Az Új-Zéladon született és jelenleg Nagy-Britanniában elő, magyar származású futsal szakemberrel Viberen beszélgettünk 2025. június 30-án. A kérdéseket magyarul tettem fel, ezeket Oláh Gábor barátom angolul továbbította, majd a válaszokat magyarra fordítva juttatta el részemre.
Családja Nagykátáról származik, nagyszülei az 1956-os forradalom és szabadságharc után menekültek el és Wellingtonban, Új-Zélandon telepedtek le. Matt 2014-ben egy évre visszatért Magyarországra, majd Angliába költözött, ahol jelenleg is él.
Magyar gyökerekkel rendelkezel, Új-Zélandon nőttél fel és egy ideje Angliában dolgozol. Hogyan határozzák meg ezek az országok, kultúrák az identitásodat?
Mindezen országok kultúrái a részeim, nagyra becsülöm őket. A bátyám múlt heti esküvőjén (2025 június, Bali) apám mesélt a nagyszüleim történetéről és a szabadságért folytatott küzdelmeikről. Nagyon fontos, hogy egy másik országban felnőve tudatosak legyünk és erőfeszítéseket tegyünk azért, hogy életben tartsuk a kultúránkat. Gyerekként egy kis magyar klubba jártunk és évente néhány nagyobb eseményen is résztvettünk. Néhány éve apám, Fejős István töltötte be a wellingtoni tiszteletbeli konzuli pozíciót, ami nagy büszkeséggel töltött el, mivel az ajtónkon egy hivatalos tábla volt és a ház előtt pedig egy magyar zászló állt.
2014-ben költöztem Magyarországra és egy évig ott éltem, ami hihetetlenül fontos volt számomra. Jobban megértettem, hogy min mentek keresztül a nagyszüleim, hogyan éltek. Ezenkívül kialakítottam saját felnőttkori kapcsolataimat is a családdal, fiatalokkal és idősekkel egyaránt. Azt hiszem, hogy az utazás, a betekintés és a megtapasztalás nélkül nem lenne ilyen erős a kapcsolatom velük. Az, hogy ezen különböző kultúrák hogyan határoznak meg engem, egy érdekes kérdés és a válasz sem egyértelmű rá! Például, nem szerettem az angol legénybúcsúkat Budapesten, mivel kevés tiszteletet láttam a magyar kultúra iránt tőlük. Vagy amikor az angolok megérkeztek Új-Zélandra, hogy „felfedezzék” azt az őslakosoktól, nem kimondottan békésen és romantikusan tették. Szóval hogyan is lehet valaki hű három különböző kultúrához?
Én az életen, a futballon és a futsalon keresztül igyekszem a legtöbbet kihozni a vegyes hátteremből. A nagycsalád ereje, egysége és támogatása Magyarországon, valamint az, ahogyan az idősebb generációról gondoskodunk, inspiráló volt számomra. Úgy érzem, a családi értékek sajnos az idők során máshol erodálódtak és egy önző „énkultúrában” élünk. Szerintem nekem a vegyes kulturális hátterem miatt jobban sikerül tudatosítanom magamban, hogy ki is vagyok. De a különbségekkel szembesülve viszont már választanod kell!
Milyen emlékeid vannak a nagyszüleid 1956-os történetéről és hogyan befolyásolt téged a bátorságuk?
Nagyszüleim történetét a bátorság és a kockázatvállalás legszebb példájaként adtuk tovább a családban, ők mindig hősök lesznek számomra. Nehéz időkben kiálltak azért amiben hittek. Volt, amikor Nagypapa három napra elment Budapestre a nagykátai otthonunkból, de soha nem osztotta meg mi történt, magával vitte a sírba. A forradalom után véletlenül hallották meg egy vonaton, hogy a hatóságok keresik őket, így órákon belül kénytelenek voltak összepakolni és maguk mögött hagyni az egész addigi életüket. Nagypapa 1995-ben, Nagymama pedig 2022-ben hunyt el.
