Bolla Kálmán emlékére
Gyermekkoromban – pajtásaimhoz hasonlóan – én is kíváncsi voltam szüntelen a világ csodáira. Efféle kérdéseim voltak: miért villámlik?, miért dörög az ég?, miért van nappal és éjszaka? Később már a viselkedés furcsaságai érdekeltek: miért vannak irigyeink?, miért szeret sok ember acsarkodni? Serdülőként a nyelvi, helyesírási kérdésekre is választ vártam. Például: mivel magyarázzuk azt, hogy kezes, kezet, kezek, – de kézből, kézre, kézhez? Zavart az, hogy egy betű betoldásával is megváltoztathatjuk bizonyos szavak jelentését: helység, – de helyiség ; egyelőre, – de egyenlőre ; jártas. – de járatos. Furcsállottam, hogy vannak kétarcú szavaink: fog (ige) – fog (főné); fagy (ige) – fagy (főnév); les (ige), – les (főnév). A felfedezés örömével, néha gyötrelemmel tanulgattam édes anyanyelvünket.
Nyelvjárási szövegek és helynevek gyűjtése során sok új szót ismerhettem meg. Ilyeneket: mocsila (mocsár, vízállás), ápékopdik (csodálkozik, vágyakozik valami után), elrehül (elkorhad, tönkre megy), csimészködik (magasra emelkedik), láz (irtásföld), döngör (part, magaslat), horhó és horgos (mélyút). – Nem volt nehéz kitalálni, hogy az Agárcás-ódal akácfákról kapta nevét, a Ficfás-árok mentén egykor fűzfák álltak. Néhány helynév egykori jelentését azonban nehéz megfejteni. Nyelvészeti kutatások tárták fel például a pécsi Bálics, Deindol, Donátus, Kispiricsizma, Mecsek, Megyer, Misina-tető, Patacs, Pernyávor, Szkókó, Tubes név eredetét (Pesti J. 2004. 26, 27, 46, 47, 49, 52, 56, 57, 70, 72). Baranyában vannak még olyan helyneveink, amelyeknek máig bizonytalan az eredete. Ilyen nevek: Togyop egykor falu volt Geresdlak község határában, Ogoncs falu volt Vázsnok közelében, Geszt falu Püspöklak határában. Hangzása alapján tekinthetjük különösnek a Bugó, Vugó helynévi változatokat Bakóca község helynevei között és a bakonyai Árvácsa, Árbácsa helyneveket. Ezekben az érdekes névpárokban megőrződött az ősmagyarkori, két ajakkal képzet (bilabiális) zöngés v hangunk, a ꞵ; illetve ez vált a hangfejlődés eredményeként b hanggá. A Vidosfalva ~ Videsfalva > ꞵidesfalva >ꞵidesfa > Büdösfalva > Büdösfa község (a mai Rózsafa névelőzménye) névváltozatai is arra utalnak, hogy megyénkben végbement a v > ꞵ > b hangfejlődés. Gyűjtőútjaim során az 1970-es években idős emberek beszédében még hallottam a v mássalhangzó szerepében ejtett ꞵ hangzót ezekben a szavakban: ꞵince (Vince), od ꞵót (ott volt). E szavak és az említett érdekes baranyai helynevek nyomán kezdtem tanulmányozni a ꞵ hangunk eredetét. Meglepő volt számomra, hogy ez a hangunk még létezett az ősmagyar korban és a középmagyar korban is (MNyT. 2003. 116, 228, 316, 600), de hiányzik az újmagyar kor mássalhangzó-rendszeréből. Szerintem nem veszhetett ki ez a sajátos hangunk a 16–19. századi magyar nyelvből, ugyanis megvan még fonémaváltozat értékben a mai nyelvjárásaink nagy részében (Magy. dial. 2001, 345). Benkő Loránd szerint az ómagyar kori nyelvemlékeink szövegeiben a v betűvel írt szavakat egykor feltehetően ꞵ-vel ejtették (Benkő L. 1980. 280–286).
A ꞵ > v hangváltozást és a hozzá hasonlókat akkor tudjuk jobban megérteni, ha elolvassuk Bolla Kálmánnak a beszédhang képzési folyamatáról készített érdekes modelljét (Bolla K. 1995. 10–13). A modell szerint a beszédhangképzés alapja a szókincs (a fogalmi bázis), amely hangok sorából és a hangnak megfelelő betűkből áll. A szavak a tudatban, a hosszú távú memóriában rögzülnek. Felhasználásukat, „előhívásukat” részben fonológiai, prozódiai szabályok határozzák meg. A szavak mondatokká szerveződését operációs rendszerként pontos grammatikai szabályok irányítják. Mivel a szavakat idegsejtek őrzik, a tudatban létező szavakat Bolla neurémá-nak nevezte. A beszédhang úgy jön létre, hogy az emlékezetben levő szabályok alapján a vezérlés közreműködésével a beszélőszervek „parancsot kapnak”: hozzák létre azt a beszélőszervi állást, amelyben és amellyel az aktuális beszédhangot képezzük. A beszélőszervek működését az artikulációs fonetika vizsgálja. Ha megtörténik az artikuláció, létrejön a hangzás (szó esetében a hangkomplexum). A hallható-hallott hang (az akuszéma) paramétereit az akusztikus fizika szakembere kutatja. A képzett hangot hallja a beszélő, és ez a hanghullámok révén eljut a hallgatóhoz is, aki ugyancsak érzékeli a hangzást. A hangérzet felismerésével a pszicholingvisztika, illetve az orvostudomány (audiológia) kutatói foglalkoznak. A hallgató a befejező fázisban – a nyelvi ismeretei birtokában – az érzékelt hangnak értelmet tulajdonít. Az értelmezett hang a fonéma, amelynek szórész-azonosító és -jelentéselkülönítő szerepe van a hangoppozíciók (p/b, t/d, k/g, s/zs stb.) segítségével (Telegdi Zs. 1977. 129–139). A fonéma fogalmát, szerepét a fonológia kutatói írták le. Ha a beszédhangok képzése elnagyolt, alig érthető az adott hang, akkor könnyen létrejöhetnek félrehallások: por – bor, pár – bár, ház – gáz, por – pór, kor – kór, garázs – varázs stb. A hallgató által értelmezett hang (fonéma) a dekódolás után eljut a memóriába, és létrejön a megértés.
