
Díjazott: Rózsa Zsombor, pedagógus, sakkmester, építőmérnök, több ezer gyermek tanulásának segítője a sakk által
A hagyományoknak megfelelően ez évben is a pécsváradi vár adott otthont a Káplár László Jó Ember Díj átadási ünnepségnek június 16-án, vasárnap. Idén is a Vár Napja rendezvény egyik eseményeként történt a díjátadás. Borsós István tárogatójátéka és Bandi Szabolcs gitárzenéje után megemlékezés hangzott el az idén februárban elhunyt Judit Hagner Németországban élt szobrászművészről, aki a díj alkotója. Majd a jelöltek ismertetése és a díjátadás következett.
A kiírásra az ország több részéből, valamint határon túlról is érkezett jelölés.
A jelöltek közül a 2024. évi díjat a Vajdaságban élő Rózsa Zsombor érdemelte ki, aki elsősorban pedagógus, de egyszerre okleveles építőmérnök, előadó, sakkmester, sakkmódszertan-oktató, játékalkotó, fesztiválszervező. Azon munkálkodik, hogy a fiataloknak tudáson és erkölcsi alapokon nyugvó jövőképet adjon, hogy fejlessze kreativitásukat, gondolkodásukat, képességeiket, s mindezt észrevétlenül, a sakkon, s nem utolsó sorban különféle kreatív foglalkozásokon, játékokon, saját kidolgozású programokon keresztül.

Rózsa Zsombor az elmúlt mintegy tíz évben több, saját ötletein alapuló és egyedülálló, a sakkot népszerűsítő programot, színházi performanszot, és jelentős megmozdulásokat szervezett, melyeken több mint hétezer gyermek vett részt, s az összefogásba a közösséget is sikerült aktívan bekapcsolnia, úgy a szervezésbe, mint a programok megtartásába. Minden általa megálmodott rendezvény ingyenes volt, melyeket jótékony alapon, tárgyi adományokból, emberi összefogásból, közösségek lelkesedéséből hívott életre, azzal a céllal, hogy minél több fiatalhoz juthasson el missziója.

Munkássága a tanári pályájával vette kezdetét. 2010-ben, Csantavéren a Hunyadi János Általános Iskolában megszervezte a településen az első sakkszakkört, melybe négy év alatt hatszáz gyermeket kapcsolt be, s neki köszönhetően tantárgyi foglalkozásként is meghonosodott a sakk. 2014-től a palicsi általános iskolában matematikát, fizikát és sakkot tanított. A szakköri és tantárgyi foglalkozásokon résztvevő gyerekek a következő években 133 dobogós helyezést értek el a különböző szintű sakkversenyeken. 2015-ben megalapította az Aragóniai Beatrix Sakk Klubot, hogy a szabadkai és Szabadka környéki gyerekek számára elérhetővé tegye a sakkozáshoz szükséges tudás elsajátítását és gyakorlását.
Szerbiában elsőként kidolgozott egy képesség-és személyiségfejlesztő oktatási programot, mellyel fejleszthetők az intellektuális képességek, sőt segít a diszlexiában szenvedő gyerekeknek a képességfejlesztésben.

Ekkorra már Polgár Judit, a sakktörténet legjobb női sakkozója is felfigyelt munkásságára és felkérte, hogy Szerbiát képviselve vegyen részt a Világsakkfesztiválon. Ezen az eseményen debütált a Rózsa Zsombor által megalkotott, a világon az első és teljeséggel egyedülálló játékos sakkvetélkedő, a Sakktivity, s neki köszönhetően 2015-ben Szerbia felkerült a Világsakkfesztivál (Global Chess Festival) térképére. A Sakktivity ötletéért a Polgár Judit Sakk Alapítvány tiszteletbeli sakknagykövetévé nevezte ki, majd Polgár Judit felkérte, hogy az alapítványánál legyen sakkmódszertani oktató és előadó.
Ezt követte a Sakk-Karaván ötlete, mely egy teljes egészében jótékony akció volt, s a körút során Vajdaság több településére is ellátogattak, hogy olyan magyar lakta településekre is eljussanak a sakk játékos, újraértelmezett formái, ahol a gyerekek számára elérhetetlen a sakkoktatás. Zsombornak még ebben az évben egy újabb önzetlen, segítő szándékú akciója volt: az Adni öröm! Sakkozz szeretettel-adománygyűjtő megmozduláson egy szabadkai családnak gyűjtöttek tüzelőre. Tizenkét híresség, Szabadka tíz legjobb gyereksakkozója és a palicsi iskola száz tanulója invitálta a járókelőket sakkozásra és jótékonykodásra. Három óra leforgása alatt 179 sakkjátszmát játszottak le.