Most, amikor az emberek azt mondják, hogy bátor és merész vagyok mert olyan országba költözök, ahol nincsenek kapcsolataim vagy nem vár munkaajánlat, az egy olyan dicséret amivel nem tudok mit kezdeni. Egy kicsit úgy érzem magam, mint Roy Keane a Manchester United legendás játékosa, amikor az edző Alex Ferguson megdícsérte, azért mert mindent beleadott az 1999-es Bajnokok Ligája elődöntőjében. Megsértették, mert mit is adhatott volna mást, kevesebbet, mint a legjobbját?
Van mobiltelefonom, családom van Új-Zélandon és Európában, a nagyszüleim ereje és bátorsága a véremben van. Könnyű az életem, bár néha küzdök azzal a gondolattal, hogyan is kellene használnom a mostani szabadságomat, amiért ők mindent feláldoztak. Választhattam volna jövedelmezőbb karriert, hogy anyagilag erősebb legyek? Nagymamám nagyon boldog volt, amikor segített megszerezni az első banki állásomat és kétségbeesett, amikor otthagytam egy részmunkaidős állásért, hogy a semmiből elkezdjek futsalt tanulni. De én a szenvedélyt és a céltudatosságot választottam és ez az ami meghatározza az életemet.
Mi vonzott a futsalhoz abban az időben, amikor még nem volt széles körben elismert sportág?
Ez egy gyönyörű játék! Mivel akkor még nem voltak nagy lehetőségek vagy elismerés a sportágban, a motivációm is csak annyi volt, hogy élvezzem, terjesszem és fejlesszem a játékot. A játék sajátosságai, korlátai, egy gyorsabban játszható játékhoz vezetnek (labdasebesség és kontroll), sokkal jobban próbára teszik a tudatosságot és gyors döntéshozatalt igényel. Aztán, amikor felfedezed a futsal taktikai világát is, az meg egy teljesen új világot fog kinyitni.
Korán felismertem a játék fejlesztésének, megosztásának a lehetőségét is. Rátaláltam egy hatcsapatos bajnokságra és büszkén mondhatom, hogy nem csak több mint 100 csapatosra bővítettem, de egy teljes football akadémiára az U8-asoktól az U16-osokig. Ez mellett beindult az edzőképzés és egy külföldi turnéra is eljutottunk. 2010 körül sajnos lemaradtam a válogatottságról, de Scott Gilligan edző bíztatása arra inspirált, hogy ne adjam fel, és ez a hozzáállás vetette el mostani sikereim magvait.
2014-ben egy évet éltél Magyarországon, milyen tapasztalataid voltak ott?
Öt hetet töltöttem a családommal Nagykátán, és öt kilót híztam! A magyar vendégszeretet páratlan. Apám unokatestvérei, Pali és Margitka nem beszélnek angolul és csak másfél évvel korábban lett wifijük. Humorral, gesztusokkal kommunikáltunk, és én gyorsan elsajátítottam az ételekkel kapcsolatos nyelvet, mivel ez volt a legfontosabb. Az ételek gondos előkészítése, tálalása, a közös megosztásra és élvezetére fordított idő más kultúrákban már szinte elveszett.
Utána Budapestre költöztem, hogy angoltanári munkát találjak. Nem volt könnyű – nem voltak teljes munkaidős állások, így fel kellett építenem a vállalkozásomat, különböző nyelviskolákban kellett dolgoznom és saját ügyfeleket kellett találnom. Amit a legjobban élveztem ebben, az az volt, hogy beleláthattam a magyar emberek mindennapi életébe.
Tanítottam kezdő angolt gyerekeknek és magas szintű üzleti nyelvet szakembereknek. Ezeken keresztűl én is nagyon sokat tanultam a magyar emberekről. Ezeket a tapasztalatokat ugyanolyan fontosnak tartom, mint bármely mást az életem során! 5, Hogyan kerültél a Tranmere Rovershez, majd később a Manchester Unitedhez? Hosszú, kanyargós út volt ez, és valami olyasmi, amiről soha nem gondoltam volna, hogy lehetséges.