A fejtegetésből kitűnhet, hogy a beszédhang a legbonyolultabb nyelvi entitás. Érthető, hogy több tudományág foglalkozik a vizsgálatával. Lehet, hogy sokan úgy gondolják, nincs különösebb haszna a fenti vizsgálatoknak. Vegyük figyelembe, hogy a jelentéstan, a fonetika, a beszédtanítás, a logopédia, a pszicholingvisztika, a nyelvtörténet, a dialektológia, a kognitív nyelvészet, de még az általános nyelvészet kutatói számára is sok tanulsággal szolgál a beszédpercepció sajátosságait leíró viszonylag új tudományág. Néhány példa ennek igazolására.
Miért érthetjük nehezen a palóc ember szavait? Ebben a mondatban: Ȧpām tȧlān mār vār rām az á hang helyén rövid és kevésbé ajakkerekítéssel képzett hang áll (az ȧ), a köznyelvi á-t meg hosszan ejtett hang (ā) helyettesíti. Az elhangzott mondat leírása mégsem jelent gondot Salgótarjánban, hiszen pontosan írják, hogy Apám már vár rám. Bizonyos kettősség lehet tehát a palóc ember tudatában. Tudhatja, hogy az általa képzett hangok megfelelőit már a köznyelvi norma szerint kell írni.
Ha valaki a köznyelvi á hang helyett az affektáló beszédében é-szerű hangokat képez, talán nem is sejti, hogy kinevethetik a modorosságáért. Szerinte tökéletes ez a mondat: Kélmén bétyém élmodozik, mert az á-nak gondolt é-t tartja érdekesebbnek, „úriasabb”-nak. A mondat írott változata: Kálmán bátyám álmodozik.
A zártabb szájjal beszélő ember az alsó és a középső nyelvállású magánhangzókat egy fokkal zártabban ejti: Nogyun jú (Nagyon jó); a túl nyílt állkapocsejtéssel ejtett hangok meg egy fokkal nyíltabbak lesznek: Att valtam (Ott voltam).
Pécs regionális köznyelvében a köznyelvi í, ú, ű gyakran rövid realizációjú: ut, kut, viz az út, kút, víz helyett. A -ból, -ből; -ról. -ről; -tól, -től határozóragok hosszú magánhangzói helyett sokan rövid magánhangzókat ejtenek.
Az említett példák arra utalnak, hogy a köznyelvi beszédben is jelen lehet a kiejtett szóalak és írott változatának ellentmondása. Ezt a beszélők általában képesek feloldani, azaz a hibáztatható szóalakokat mégis helyes írják. Az viszont már mosolyt kelthet, ha valaki helytelenül hosszú mássalhangzóval ejt bizonyos szavakat, és a leírt szó egyezik a kiejtett szóval: esső. mullat, tanittó, köppeny.
Visszatérve írásom címéhez megállapíthatom: egyáltalán nem új az a jelenség, hogy a beszélt nyelvi szóalakok nincsenek összhangban a szó írott képével, formájával; és egy-egy szónak akár kétféle ejtésváltozata is lehet. Ezek egymás mellett élhetnek sokáig, majd a nyelvfejlődés eredményeként az egyik szóalak legyőzi a párját. Így lett a bakócai ꞵugó szóalakból Vugó, majd Bugó és a ꞵidosfa névből ꞵidesfa > ꞵüdösfa > Büdösfa. Ez történhetett több ezer évvel ezelőtt is más szavakban. Az ősrégi ꞵ hang v változata fokozatosan szorította ki nyelvünkből az eredeti hangot, mégis regresszióként a ꞵ megmaradt néhány szó kiejtésében. A köznyelvben ez ma már nem hallható, de még létezik hangvariánsként a nyelvjárásokban. Feltételezésem szerint az idős emberek beszédében azért van jelen még ma is a ꞵ, mert alsó fogsor hiányában nem tudnak ajakfoghangot (dentilabiális hangot) képezni, csak az alsó és felső ajak záródásával; és ebből egy ꞵ-szerű, esetleg b hang jön létre.
Irodalom
- Benkő L.1980 = Benkő Loránd: A legrégibb magyar szövegemlékcsoport. In: Molnár J. – Simon Gy: Magyar nyelvemlékek. 1980.
- Bolla K. 1995 = Bolla Kálmán: Magyar fonetikai atlasz. 1995. 12–13.
- Magy. dial. 2001 = Magyar dialektológia. Szerk.: Kiss Jenő. 2001.
- MNyT. 2003 = Magyar nyelvtörténet. Szerk.: Kiss Jenő – Pusztai Ferenc. 2003.
- Pesti J. 2004 = Pesti János: Pécs földrajzi neveinek eredete. 2004.
- Telegdi Zs. 1977 = Telegdi Zsigmond: Bevezetés az általános nyelvészetbe. 1977.
Szóljon hozzá!