Budavári Zoé írásai

A lány, akinek nincs neve, a tenger fölött ül. Némán nézi a kavargó felszínt. Emlékszik rá, hogy régen az ő lelke is ilyen színes, bugyborgó kavalkád volt. Nem tudja, jobb vagy rosszabb volt-e ennél az ürességnél. Az aznap felhalmozódott összes érzése ott van a vödörben.

Obed már tudta, borzalmas napja lesz. Mikor megérkezett a reptérre, lepillantott, akár egy óvatlan hegymászó, s a mélység megpecsételte a sorsát. Ha lenézel, elnyel a pokol. Figyelmetlenségéért rögtön meg is fizette az árat. Ott volt, élesen és kegyetlenül, mint egy üvegszilánk, mely egyenesen a lelke mélyébe vágott.