Kezdetben digitális marketinggel foglalkoztam, és a szabadidőmet, az éves szabadságomat és a pénzemet edzői tanfolyamokra fordítottam. Az első évben elvégeztem egy 30 napos UEFA B futsal edzői tanfolyamot, miközben teljes munkaidőben dolgoztam! A Tranmere úgy jött a képbe, hogy meglátogattam Damon Shaw edzőt Spanyolországban, írtam róla egy cikket, majd később azt felhívott és azt mondta, hogy gyere velem a Tranmere-be!
Az angol futball és az alacsonyabb ligák brutálisak, mert mindenki a futballban akar dolgozni. Az ott töltött időm nagyrészt önkéntes volt, hetente háromszor vezettem saját költségemen, egy órát oda-vissza, és este 11 óra után értem haza. Otthagytam a marketinges állást, és minimálbéres munkát végeztem a klub körül – takarítottam, bútorokat cipeltem, hotdogokat árultam a meccsnapokon, mindent csináltam. De ez azt is jelentette, hogy minden este edzhettem, és folyamatosan fejleszthettem a futsalt, valamint edzhettem a férfi és női nemzeti bajnokságban is.
Az öt és fél évemet a Manchester Unitednél az Alapítvány jótékonysági szervezetének középiskolai osztályán töltöttem. Ez a futball jótékonysági célú felhasználását jelentette hátrányos helyzetű középiskolákban – 36 teljes munkaidős alkalmazott dolgozik egy-egy középiskolában, mindegyikük gazdagítja a fiatalok életét mentorálással, mentális egészséggel, karrierrel és vezetői programokkal, az Old Traffordra tett látogatásokkal, ingyenes jegyekkel és mezekkel. Ez az az inspiráció, amely életeket változtathat meg!
Az elmúlt négy évben a Női Akadémián edzősködtem. U10-től U16-ig minden évben hetente egy futsal edzésem volt. Magyar új-zélandiként rendkívül büszke vagyok arra, hogy támogathattam ezeket a lányokat és tudom, hogy néhányan közülük kijutnak a Man United női csapatába és a világbajnokságra is. Nagyszerű volt tanulni és megtapasztalni, hogy milyen egy profi akadémiai környezet és csapat, pszichológiai, erőnléti szakemberekkel, fizioterapeutákkal!
Milyen különbségeket tapasztaltál az angol, a magyar és az új-zélandi edzői vagy futsal kultúra között?
Nagy különbségek vannak közöttük! Az edzői vagy futsal kultúra nem elszigetelten létezik, hanem a kultúrán, a gazdaságon, a politikai és fizikai környezeten belül. Legkevesebb tapasztalatom Magyarországról van – edzettem néhány hölgyet a CEU egyetemen és négy napra Győrbe látogattam Jordi Illa Soléval és Sito Riverával. Viszont ez az egyetlen utazás több inspirációt és tanulságot szolgáltatott, mint bármely más időszak az utam során. Ebben a kis, csendes városban volt valami, ami Új-Zélandnak és Angliának soha nem volt, és nem is érzem, hogy hamarosan lenne – egy profi futsal klub, amelynek tagjai elkötelezettek a lehető legmagasabb szintű futsal játék iránt, ötvözve a helyi tehetséget a külföldi szakértelemmel.
Az új-zélandi edzőképzés sokat fejlődött és professzionalizálódott, mióta ott voltam bár én csak a futsal tanfolyamok iránt érdeklődtem, a futballtanfolyamokról nincs információm. Ez egy nagyon laza kultúra, Angliának teljesen az ellentéte. Amikor Magyarországon éltem, az egyetlen külföldi utam Angliába volt, egy Futsal Konferenciára. 200 edző volt a St. George’s Park nemzeti edzőközpontban és én voltam az egyetlen aki farmert viselt.
