A csömörlet szavunkról és társairól

Bugát Pál, Benkő Loránd, Nyíri Antal és Szily Kálmán emlékére

Nemrég Benkő Loránd, Nyíri Antal tanulmányai adtak példát arra, hogy érdemes a szócsaládhoz tartozó szavak jelentésbeli és morfológiai sajátosságait figyelembe venni, ha a szó eredetét kutatjuk. Hasznosnak látszik azt is vizsgálni, hogy a különös történetű (sorsú) képzőink mikor keletkeztek, és milyen szófajú alapszóhoz járulhattak.

 

 

Nyelvünkben érdekes tartjuk – hangzása és jelentése alapján is – a csömörlet tájszavunkat [kiejtésben: csömöllet is!]. Jelentése: 1. ’ételtől való undorodás, csömör’ 2. ’hitvány, utálatos személy’ (ÚMTSz. 1, 898). A szó előfordulásai: csömörletes, csömörlethideg, csömörlik, csömöröd, csömörös, csömörösödik (ÚMTSz. uo.). Az ÉrtSz és az ÉKsz² nem közli a csömörlet szót; valószínűen azért, mert tájszónak tekintette a szerkesztőség; de mindkét könyvben szerepel köznyelvi szóként a csömör, a csömörletes [választékos minősítéssel], a csömörletesség főnév és a csömörlik ige (ÉrtSz I, 934–935; ÉKsz² 202.) A csömörös melléknevet ’vmitől megcsömörlött’ jelentésben közli az ÉKsz² ritk és nép rövidítéssel, minősítéssel. A csömörlet szavunkat egyértelműen tájszónak kell tekintenünk.

A csömör szavunk a régi szavaink közé tartozik. 1135-ben helynévként jegyezték fel in villa Chemer alakban (TESz, 1, 563). A csömörlet újabb eredetű lehet, ugyanis csak 1830-ból adatolható csömörletesb alakban (TESz. 1, 563). A 18. század végén, a 19 század elején keletkezett.  A NyÚsz-ban nem szerepel. Ha a szigorlat szavunk a nyelvújítás szavai közé tartozik (NyÚSz. 307, TESz 3, 749), akkor feltehetően a csömörlet is a nyelvújítók ötlete nyomán jöhetett létre: azaz nem tekinthető eredete szerint népnyelvi szóalaknak.

A csömörlet szavunk végződése feltehetően két elemből álló összetett igeképző, amelyben a –l elem alapnyelvi eredetű denominális verbumképző, és ehhez kapcsolódik az -at/ -et ősmagyarkori deverbális nomenképző (MagyNyt. 147).

Az -lat,, -let végű szavakat talán még a nyelvészek egy része is amolyan „csinált”, „mesterséges” szónak tekinti a búvárlat, körlet, vetület stb. szavakra gondolva. Kétségtelen, hogy ezek a nyelvújítás szavai, de nem minden -lat, -let végű szó kötődik a nyelvújítás korához.

Bizonyos szavak korát nagyjából lehet sejteni az alapszó származása és szóképzők hangzása, írott formája alapján. Szóismeretem alapján kikerestem szótárainkból (ÉrtSz. és a TESz. köteteiből) az általam ismert -lat, -let végű szavakat az előfordulásuk évszámával együtt. A TESz adatai alapján ezek a legrégebbi -lat, -let végű szavaink:

1372: parancsolat • 1372: parancsolat(os) • 1417: tekerület • 1416: viselet • 1456: ámulat • 1513: vizelet • 1514: foglalat, foglalat(nak) • 1560: kanyarulat • 1676: foglalat. – Ezekben a szavakban igei alapszóhoz -at, -et ősmagyar kori képző járult. Az eredmény: deverbális nomenképzés (MNyt. 2003. 147). A koslat alapszava a kos főnév. Ehhez járul a -lat (~ -let) képzőbokor. A koslat a denominális verbumképzés példája. Valódi tájszóként a koslat ige jelentése: 1. ’céltalanul, jön-megy, csavarog; sokat jár valami után’ 2. ’hosszasan keresgél, kutat’ (ÚMTSz 3, 502). A koslat jelentése írásos (történeti forrásainkban: 1. ’<állat> párzási ingerében nőstény után jár’ 2. ’kóborol, ténfereg, járkál’ 3. ’<állat> párosodik’ 4. ’<ember> nemi ösztönétől űzve járkál’ (TESz. 2, 587). A koslat ige népnyelvi változatai: baklat ’koslat’, bislet ’ide-oda járkál’ és ’párosodik <állat>’, fislat ’jön-megy’ (TESz. 2, 587). A koslat szóhoz hasonló szerkezetű szoplat is az archaikus tájszavaink (a valódi tájszavak) közé tartozhat (P. J. 2022); bár vele kapcsolatosan nem közöl írásos adatot a TESz. Vélhetően koslat és a szoplat is a hagyományos állattartás szókincséhez sorolható.

Újabb keletkezésűek a 18. század végén, az 1770-es években lejegyzett -lat, -let végű szavaink:

1747: vizsgálat • 1785: sereglet • 1792: véglet. Talán ide tartozik még a kábulat szavuk is [1774: kábul]. – A vizsgálat és a kábulat szóban az –at a képző; a sereglet-ben és a véglet-ben a -let.

A 19. század első feléből adatolható -lat, -let végű szavaink:

1804: bámulat • 1815: képlet • 1828: körlet • 1830: bizonylat • 1831: szigorlat • 1831: orvoslat 1833: ügyelet(es) • 1833: magaslat • 1833: merénylet • 1843: készlet • 1844: domborzat, domborulat (?) • 1848: vezénylet • 186: áramlat.

Talán az -at, -et képzős szavak szolgálhattak mintául a -lat, -let végű szavak képzésekor. A 18. század végén és 19. század elején történhetett a -lat. -let „felfedezése”; az, hogy velük is lehet új szavakat alkotni. Mai szemmel nézve talán meglepő, hogy az -at, -et képzővel már az ómagyar korban is létrejöttek deverbális verbum képzésű új szavak (parancsolat, gyakorlat).  A -l és az -at, -et képzők összevonásával alakult -lat, -let képzőbokor inkább csak a 18. és 19. századi adatainkra jellemző. Érdekes, hogy a -lat, -let elsősorban főnevekhez járult. – Az igei alapszóból meg az -at, -et képzővel alkottak származékszavakat a nyelvújítók.

 

Irodalom

• ÉKsz² = Magyar értelmező kéziszótár. Főszerk.: Pusztai Ferenc. Budapest, 2003.
• ÉrtSz = A magyar nyelv értelmező szótára Főszerk.: Bárczi Géza és Országh László Budapest, 1966.
• MagyNyt = Sárosi Zsófia: A képzők In: Magyar nyelvtörténet 147. Szerk.: Kiss Jenő és Pusztai Ferenc Budapest, 2003.
• NyÚSz = Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára Budapest, 1902.
• P. J. 2022 = Pesti János: A szoplat ’szoptat’ tájszóról in: MNy. 2022. 2, 216–218.
• TESz = A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára Főszerk.: Benkő Loránd Budapest. 1970.
• ÚMTSz = Új magyar tájszótár Főszerk.: B. Lőrinczy Éva Szerk.: Hosszú Ferenc Budapest, 1979.

 

A képek forrása

Bugát Pál: Kékes Online
Benkő Loránd: MTA BTK
Nyíri Antal: Magyarságkutató Intézet
Szily Kálmán: Vasárnapi Újság (1880).