely szóról-szóra így hangzik: »Rostás Pálnak Cs. és Kir. V-ik Huszár Ezred közvitézének, ki MDCCCXIII Octob. III-án e vidéken hátráló ellenség állását IV társaival kutató, hős elszántsággal egyedül reárohant LX gyalog s VII lovastól környezve Leonidásként óranegyedig az ellenfél bámulatára vívott, míg XXX golyótól érve a Hon s Fejedelemért vitézül éltét áldozá. Bajnok társoknak hála jelül a hasoncímű ezred«.
„Tehát még a nagy napóleoni időkben történt azon vitézi cselekedet, melyet e magyar hősnek ezen életnagyságú szobra hirdet a késői utódoknak…” Így szólt a leírás. A katonák azután Haidensaft felé meneteltek tovább…
Magáról, a szoborról szintén ebben az időszakban egy másik leírás is történt, mégpedig az egykori nagybányai festőtől, Kuczka Mihálytól, aki akkor a Császári és királyi 69. gyalogezredben szolgált, és fennmaradt harctéri naplójában említést tett a „különleges mondanivalójú szoborról.”
Rostás Pál hősies harca, dicsőséges halála, szobor-emelése és olasz lerombolása
A szobor talapzata a felújítás előtt
(Forrás: Wikipédia)
Nem tudjuk, mikor és hol született, csak azt, hogy a napóleoni háborúk idején az V. Radetzky-huszárezred katonája volt. A huszárokat és a sebesülteket szállító trént a jelzett helyen a francia sereg 60 gyalogos és 7 lovas katonája támadta meg 1813. október 3.-án. A később „Magyar Leonidas” -ként említett huszár – hogy védje a sebesülteket – 4 társával együtt a reá támadó 7 lovas katonával végzett, és a közben reá tüzelő 60 gyalogos sortüzében, nem kevesebb, mint 30 (!) golyótól találva is tovább küzdött igaz vitéz módjára, míg végül a túlerő orvul körül fogta és megölte. Hőstette nem volt hiábavaló: sebesültjeik közben megmenekültek!
A szobor talapzata a felújítás után
(Forrás: Wikipédia)
A közeli község lakói – látván hősi harcát – később díszes temetést rendeztek neki, előbb 1836-ban díszes sírhelyet állítottak, majd közadakozásból 1845-ben (más forrás szerint 1846-ban) szobrot emeltek tiszteletére. Alkotója a Leopold herceg császári katonatisztje, Karl Seppenhoffer volt. A szobor rajzolata a Vasárnapi Újság 1857. évi 9. számában jelent meg, tervezete ma a Posztojnai Levéltárban található.
Ma az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött akkori szobor-leírás szerint: „Rostás Pál ötödik huszárezredbeli tizedes 1813-ban a fönebb leirt vitéz-tettet csakugyan végrehajtá – miért is az akkor megmentett ezredbeli vitézek hála emlékül az ide rajzolt szobort emelték harminczhárom évvel eleste után 1846-ban Görcz és Prévald között, ugyanazon helyen, hol elesett és eltemettetett…” Hogy mennyire őrizték emlékét ezt követően hazánkban, az is tanúsítja, hogy a Vasárnapi Újság 1857. évi 16. számában Virághalmi Ferenc tollából még egy hosszú vers is megjelent erről a hőstettről. Az 1914. évi 3. számban, a Hadtörténelmi Közleményekben napvilágot látott leírás a wippachi huszáremlékről.
Szerencse, hogy 1915-ben két leírás is született erről a hőstettről és a szoborról, mert amikor az első világégést követően ez a terület is olasz fennhatóság alá került, 1920-ban az olaszok a szobrot lerombolták, maradványait szerteszét szórták, csak a német és magyar feliratú talapzat maradt ott csonkán!…
A szobor „feltámasztása” és újra-avatása
Hosszú évtizedekig hevertek ott a maradványok, majd a terület Szlovénia része lett. Közben egyes részeit a falusiak házaik tetejére hordták, hogy nehezékül szolgáljanak a szél ellen, a cserepek biztosítására! A legnagyobb részét pedig a Nova Goricai Múzeum kőtárába vitték. Ez az állapot egészen 2009-ig állott fenn.