Ez az egy pillanat mindent elmondott nekem, a futball és az edzősködés az identitásuk része. Egy U8-as csapat segédedzője bármelyik helyi osztályban büszkén viselné a csapat melegítőjét a monogramjával. A 7. osztályú döntőben, amikor tizenegyespárbaj van, a játékosok és sok szülő számára az a világbajnokság és meg is könnyezik! Az új-zélandiakat ez általában kevésbé hozza lázba – ezért tartanak minket laza és nyugodt embernek. Emlékszem, hogy olvastam az MLSZ Stratégiai Tervét is, ami a stadionokba való befektetéssel volt tele, nem pedig az edzők képzésével és a futball nulláról való fejlesztésével. De két évvel később kijutottak az Eb-re, és döntetlent játszottak Portugáliával, azt hiszem, 30 év telt el az utolsó nagy torna óta. Egy futsalrajongó számára Magyarországnak van egy teljes nemzeti bajnoksága néhány profi, csak futsalra szakosodott klubbal, futsal akadémiákkal, ifjúsági válogatottakkal és néhány világklasszis játékossal és edzővel a legjobb futsal nemzetekből, valamint jó struktúra a női futsal számára. Soha nem zárnám ki, hogy visszatérek oda.
Mi volt a legnagyobb kihívás és mire vagy a legbüszkébb az angliai időszakodból, vagy ha úgy tetszik, az egész életedből?
Bár nem szeretném ezeket a nagyszüleiméhez hasonlítani, de büszke arra, hogy mertem kockáztatni és áldozatokat hozni. Hogy otthagytam egy biztonságos karriert, állást egy bankban. Hogy az egyik első mozgatórugója lehettem a futsal fejlesztésének Új-Zélandon. Hogy viselhettem Anglia három oroszlános kitűzőjét, edzői képzést és mentorálást nyújthattam több száz embernek Angliában, valamint, hogy szervezhettem egy UEFA B futsal napot Észtországban. Aztán útközben megtanultam, hogy amit gyengeségnek vagy kihívásnak gondoltam, az a legnagyobb erősségem – az egyedi hátterem és azok a buktatók, amelyeket egy futsal, futball kultúrába született ember magától értetődőnek venne. Még mindig új-zélandi akcentussal beszélek, és amikor Nagymama meghalt, a közösségi média profiljaimon az o betűt ő-re cseréltem, hogy a magyar hátteremet és a nagyszüleimet jelképezzem. Az o betűt a világnak, a két kötőjelet pedig a nagyszüleim bátor világ körüli utazásának tekintem.
Mit jelent számodra a Flying Kiwis szurkolói klub, és hogyan sikerült közösséget építeni köré?
Hiszek a céltudatosságban, az értékekben és abban, hogy adnunk kell először ahhoz, hogy kapjunk. Az új-zélandi nyugis kultúra miatt nincs nagy múltja a szenvedélyes és aktív szurkolásnak. Ami azzal kezdődött, hogy rávettem a barátaimat, hogy szurkoljanak Új-Zélandnak a 2010-es világbajnokságra való kijutásért, az szinte alapértelmezett szurkolói csoporttá vált a nemzeti csapat számára. Mára több mint 100-an erősítették meg részvételüket egy októberi oslói mérkőzésre és 400-an érdeklődnek a 2026-os világbajnokság túrája iránt.
Az értékeim és a célom nem változik, ezért nagyon keményen dolgozom azon, hogy olcsóbb szállást találjak közvetlenül, ahelyett, a például 400 USD/éj/fő helyett, amikor is sokkal kevesebb ember jönne el. A cél a növekedés, együttlét és hogy aktív támogatást nyújtson minden új-zélandi számára. Inkluzív élményt akarunk nyújtani, nem pedig egy exkluzív, profitorientált túracsoportot üzemeltetni.
Mi motivál arra, hogy több ezer kilométert utazz, csak hogy szurkolj a válogatottadnak?
Bárki, aki szereti a focit, ismeri az idegenbeli meccsek izgalmát, milyen képviselni a saját identitásodat egy új helyen. Új-Zéland a világ másik fele, csak ötmillió ember él ott, ami még erősebbé teszi a kaland izgalmát. Földrajzilag mi vagyunk a világ legtávolabbi idegenbeli szurkolói.
