LOMTALANÍTÁS
Anyám kidobta a pelenkát
S engem nem felejtett benne
Így kénytelen voltam felnőni
Serdülő gyerekkorom idült
Igazgatói rovói után – Netán
Egy igaz szocialista ifjú lenni
És még a faszfejű kisztitkárt is
Koton nélkül – Szívből szeretni
Tudatlan tudósként hirtelen
Sűrű szerelmek erdejében
Találtam magam s árnyékom
Hol vadként, de sebzett
Oroszlánként is mindig
Csak menekült, kidobtam
Volna bolond emlékeim, ám
A végén a taccsot dobtam ki
Mélyvénás szesz mámorában
Megrendült Ámorom perdült
S mint a kugligolyó taroltam
Mézédesen elbaszott éveim
Ám most, hogy megteltek
Romlott éveimmel szekrényeim
Ki kéne dobni a bús picsába
Viseletes, elnyűtt emlékeim
De ha csak a szép ruha marad
Vénségemre, anyám örömére
Újra ezer Mosoly Országába
Pelenkázom roskatag álmaim
Pedig csak egy örök, tartós
Szerelembe kellene öltözni
Ráncos múlt szemébe röhögni
A lomtalanítást sufniban feledni
Csak hunyjuk be a szemünk
S a végén úgyis lombtalanít
Egy parázsló, százszínű ősz
– Bízzunk mindent az időre!
Ám semmi nem volt ugyanaz
Aminek, s amiben hittünk
Csak vak róka fogta csuka
Lábnyoma a virágzó réten
Vagy egy madárlátta álom
Kondenzcsíkja a kék égen
Szóljon hozzá!