Június 4.-én vezércikkben emlékezett meg az újság Trianon évfordulójáról – a kor ideológiájának megfelelően. Ezt következően nézzük a hónap eleji döntő világháborús híreket. Szintén a június 4.-i szám első oldalán a következő címek kaptak helyet. „A honvéd vezérkar főnöke (Vörös János vezérezredes) közli: A honvéd csapatok arcvonalán az elmúlt héten csak felderítő és tüzérségi tevékenység folyt,” illetve a „Székely honvédek hőstettei.”
(Forrás: Patreon)
Alatta pedig a következők: „Jassytól északra a németek benyomultak a bolsevisták erősen kiépített állásaiba, és elfoglaltak egy uralkodó magaslatot” címmel, „A német csapatok mozdulatai tervszerűen folynak,” „A Jassy menti harcokban a Szovjet 15.000 embert vesztett,” „A Szovjet fő célja a világ forradalmasítása” közcímekkel. Ez utóbbival „rímelt” a június 2.-i rövid hír: „A Szovjet az Elbáig akarja megszállni Németországot.” A keleti front földrajzi helyéről pedig „A Kárpátok előterében helyi ütközetek voltak” című hír volt az irányadó.
Hasonló cím jelent meg a június 8.-i számban is: „Tisztogató hadműveletek jellemzik a keleti frontot.” Igaz viszont, hogy ugyanekkor a „Jelentkezzünk önként a keleti frontra! A honvédelmi miniszter (Csatay Lajos) felhívása” című cikket is közölték…
Míg a keleti fronton történő magyar és német „hadisikerek” ismertetése az első, addig az országot június 2.-án ért eddigi legnagyobb szövetséges bombatámadásokról, a június 3.-i keltezéssel szóló tudósítások a harmadik oldalon kaptak helyet.
Az is igaz viszont, hogy erről már a június 3.-i, szombati számban is tudósítottak „Pénteken délelőtt terrortámadás ért több magyar várost” címmel, és „Éjjel is ellenséges gépek jártak Magyarország felett” alcímmel. Még egy „Felhívás a közönséghez” című kormányközlemény is megszületett a lezuhant ellenséges gépek roncsaihoz való közeledés megtiltásával kapcsolatban.
A június 4.-i főcím ez volt: „Részletes jelentések a vidéki magyar városokat ért terrortámadásról.” Az első alcím pedig ez: „Szeged, Miskolc, Nagyvárad, Szolnok, Kolozsvár és Debrecen városa, a Délvidéken a Hódság és Újverbász közötti térség, valamint Tompa község határa és Bajmok volt a célpontja az ellenséges repülőknek.” A második: „Templomot, kórházat, temetőt és sokszáz családi házat döntöttek romba a légi gengszterek.”
A közcímek szintén beszédesek voltak. „Szegeden 200 ház romba dőlt, ezenkívül többszáz épület megrongálódott,” illetve „Miskolcon 150 ház pusztult el, és az egyik kórház laboratóriumát is telitalálat érte,” valamint „Szolnokot Kolozsvárt és Debrecent is bombázták.” A negyedik oldalra pedig a következő közcímű tudósítás került: „Nagyváradon súlyosak a károk, az áldozatok legnagyobb része nem ment le az óvóhelyre.”
A bombázások áldozatainak temetéséről június 6.-án számolt be a lap. „Vitéz Rátz Jenő miniszterelnök-helyettes is részt vett a szolnoki bombázás áldozatainak temetésén,” „Debrecenben 330, Kolozsváron 250 eddig a halottak száma,” „Miskolcon 165, Szegeden 44 áldozatot temettek el,” ezek voltak a címek…
S hogy az olasz fronton sem volt rózsás a helyzet, a június 3.-i következő hír volt a bizonyíték. „Rómának semmiféle körülmények között sem szabad hadszíntérré válnia – mondotta a Szentatya (X II. Pius pápa).”
Pedig még az előző, június 2.-i nap első oldalán is a következő cím virított: „Róma kérdése még nem időszerű – állapították meg német katonai helyen,” és „A szövetségeseknek Olaszországban már nincsenek tartalékaik.” Június 3.-án is az első oldalon hirdették: „A németek harci szelleme kiegyenlíti az olasz arcvonalon az ellenség számbeli és anyagi túlsúlyát…” „Továbbra is kedvezően ítélik meg német katonai körökben az olasz helyzetet.”
A „következmény” a június 6.-i (!) szám első oldalára került – szintén „jellegzetes” tálalással. „Róma megmentése érdekében Hitler (Adolf) elrendelte a német csapatok visszavételét az Örök Várostól északnyugatra” címmel, ”Hitler megelőzőleg felajánlotta az angolszászoknak, hogy Rómát kíméljék meg a harcoktól, de az angolszászok harckocsikkal benyomultak a városba” alcímmel.
A közcímek is beszédesek voltak. „Minden rombolásért az inváziós csapatok felelősek,” „(Sir Harold) Alexander tábornok ellenállásra hívta fel Róma lakóit a németek ellen,” „Az olaszországi harcokat folytatjuk, – jelenti a (német) haderőfőparancsnokság,” „A német főparancsnok (Albert) Kesselring vezértábornagy) megtartotta döntési képességét,” és „(Benito) Mussolini kiáltványt intézett az olasz néphez.”
