Új tűzoltószertárt avattak Palkonyán

Baranya lakossága mostantól nagyobb biztonságban érezheti magát, mert megépült a Szent Flórián Önkéntes és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület új Tűzoltószertára Palkonyán, mely egyedülálló társadalmi összefogás eredménye. A létesítmény június 7-én avatták fel.

Karsa Róbert, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntő beszédében hosszan méltatta a Szent Flórián Önkéntes és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület vezetésének és tagjainak odaadó munkáját és az ügyhöz való hozzáállását. Kiemelte, hogy az önkéntesek 7 településen, 36 000 ember védelméért dolgoznak. Lenyűgözőnek és egyedülállónak minősítette a 2017-es megalakulás óta történt fejlődést, ami végbement az Egyesület életében, ilyen rövid idő alatt. Az ÖTE vezetőségének és tagjainak kitartását, elkötelezettségét, tiszteleten alapuló együttműködését példaértékűnek tartja, ahogy fogalmazott: Igazi példaképek. Az ÖTE kiemelkedik, még a jó egyesületek közül is – mondta. Az új szertár méltó a feladathoz, hiszen felszereltsége hasonló a hivatásos tűzoltókéhoz, ezért is büszke rá, hogy ilyen létrejöhetett Baranyában. A mai világban a fiatalabb korosztálynak nehéz kapaszkodókat találni, ezért is fontos a lakosság biztonságának megteremtése mellett az ÖTE egyik kiemelt küldetése az ifjúság nevelése. Beszédét a tűzoltók jelmondatával zárta: Istennek dicsőség, egymásnak segítség!

 

 

Darnai Ágoston plébános áldást kért az épületre, a szolgálókra és megáldotta azt.

Vecsernyés Mónika, az ÖTE elnöke beszédében kiemelte, hogy nagyon nehéz út áll mögöttük, néha azt érezték, hogy ezt nem tudják megvalósítani. Elnök asszony felsorolta a megannyi támogatót, akik nélkül ez a szertár nem épülhetett volna meg. Igazi civil összefogás eredménye.

Beck Engelbert alelnök, aki végig menedzselte a palkonyai kivitelezést, elmondta, hogy a megvalósítás nehézségein az a gondolat billentette át őket, hogy ez a bázis szükséges a biztos működéshez, és a fiatalok számára egy lehetőség. Beszélt arról, hogy egy egyesület élete dinamikus, s csak az tud életben maradni, fejlődni, aki tud a változó kihívásokhoz igazodni. Az egyesület életében a dinamikát a fiatalok, a tapasztalatot az idősebb korosztály adja. Büszkék arra is, hogy az elmúlt 7 év alatt az egyesület önkénteseiből 9 tag vált hivatásos tűzoltóvá. A tervezőasztalon már ott vannak az épület további részei, a szociális blokkok, és az oktatási központ. A helyszín nem csak azért nélkülözhetetlen, mert így a szertárban parkoló tűzoltóautó télen is üzemképesen bevetésre készen áll, hanem mert a körülötte lévő terület alkalmas a gyakorlatok levezénylésére is.

Tompos Dénes, Palkonya polgármestere örömét fejezte ki, hogy ez a szertár megépülhetett és ezáltal a környéken élők nagyobb biztonságban lehetnek. Kitartást kívánt az önkénteseknek.

Matyóka Zoltán, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnöke is önkéntes tűzoltója az ÖTE-nek, aki a nélkülözhetetlen társadalmi szerepvállalásról beszélt. Ez a projekt sem valósulhatott volna meg a hatmillió forintos állami támogatásból, hiszen a költségvetése 21 millió forint volt. Kiemelte, hogy a társadalmi szervezetek finanszírozása komplex. Szerepe van benne az államnak, a vállalatoknak, a vállalkozóknak, sőt még a magánszemélyeknek is, akik adójuk 1%-ával tudnak hozzájárulni az ilyen és hasonló jó ügyek magvalósításához.

 

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.