XIV. Leó az új pápa

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni – jelentette be csütörtökön este a vatikáni palota pápai erkélyéről Dominique Mamberti protodiakónus.

Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagoban, ő a katolikus egyház 267. pápája, és a Vatikánváros vezetője. Az első észak-amerikai származású egyházfő. Az Ágoston-rendhez való csatlakozása után az Egyesült Államokban és Rómában tanult. 1985–1986 és 1988–1998 között perui missziókban szolgált. Két cikluson keresztül az Ágoston-rend generálisa volt, 2014-től pedig a perui Chiclayói egyházmegyét vezette apostoli kormányzóként, majd megyéspüspökként. 2023-ban Ferenc pápa a Püspöki Kongregáció prefektusává nevezte ki, majd bíborossá kreálta. Ferenc pápa halála után a 2025-ös pápai konklávé május 8-án, a negyedik szavazáson választotta meg pápának. A Leó nevet vette fel, ezzel ő lett a 14., aki ezt a nevet viseli római egyházfőként. Nevét XIII. Leó pápa után választotta, aki reformer pápa volt, és nagy erőt fordított a munkásosztály megsegítésére. Közel áll Ferenc pápa álláspontjához a környezetvédelemmel, a szegények és a migránsok felkarolásával valamint az emberekhez való kilépéssel kapcsolatban; utóbbiról azt mondta, hogy „a püspöknek nem kis hercegnek kell lennie, aki a királyságában ül”.

Első hivatalos aktusaként Urbi et Orbi áldást osztott, és arra kérte a híveket, hogy békéért imádkozzanak Istenanyához. „Segítsetek felépíteni a párbeszéd hídjait” – szólította fel a híveket.

Első imáját ő maga is a világbékének szentelte – közölte a Vatikán.

„Még a fülünkben van Ferenc gyenge, de bátor hangja, aki megáldotta Rómát. Húsvétvasárnap az egész világra adta áldását. Isten szeret bennünket, titeket mind. A gonosz nem fog győzni” – mondta.

Az új pápa külön-külön üdvözölte a bíborosokat, megölelte őket, és később velük vacsorázik – közölte a Vatikán.

Az egyház egységét jelzi, hogy a bíborosoknak csak négy szavazási fordulóra volt szükségük az új pápa megválasztásához – vélte Giuseppe Versaldi olasz bíboros újságíróknak nyilatkozva a Vatikán sajtóhivatalában.

XIV. Leó pápa köszönti a hívőket a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyéről, miután megválasztották a katolikus egyház 267. pápájává 2025. május 8-án. (Kép forrása: Sky News)

A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.

XIV. Leó a feltámadt Krisztus első köszöntésével kezdte beszédét: „béke mindannyiótokkal!” Szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívünkbe, eljusson mindenkihez, minden néphez: „Béke legyen veletek!” – mondta.

A feltámadt Krisztus békéje fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós. Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret feltételek nélkül. Kitért arra: még a fülünkbe cseng Ferenc pápa gyönge, de mégis bátor hangja, amellyel megáldotta Rómát és az egész világot húsvét vasárnapjának délelőttjén.

„Engedjétek meg, hogy ugyanezt az áldást folytassam: Isten szeret titeket, Isten szeret mindannyiotokat. A rossz nem győzedelmeskedik. Mindannyian Isten kezében vagytok és ezért félelem nélkül, kéz a kézben Istennel, aki közöttünk van, menjünk előre” – kérte a katolikus egyházfő.

Krisztus tanítványai vagyunk, Krisztus jár előttünk, a világnak, az emberiségnek szüksége van az ő fényére mint egy hídra, amin keresztül elér minket Isten és az ő szeretete. Segítsétek tehát ti is egymást, hogy hidakat építsetek párbeszéddel, találkozásokkal egyesülve, hogy egyetlenegy nép legyünk mindig békében – mondta.

Az új pápa köszönetet mondott Ferenc pápának, és megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, Péter utódjául, hogy együtt járjon velük, mint egyesült egyház keresve a békét, az igazságosságot, és mindig keresve azt, hogy miként tudunk együtt dolgozni férfiak és nők hűségesen Jézushoz, félelem nélkül, hirdetve az ő evangéliumát.

Beszélt arról is, hogy Ágoston-rendi szerzetes és Szent Ágoston idézte: „veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”. Ebben az értelemben mindannyian együtt tudunk útnak indulni a hazánk felé, amit Isten készített elő számunkra – tette hozzá.

Róma egyházát köszöntve hangsúlyozta: „együtt kell keresnünk, hogy miként legyünk egy misszionárius egyház, egy olyan egyház, amely a párbeszéd hídjait építi és mindig nyitott a befogadásra, az elfogadásra.”

Külön, spanyol nyelven köszöntötte a perui chiclayói egyházmegyéjét, ahol különösen érezhető volt, hogy mit jelent a Krisztushoz hűséges egyháznak lenni.

Végül azt hangsúlyozta, hogy „szinodális egyház akarunk lenni, amely mindig úton van, mindig a békét és a szeretetet keresi, és mindig arra törekszik, hogy közel legyen azokhoz, akik szenvednek”.

Beszéde végén együtt imádkozta el a téren lévő hívőkkel az Üdvöz légy, Mária! imádságot az egyház új missziójáért, az egész egyházért és a világ békéjéért.

(Forrás: MTI)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.