2019-ben egy újabb, a maga nemében egyedülálló programot álmodott meg Szabadka sakkmestere, a Halhatatlanok sakkszimultánja emlékkiállítást és színházi performanszot, mely a költészet, színjátszás, zene, a térrendezés, szobrászat és a sakk által keltette életre Vajdaság tíz halhatatlan személyét, többek között Gion Nándort, Sziveri Jánost, Szárits Jánost, Komlós Jucit, Lányi Ernőt.
Rózsa Zsombor egy folyamatosan szűkülő közösségben is nagyon sok embert, és több ezer gyermeket, fiatalt tudott és tud megszólítani, bevonni. Fáradhatatlanul dolgozik, hogy a sakkot megszerettesse és általa fejlessze a gyerekek intellektuális képességeit, mindazt úgy, hogy folyamatosan megújul és a popkultúra elemeit felhasználva közelivé, érdekessé, fogyaszthatóvá és megszerethetővé teszi azt a fiatalok számára. Jelenleg is mintegy ötven gyermek jár hozzá heti szinten az általa kifejlesztett LevelUp8K programra, mely az intelligenciát hivatott fejleszteni. Ő a Th!nk Oktatási Központ igazgatója, a szabadkai Logiscool iskola vezetője, a Da Vinci Nyomdokain Polgári Egyesület társalapítója. – A jelölő: Magyar Lívia (Szabadka).
A díjat dr. Bandi Szabolcs, a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány elnöke adta át.
A Káplár László Jó Ember Díj eddigi díjazottjai:

Káplár László posztumusz – 2006
Dr. Rideg Lászlóné (Pécs, Szociális Háló Egyesület) – 2006
Varga Ilona (Budapest, Magyar Rádió) – 2007
Pécsi Géza (Pécs, Kulcs a muzsikához) – 2008
László Károly (Sepsiszentgyörgy, színész, Tamási Áron Színház) – 2009
Gulyás Jánosné és Gulyás János (Kaposvár, ének-zenei nevelés, kultúra) – 2010
Zágorhidi Czigány Ákos (Oszkó, Hegypásztor Kör) – 2011
Dalosné Tóth Zsuzsanna (Budapest, MINYATA Egyesület) – 2012
Bodó Imre (Dombóvár, helytörténész, Fekete István-kutató) – 2013
H. Csongrády Márta (Debrecen, fotóművész) – 2014
Kiss Anikó (Budapest, képzőművész, a SZOCSOMA vezetője) – 2015
Tóth Péter Lóránt (Kunszentmiklós, tanár, drámapedagógus, versvándor) – 2016
Balogh László – Dr. Lala (Budapest, bohócdoktor) – 2017
Szabó Pál Szasó – (Budapest, beteg gyermekek támogatója) – 2018
Mészáros Gabriella – (Budapest, kerekesszékes, nem látó, segítő) – 2019
Balogh Enikő dr. – (Révkomárom, orvos – betegek, rászorulók segítője) – 2020
Enyedy Ágota Margit – (Bp, közösségépítő, rászorulókat segítő tevékenységéért) – 2021
Nagy Natália dr. – (Ungvár, egyetemi docens – a Kárpátalján végzett munkásságáért) – 2022
Gyirgyó Dénes – (Esztár – széles körű közösségépítő tevékenységéért) – 2023
Rózsa Zsombor – (Szabadka, pedagógus – több ezer gyermek tanulásának segítője a sakk által) – 2024

A díj Judit Hagner, Németországban élt magyar származású szobrászművész alkotása.
(A Hetedhéthatárban itt olvasható a megemlékezés a februárban elhunyt szobrászművészről: https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=81260)
A rendezvényen megjelent több baranyai ifjúsági és felnőtt sakkozó, hogy megismerkedhessenek Rózsa Zsomborral személyesen is.
A rendezvényt támogatta a Pécsváradi Vár és a villánykövesdi Borkatedrális Pincészet.
Szóljon hozzá!