Ki mondja el?

Ki mondja el a fiataloknak, hogy miként kell/lehet felkészülni a házasságra? Ez a súlyos kérdés régtől fogva foglalkoztat engem. Talán azért is, mert idősödvén jobban érzékelem a feladat súlyát-gondját. Ezért már többször áttekintettem életem legkritikusabb fordulópontjait, részben a magam nyugtatására, részben meg azért, hogy gyermekeim, unokáim okuljanak tapasztalataimból.

Jól tudom, hogy a boldog házasság ismérveiről már sokan írtak. Újat mondani szinte lehetetlen. Az is köztudott, hogy a házasság etikai kódexe koronként változik, hiszen újabb „divatok” jelennek meg a házastársi kapcsolatokban. Ezek az „újítások” egy ideig rejtve maradhatnak, ám ha mégis kiderül az egyik fél megingása („félrelépése”), az akár a házasság felbomlásához, még kritikusabb esetekben tragédiákhoz vezethet. Ki-ki sok történetet tud említeni e megállapítás igazolására.

Ifjú emberként én – sajnos – szinte semmilyen érdemi segítséget nem kaptam a házasságra való felkészülésemhez az e témában tájékozatlan szüleimtől, de tanítóimtól-tanáraimtól és idősebb barátaimtól sem. Efféle mondatokkal hárították el a felelősséget: „Évek során majd csak valahogy összegyalulódtok a házasságban”.  – „Eleve jó házasság nem létezik. Azt naponta kell nektek újjá teremteni!” Nem sokra mentem ezekkel a tanácsokkal. Úgy érezhettem, hogy valami titokzatosság lengi körül a házasság buktatóinak őszinte felfedését. Máig úgy tartom, hogy – képpel szemléltetve – nem kevés bátorsággal, meggondolatlanul ugrottam fejest a házasság örvénylő vizébe. Még csak nem is sejtve, hogy a vízben éles sziklákba lehet ütköznöm. Vakon bíztam a szerencsémben.

Hasznos lett volna időben értesülnöm arról, hogy néha apró hibák miatt is vakvágányra futhat a házastársak vonatszerelvénye; ám erre is van értelmes megoldás: önzetlen segítők közreműködésével a szerelvény visszaállítható az eredeti vágányra! De honnan lehet várni segítséget?  Hogyan lehet elkerülni, hogy a jól induló házasságok kudarcba fulladjanak? Sokféle módon. A mai fiatalok jól kitalálták, hogy a téves párválasztás megelőzésének egyik kiválóan bevált módja a házasság előtti ún. „próba-együttélés”. Ennek során egyértelműen kiderülhet, hogy működőképes-e a kapcsolat.

Talán csak az jelenthet némi gondot, hogy ha sokáig tart ez a kísérletezgetés, közben vészesen múlnak az évek, és a fiatalok egyszer csak eljutnak oda, hogy már a középkorúak közé tartoznak; így rövidül a leendő gyermekeik felnevelésére fordítható idő. – Megbízható szakkönyvekből is értesülhetnek fiataljaink a jó házasság ismérveiről, „szabályairól”. Már annak is jelentős irodalma van, hogy a témában illetékes családterapeuta miként segítheti a megromlott családi kapcsolatok helyreállítását.

Először szépirodalmi szövegekből tudhattam meg, hogy az ún. „szabadosság” lehet az egyik „orvosság” a megszürkült, megkopott házasság javítására. Illyés Gyula Hunok Párizsban című regényének Szabadon című fejezetében található az a vita, amelynek témája a szabad szerelem. Az 1920-as évek elején a franciák természetesnek, megengedettnek, sőt kifejezetten hasznosnak vélték a házasságon kívüli kapcsolatokat; mondván: ez a szabadság érzetét keltve új élményekkel gazdagíthatja a házasság börtönéből szabaduló embereket. Érdekes felfogás, s mégsem tudtam máig elfogadni ezt a nézetet. (A mai fiatalok erről biztosan másként vélekednek, és lehet, hogy nekik van igazuk!)

Összehasonlításképpen megemlítem, hogy hazánkban az 1930-as, ’40-es években Tóth Tihamér a Tiszta férfiúság című könyvével mérhetetlen kárt okozott a naiv és tájékozatlan magyar fiatalok lelkében. Rigorózus, maradi erkölcsi alapelvekre hivatkozva azt hirdette a szerző, hogy önmagában is bűn a testi szerelem; hogy a tiszta férfiú még a kezét sem foghatja meg imádott hölgyének, mert ez buja gondolatokat ébreszthet mindkettőjükben. Egyértelmű, hogy a valláserkölcsi nevelés az említett években nem segítette a fiatalokat a családalapításra való felkészülésben. (A mai helyzetről ebben a tekintetben nincsenek ismereteim.)

Roppant tanulságosnak tartom Gary Chapman amerikai pszichológus és családterapeuta Egymásra hangolva – A szeretet 5 nyelve című könyvét, amelynek ez a legfőbb mondandója: a szeretet 5 nyelvének ismeretében, és az elvek valóra váltásával megelőzhető, hogy bomlásnak induló házastársi kapcsolatok tragédiába forduljanak. A szerző valóságos élettörténetei, és a belőlük levonható tanulságok meggyőztek engem arról, hogy akár szakirodalom alapján is fel lehet készülni a házasságok buktatóinak elkerülésére. Ezért ezt kiváló munkát felelősséggel merem fiataljaink szíves figyelmébe ajánlani.

Érdemes még azon is elgondolkodnunk, hogy a híres emberek (írók, képzőművészek) házastársi „hűtlenségének” történetei feljogosítanak-e bennünket példájuk követésére. A diszkréció követelménye természetesen nem engedi meg, hogy itt ismertessem a „szerelmi háromszögek” jól ismert pécsi legendáit. (Mostanában több igénytelen, giccses könyv jelent meg ebben a témakörben!)

Összegezve: Nagyon sajnálom, hogy ifjú koromban nem kaphattam kielégítő felvilágosítást a jó házasság kritériumairól, és a házasságokat fenyegető lappangó veszélyekről. Ezért is ajánlom unokáimnak, ifjú barátaimnak, hallgassák meg idősebb és hiteles ismerőseik véleményét a fentebb részletezett kérdésekben. Ne restelljék a fáradságot, hogy igényes szakirodalom tanulmányozásával is szert tegyenek használható ismeretekre. Emberi kapcsolataink javítását egy életen át lehet és kell gyakorolnunk! Aki erről lemond, önmaga foglya lesz.

Kedves Barátaim! Őszinte szívvel kívánom nektek, járjatok sok-sok szerencsével a házasság gyönyörűséges, ám itt-ott rögös útján!