Kopogtattak. Résnyire nyílt az ajtó, Ő már rég tudta, hogy jobban nem tárja ki. Kinyújtotta a cilindert, belehelyezte a kulcsot. Még a jobb időkből. Aztán másik kezével kierőszakolta a résen át a vödröt, benne a gumilepedőt. A rosszabb időkből.
Te persze nem tudhattad biztosan, de számíthattál rá. Sejthetted. Hogy már megint kidob. A múltkor mindent elnyelt egy hatalmas kék szatyor, mégsem tanultál belőle. Azért bármennyire nem tervezel, már a nyelved hegyén gyülekeztek a szokásos kitérők és közhelyek. Hogy a régi barátnőd, neve szerint Annus, már megint milyen lusta volt. Ki sem szállt a kocsiból. Fáradt, folyton fáradt, meg görcsöl a hasa. És külön szobában aludtatok, természetesen veszekedtetek is. Meg még olyan, de olyan csúnyát mondtál neki… Különben meg az Annus nem ért meg semmiben, igazságtalanul kritizál, és nem is egyforma az ízlésetek. Azt meg már a nyár óta rosszallóan hajtogatod, hogy folyton a gyerekeivel foglalkozik. Ugye? Valami ilyesmit akartál mondani. Bezzeg a szakításra nem szántad rá magadat.
Ő a hétvégén beteg lett, amikor az Annushoz elmentél. Sokat feküdt és sírt. Megfázott már megint. Így szokott ez lenni, ha lelkileg lemerül. Tudod. Kiad magából mindent, s nem tud sehonnan töltekezni. Ő ilyenkor csak becsukja szemét, és azt álmodja, hogy valaki haját simogatja, fésülgeti. Szorosan magához öleli. Testét azonban nem járja át az a biztonságos meleg, mert hiányzik a kéz. Ráadásul megcsípte a darázs is. Hiába vette fel a piros blúzt, amivel tüntetően szokta magát erősnek mutatni. Szédült. Alig tudott az utcán átmenni.
Én mondom hát meg. Mi a fészkes fenét akarsz? Én sem mertem volna arra gondolni, hogy egy krízishelyzet után megint az Annusnál fogsz kikötni. Én elmegyek egyszer ahhoz az Annushoz, s elmondok neki mindent, meglásd. Már láttam magam megérkezni. Kikiabálom, hogy te csak repülsz virágról virágra, nincsenek is mély érzéseid. Mindig azt a virágot szakajtod le, amelyikre éppen rávisz a szükség. Összeboronálod a kellemest meg a hasznosat. Jól vágták azt a fejedhez. Bizonyos értelemben kihasználod az embereket. Számítóan, száraz szemmel építed be őket az életedbe, miután leemelted a gyanútlant az aktuális fogasról.
Ő már megszenvedte a magáét. Neki már régen fáj az élet, és az ajtót nem fogja többet kinyitni. Kiment azon már mindenki. Várja, de mennyire várja, hogy ő legyen az utolsó, aki végleg be fogja azt csukni. Még tesz-vesz, aztán összepakol, és elutazik. Igazából semmihez nincs kedve, de tudja, hogy ezt kell tenni. Nem hagyja magát tovább kompromittálni. Az is lehet, hogy keres valakit. Az árpát megfőzi, nem fogja kidobni. Ez lesz tőled az utolsó emléke, s közben a közös ebédekre és vacsorákra fog gondolni. Rövidesen a névnapja lesz, és nem fogod megköszönteni. Pedig a Júlia olyan szép név.
Te bezzeg várod a másik nőt, asszonyod, Sárát. Az Annust is becsapod. Sárával nem élsz együtt, de el nem válsz. Összeköt benneteket a vagyon, meg aztán minek is kínlódnál holmi ügyvédekkel. Talán őt kívánod legkevésbé, de muszáj vele időt tölteni. Elvégre tartanod kell a hátadon a házadat, adnod kell a konvenciókra meg a látszatra is. Majd ebből is kavarsz valami haszonfélét. Sára megfőz karácsonykor és húsvétkor, aztán lassan elmehetsz a fürdőbe vele. Mert neki fáj a lába, és ti nyugodtan ülhettek egy medencében. Elvégre házasok vagytok. Itt a tavasz, jön a nyár. Miután Sárát visszaviszed a kocsival meg a macskával, új virágot fogsz behálózni. Különben úgy mondják, vadászol te mindig. Útitársat keresel Prágába. Keress. A végén ne felejts vele elszámolni. Elvégre nem költekezhetsz, a legolcsóbbat válaszd mindenütt. Úgy szoktad. Gavallér nem voltál sosem.
Ő egy cseppet sem fog sajnálni. Hasonló súly vagy, mint a barátod, aki veled szemközt, a kikötött ló mögött kocsmázik. Valaki azt mondta, hogy az életben az a legfontosabb, ami férfi és nő közt történik. Nézzük! Ő elutazik, az Annus rohamosan öregszik, rövidesen a kórság fogja kerülgetni. Az elfeledett barátnők fiókjába kerül. A Sára nem tét, inkább kötelezettség, látszatfeleség. Meg a jó híred, érti ezt Annus is meg ő is, érti mindenki.
Egy valamit azonban tudjál. Ha elhagy a betegséged és a gumilepedőd, ha a cilindert fejedre teszed, helyezd a zárba a kulcsot, ne kelljen sokáig keresni. Jól szellőztessél ki, a rádiót kapcsold be. Vedd egészen hangosra a zenét. Lehet, hogy nem vagyok jó neked, de én, azaz Eszter, várni fogok rád, sőt dörömbölni fogok a kapudon is. Tudom, hogy be fogsz engedni.
És ha az a jó neked, táncolhatunk előtte egy kicsit…
Szóljon hozzá!