A szobor torzója a felújítás előtt
(Forrás: Wikipédia)
Közben Jožko Člekovič volt az, aki a legtöbbet tette összegyűjtésükért, sőt ő kezdeményezte a helyreállítását, majd újbóli fölállítását is. Magában Szlovéniában széles körű mozgalom indult a helyreállítás érdekében, ebben a helyi erőkön kívül a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia Tudományos Kutatóközpontja járt az élen.
A helyi tanulókör 2009 februárjában alakult meg a Budanjei Helyi Közösség vezetésével az ottani emlékek föltárására. Így jutottak el a Mária templom melletti Rostás Pál emlékhez, és jutottak arra az elhatározásra Jožko Člekovič vezetésével, hogy kezdeményezik a szobor helyreállítását.
Hazánkban is látták, hogy a szlovénok mindent megtesznek a jó ügy érdekében, szívügyüknek tekintik azt, ugyanakkor magyar hagyományként kezelik. A jó ügy érdekében Vasja Klarova, az ottani nemzetgyűlés akkori alelnöke is szót emelt. A diplomáciai csatornáinkon kívül – itt kell megemlítenünk Máthé László nagykövetségi diplomata nevét – a magyar kormányzat szintén az ügy mellé állt. Hazánkban társadalmi gyűjtést indítottak a költségekhez való hozzájárulás érdekében, amelyet a Budakeszi Kultúra Alapítvány fogott össze, és csatlakoztak hozzá a nagyvilágban élő magyarjaink is, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetséggel egyetemben.
Az adakozásra fölhívó összeállítás így hangzott: „A harminc golyó okozta sebből vérző, hatvan Napóleon gyalogosa ellen harcoló, majd hősi halált haló magyar huszár szobra előtt áll csaknem száz évvel később a szintén háborúba menő Sárközy közlegény. Újabb évszázad telik el, mire az elfeledett, megrongálódott szlovén szobor felújításáért gyűjtés kezdődik, melyre most Ön is adakozhat.”
Szlovén tiszteletadás az avatáson, 2013-ban
(Forrás: Wikipédia)
A talapzat restaurálását, továbbá a rekonstrukciós munkákat Ernesta Drole és Anton Naglost végezték.
Leírásuk szerint a 185 cm magas szoborhoz kb. 500 kg masszát használtak fel. A keverékhez pedig fehércementet, kalcid homokot, adalékként szürke cementet, valamint színpigmenseket, plasztifiálószereket.
A talapzat helyreállítása 2011-re történt meg. A munkát folytatták, és mivel a szlovén és magyar összefogás anyagilag is sikerrel járt, 2013. november 15.-én megtörtént a helyreállított szobor közös fölavatása. Összköltségéhez a szlovén fél 10.000, míg a magyarok 7.000 euróval járultak hozzá. A fölavatást Hende Csaba akkori magyar-, és Roman Jakič szlovén honvédelmi miniszter együtt végezték.
Máthé László így nyilatkozott az avatáskor: „Rostás Pál története, az önfeláldozó közemberé, akire ezrede harminc év múltán is példaként tekint. Hollywoodban filmért kiáltana. (…) A szobor ugyanakkor a Kárpát-medencei szomszédság jelképe: hogyan lehet empátiával is viseltetni egymás iránt.”
A 2015. évi Nemzeti Vágta során is kiemelték Rostás Pál és ezredtársai hősiességét. Joggal tarthatjuk tehát számon olyan dicső magyar haditettként, amelyet örök érvényű példaként állíthatunk nemzetünk elé…
Hozzászólások