A forró nyárban is
léteznek kis csodák,
ahol nem vár hamis,
az érzés sem fonák.
Már kora hajnalon,
dalol egy poszáta,
csöndemben hallgatom:
gyönyörű szonáta.
Hintaágyban ülve,
velem leng az idő,
ég mintha derülne,
ahogy a ma kinő.
Nyújtózik az árnyék,
térkövön tónusok,
rezdül néhány ágvég
két vendég mókuson.
Jó ez a nyugalom,
biztat két nagy nyárfa,
igazi jutalom:
lelkem most egy hárfa.
Ajkán még a vízcsepp,
zöldjében a hála.
megöntözve így szebb,
cserépben a kála.
Vár a Nap, nem siet,
lenge a pillanat,
múlásban csak sziget,
majd a ma kiragad.
Bár oda az Éden,
semmi nincs már épen,
Élhetnénk mint régen
Isten tenyerében.
Szóljon hozzá!