Árnyékát keresi a kiszáradt tölgy,
háttérnek fixírsó ködében a völgy,
nincsen-színekben hallgatag a határ,
fülledt ágak között piheg a madár.
Fény fregolin lógnak elázott felhők,
delelni a Nap is helyére felnőtt,
fésül sugarain egyet még sután,
majd magához öleli a délután.
Selymes fűszálon szellő ring a vágytól,
álmodik ismeretlen messzi tájról,
titkok őrzője itt minden pillanat,
emez csak elmegy, amaz meg kiragad.
Apró mítoszok töltik meg a csendet,
a végről nem gondolkodik a kezdet,
és bölcs irányadó minden kis árok,
vak időzápor benne leszivárog.
Szóljon hozzá!