Új-Zéland olyan kicsi, hogy még igazi kapcsolat van a csapat és a szurkolók között. A 2022-es világbajnoki selejtezőn részt vevő csapatból három játékos is a régi középiskolámból jött! Kettőt jól ismerek közülük amikor 10 és 13 évesek voltak a heti futsal edzésről, ráadásul ez volt az egyik első projektem. Boldogsággal tölt el amikor látom Libby (Liberato) Cacacét az olasz Serie A-ban játszani, vagy amikor Chris Wood távollétében Új-Zéland kapitányaként áll helyt. Nagyon büszke vagyok arra, amit elért!
Az utóbbi időben egyre erősödik a kapcsolat az Új-Zélandi Labdarúgó Szövetséggel és a csapattal, ami nagyon inspiráló számomra. Új-Zélandon általában nem helyeznek nagy hangsúlyt a hierarchiára, a célok fontosabbak, mint akármelyik személy. Idén majdnem hetente voltam kapcsolatban velük, amikor is konzultáltunk, terveztük a mérkőzések előtti tennivalókat és a jegyértékesítést. Segítettek kihelyezni a transzparenseket az új-zélandi meccseken, küldtek egy videóst aki négy napig követte a selejtezőt. Ezenkívül néhány játékos és családtagjaik követnek minket a közösségi médiában, Chris Wood adományozott néhány Nottingham Forest által dedikált rövidnadrágot, Andrew Pragnell elnök úr pedig nagyon közvetlen és mindenben támogat minket. Új-Zéland egy kis hely korlátozott erőforrásokkal, ezért is fantasztikus, hogy az emberek összefognak a lehetetlen elérése érdekében.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Felnőtt életemben először készülök igazi tervet készíteni. 2024 novemberében elhagytam a Manchester Unitedet, ami nehéz döntés volt, de hűnek kellett maradnom önmagamhoz. Egyszerre edzettem az UA92-es (University Academy) egyetemi futsalcsapatát, amelyet Gary Neville alapított 2019-ben, a Manchester United lány és férfi csapatát, valamint résztvettem az edzőképzés és mentorálásban is. Ezeket mind úgy, hogy teljes munkaidőben dolgoztam. Ez sok volt, nem csoda, hogy teljesen kimerültem, egyre kevésbé voltam az a szenvedélyes, kreatív és elkötelezett ember, aki eljutott erre a szintre. Most a Flying Kiwis Világkupa-turné során majd időt fogok szánni arra, hogy átgondoljam a lehetőségeimet és kitaláljam merre tovább. Futsaledzőként, futball fejlesztő futsaledzőként az edzőképzésben dolgozzam-e, vagy esetleg térjek vissza az egyetemre a sportpszichológia mesterképzésre, hogy fejlesszem az erősségeimet ezeken a területeken? Még nem tudom. Egyébként testvérem mostani esküvője pedig arra emlékeztetett, hogy a munka nem minden! Szóval nem könnyű a döntés. Egy biztos, abban, amit ezután teszek, ugyanazok az értékek és célok fognak végigkísérni és segíteni, mint amelyek idevezettek, inspirálva nagyszüleimtől, saját identitásomból és abból, amit nekem a két vessző a családnevemen jelképez!
Az interjúban említésre kerülő személyek:
- Fejős István: volt tiszteletbeli konzul Wellington, Ausztrália
- Roy Kean: A Manchester United ír középpályása (1993-2005)
- Sir Alex Ferguson: A Manchester United legendás skót edzője (1986-2013)
- Scott Gilligan: Ausztrál futsal edző
- Damon Shaw: Angol futsal edző és futsal fejlesztési menedzser
- Jordi Illa Sole: Spanyol futsal erőnlétiedző
- Sito Rivera: Spanyol futsal edző, a magyar futsal válogatott volt edzője
- Flying Kiwis: Új-Zélandi futballszurkolói csoport
- Liberato Cacace: Új-Zélandi válogatott futballista (Empoli, Olaszország)
- Chris Wood: Új-Zélandi válogatott csapatkapitánya
- Andrew Pragnell: Új-Zélandi football szövetség elnöke
- Gary Neville: A Manchester United angol hátvéde (1992-2011)
- Tranmere Rovers: 1884-ben alapított észak-angliai football klub, jelenleg a negyedik osztályban (League 2) játszik.
Szóljon hozzá!