Ádám meglátta a saját nevét egy kórházi karszalagon a kuka tetején. A dátum másnapi volt.
A papíron eredetileg csupán a monogramja szerepelt, de valaki, a félreértést elkerülendő, fölé írta a nevét is.
Milyen figyelmes! Gondolta, miközben óvatosan lefejtette a karszalagot az alatta heverő almacsutkáról. Szárnysuhogás közepette mellé szegődött a piszkosfehér tollú madár.
– Meglepődtél?
– Nem vagyok egészen biztos benne, mit akar üzenni. A szemétben találtam a karszalagot, ki tudja, mit jelent ez.
– Ó, vagy ezer dolgot, meg se próbáld kitalálni! Akkor dönti majd el, ha te már tudod, mit olvasol ki belőle.
– Gondolom, eszedben sincs megmondani, a válaszom mellett, vagy ellene cselekszik majd?
– Ne legyél nevetséges, Ádám! Hogy döntöttél?
A válasz magától értetődőnek tűnt, a férfi mégis tétovázott. Nem szerette elsietni a dolgokat.
– Még nem tudom.
– Nem tudnod kell! Döntened.
– Igazán segíthetnél egy keveset! Valószínűleg krónikus információhiány miatt lesz szükségem kórházi ellátásra!
– Minden szükséges információ a birtokodban van.
Ádám összerezzent, ahogy a hirtelen jött csend átcsapott fölötte. Körülnézett, de csak a piszkos falak meredtek vissza rá, a madárnak nyomát sem látta.
Továbbindult, az utcasarkok szinte észrevétlenül tűntek el mögötte, míg megpillantotta az apró, düledező bódét.
É en gyumöl sos
Hirdette a kopott felirat. A kulcs akadozva fordult a zárban, s az ajtónak is kellett egy erős taszítás, mielőtt engedett. Ádám körbenézett az apró, zsúfolt helyiségben. Arcába elemi erővel mart a rothadás édeskés bűze, mely minden nappal erősödött. Az almák egyre csak sokasodtak, ahelyett, hogy eltűntek volna.
A helyiség végébe ment, s elpakolta az ajtó elé tornyozott ládákat. Ha nem tudta volna, hogy ez őrültség, talán el is hiszi, hogy az egyik a kezébe harapott. Sziszegve ejtette a földre, a gyümölcsök szanaszét gurultak.
A zajra odasietett a bolt öreg kutyája. Végignézett Ádámon, s aggódva gyűrögetni kezdte kopott kalapját. Párszor kinyitotta, majd összecsattintotta az állkapcsát, előre megízlelve a szavakat, amiket mondani fog, mielőtt megszólalt.
– Örülök, hogy időben visszaértél! Megjött az új szállítmány.
– Látom! Tele van vele a padló.
– Az új új szállítmány. Az udvarban rakták le.
– Köszönöm, hogy szóltál!
– Nem szóltam, Ádám. Figyelmeztettelek. Valószínűleg már be se lehet lépni a kapun, ez nem mehet így tovább!
– Jó, majd holnap kimegyek érte, most fontosabb dolgom is van!
– Mindig holnap mész.
– A rutin a siker titka.
– És hol marad a siker?
– Ha én ezt tudnám, drága barátom, most nem egy almaszagú lyukban ücsörögnénk!
– Talán odakint várakozik.
– Ha annyira akarod, beengedheted.
– Szerinted visszajön valaha?
– A piaci árak jóformán kiszámíthatatlanok. Régen az emberek a lelküket is eladták volna egy zamatos almáért, de azóta kiment a divatból. Az a baj, hogy már mindent tudnak róla, többé nem érdekes. De ne aggódj, a régi trendek idővel…
– Nem a siker. Éva.
Ádám hallotta, ahogy egy gerenda megnyikordul a feje felett. A madár kíváncsian méregette a férfit, ő azonban néma maradt. A kutya számonkérőn sandított rá fekete cilindere alól.
– Írtál neki egyáltalán?
– Volt fontosabb dolgom is!
– Micsoda?
– Tudom, hogy hiányzik neked, de én már túlléptem rajta! Azt se tudom, merre jár.
– Dehogynem tudod! Az összes posztját végignézted. Franciaországban turnézik azzal a ripacskodó kígyóbűvölővel.
– Nos, ez az ő döntése.
– Te mikor fogod meghozni a sajátodat?
Ádám szándékosan figyelmen kívül hagyta a gerendák közül érkező hangot.
– Nézd, az emberek nem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszanak! Van, hogy valakik szeretik egymást, együtt akarnak maradni, de a világ egyszerűen másképp dönt!
– Én azt hittem, Éva döntött így.
Hasított Ádám vállába a madár karma.
– Úgy emlékszem, azt mondta neked, hogy nem tudja tovább nézni, mivé válsz. Hogy lassan a saját kételyeidbe fojtod önmagad. Úgy emlékszem, nem tudtál sírni. Száraz szemmel hevertél egy kosár rohadt almára borulva. Úgy emlékszem, nem először hallottad ezeket a szavakat.
– Örülök, hogy ilyen jól emlékszel! Azt sem szabad azért elfelejtenünk, hogy Évának volt egy-két kényes ügye! Példának okáért soha nem árulta el, honnan jön az új szállítmány. Kapóra jött neki ez a vándorélet, hogy senki nem tudja, hol van.
– Rambouillet-ben, egy kellemes kis hotelben, aminek a közelében mennyei almáspitét árulnak.
– Egészségére!
– Te évek óta nem ettél almát.
– Nem értem, miért fontos ez!
– Szeret téged, Ádám.
– Ha! A kígyóbűvölőt szereti.
– Nem Éváról beszélek. Lehet, hogy azt hiszed, elfordult tőled, de szeret téged és érdekli a sorsod.
– Ugyan már! Azt se tudja, élek-e még!
– Ezért akarsz meghalni?
Ádám nem tudott megszólalni.
– Szeret téged.
– Egy fenét! Gyűlöl! És nem is csodálkozom rajta!
– Miért?
– Nem hallgattam rá. Elárultam őt!
Szánalmasnak érezte magát, de évek óta először sírt. Feltörő könnyei elmosták a boltot, eltűntek előle a rothadó almák és aggódó alakok.
– Tudod, soha nem szerettem az almákat. Csak azt akartam, hogy büszke legyél rám. Azt hittem, ha mindent eltaszítok magamtól, talán megbocsájtasz nekem.
Fák csöndje libbent köré, akár egy óvó ölelés.
Mikor kitisztult a látása, a hátsó ajtóhoz ment. Háromszor kellett megtaszítania a vállával, mire végre kinyílt.
Az udvar üres volt, egyetlen fa állt a kerítés mellett. Ádám bizonytalan léptekkel a törzséhez sétált.
– Erre azt hiszem, nem lesz szükségem.
Tűzte a gyökerek közé a karszalagot. A mozdulat furcsán üresnek tűnt a bűntudat súlya nélkül. Könnyűnek érezte magát, mint akit a föld helyett az ég vonz magához. Az ágak közé ült, s életében először jóízűen beleharapott egy almába.
______________________________
Barátunk és szerzőtársunk novellája az Íróműhely kötött novellapályázatának 2. helyezett írása (2025).
https://iromuhely.com/budavari-zoe-eden/
Szóljon hozzá!