S hogy az újság is fontosnak tartotta ezt a hadieseményt, az is bizonyította, hogy a tudósítás a második oldalon szintén folytatódott a következő közcímekkel. „Róma ellátása súlyos gondot okoz az angolszászoknak,” „A német csapatok halogató taktikával vonultak vissza,” „Az Európáért folyó harc nem a Tiberis partján dől el – mondja a német vélemény,” „Az utókor ítélkezik a német fáradozások felett,” „A vasárnapi (június 4.-i) súlyos harcok,” „A vatikáni német követ Rómában maradt.”
A június 7.-i számban pedig közölték előző napi keltezéssel azt a hírt, hogy Viktor Emánuel király a fia, a piemonti herceg javára lemondott a trónról, egy másik, hosszabb tudósítás főcíme árulkodó volt: „Róma megszállásának hírére sok olasz város hevesen tüntetett az angolszászok ellen.” Az alcím: „Tivolinál és attól nyugatra összeomlott az angolszászok minden támadása…”
Aki netalántán arra a botor gondolatra vetemedne ma, hogy a zsidókról ilyen helyzetben „elfelejtkeztek,” mert úgyis gettóban őrizték őket, az nagyot téved! Itt van erre példának a június 4.-i, előző napi keltezéssel kibocsájtott MTI közlemény. „A zsidókat naponta csak az előre kijelölt két órában szabad kiszolgálni az üzletekben és a piacokon” cím remélem, az eddig kétkedőket is meggyőzte az ellenkezőjéről. Hát még, ami ezután jött!
„Köztudomású, hogy a zsidók minden alkalmat felhasználnak az izgatásra, álhírek terjesztésére stb. A kormány tehát minden elkövet, hogy a zsidók nyilvános szereplését a lehető legkisebb mértékre csökkentse. Ennek a célnak elérése érdekében a nem zsidók és a zsidók közötti érintkezés lehető csökkentését célozza a kormánynak a hivatalos lap vasárnapi számában a zsidók bevásárlásainak a nap meghatározott szakára való korlátozása tárgyéban kiadott rendelet.
A rendelet ugyanis kimondja, hogy a megkülönböztető jelzés viselésére köteles zsidókat a nyílt árusítási üzletekben, országos, havi és heti vásárokon, valamint a napi piacokon csak a napnak 2 órájában szabad kiszolgálni. A zsidók kiszolgálására rendelt 2 órai idő kezdetét és végét törvényhatósági jogú városokban a polgármester, kis- és nagyközségekben a községre szólóan a főszolgabíró állapítja meg, és teszi közzé.
A rendelet a továbbiakban súlyos büntető rendelkezéseket tartalmaz, éspedig büntetni rendeli el nemcsak azt a zsidót, aki meg nem engedett időben vásárol, hanem azt a nem zsidó kereskedőt is, aki zsidónak meg nem engedett időben árut szolgáltat ki, sőt a büntetőjogi felelősségre vonáson kívül a rendelkezés megszegőjének rendőrségi felügyelet alá helyezését (internálását) el lehet rendelni.”
Már tapasztalható volt, hogy a jogszolgáltatásból is kizárták a zsidóságot, de úgy látszik, nem minden területre terjedt ki a „hatalmi éberség.” A június 2.-i számban ugyanis a következő rövid hír a következőket tudatta a közvéleménnyel: „Baranyában egy zsidó közjegyző volt.” A szövegből kiderült, hogy mindjárt „orvosolták” is ezt a „hiátust.” „A pécsi királyi közjegyző kamara K. Győző dr. mohácsi királyi közjegyzőt közjegyzői állásától felmentette, és az iroda vezetésére helyettesül (sic!) dr. Sz. László mohácsi királyi közjegyzőhelyettest rendelte ki. Baranyában dr. K. Győző volt az egyetlen zsidó királyi közjegyző.”
Hogy az „éberség” és a „humor,” ha mocskossággal is párosult, szintén megfertőzte ezt a rendszert, bizonyította a június 4.-i „kis hír.” Ez lett a cím: „Gettóba nem kézbesíthető.” Nézzük, mit takart ez a hétköznapi disznóság.
„Valaki egy gettó-beli zsidónak postaküldeményt küldött. A küldeményre a posta a ’Gettóba nem kézbesíthető’ bélyegzőt nyomott, és visszaküldte a feladónak. Tanulság, ne levelezzen keresztény zsidóval, és akik még nem okultak, vegyék tudomásul, hogy a gettóba nem lehet semmit sem küldeni, se könyvet, se levelet, se újságot. Aki mégis megkísérli, az ellen eljárás indul.” Teszem hozzá ma keserű haraggal: mert rendnek muszáj lenni!?…
Amíg nálunk ekkor ilyen mocskos zsidóüldözés folyt, mindent feladó náci-barátsággal, a világháború menetében a keleti- és az olasz fronton történő szövetséges előre nyomulás mellett, a nyugati fronton is gyökeres változás állott be, amelynek, most csak az időpontját közlöm: 1944. június 6!…
Szóljon hozzá!