1914. Szarajevó – 33.

A temetés lefolyása utáni következmények – 12. rész

Ha az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével a régi pécsi sajtó ezzel kapcsolatos számait nézzük, a következőkben a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) július 12.-i számából következnek írások. Elsőként jöjjön a „Baranyai emlék Ferenc Ferdinándról” című visszaemlékezés-anekdota. „Ezelőtt mintegy tizenöt-húsz évvel Sellyén is megfordult Ferenc Ferdinánd trónörökös. Még idősbb (sic!) gróf Draskovich Ivánnak volt a vendége. Részt vett a tiszteletére rendezett szalonka-vadászaton.

Szíves, nyájas modorával, méltóságteljes komoly magatartásával mindenkit elbájolt. Különösen elbájolta az akkori bogdásai plébánost, aki — vasárnap lévén — az istentisztelet végzése céljából jött át személyesen a fenséges vendég iránti hódolatból. A plébánosnak legfőbb vágya az volt, ha ő a fenséggel beszélhetne! Boldog lenne, egész életére boldog! Hát erre a beszélgetésre nyílt is neki alkalom. Ebéd után a főherceg cerclet (zártkörű fogadást) tartott. A nemes szívű házigazda, gróf Draskovich Iván bemutatta uradalmi tisztjeit a fenségnek.

A tisztelgők sorában ott volt a bogdásai plébános is, ő volt a sorban a legelső, mivelhogy ecclesia precedit (az egyház mindent megelőz, ő az első). A tisztelgők felállottak félkörben a kastély udvarán. A fenség kijött, s megszólításával tüntette ki sorba valamennyit. Első volt mindjárt a bogdásai plébános. Amikor a házigazda bemutatta, a fenség e szavakat intézte hozzá németül: — Wie lang sind Sie schon hier, Herr Geistlicher? (Mennyi ideje van ön itt már plébános úr?) A plébános sietett megfelelni, szintén németül: — Schon dreizehn Jahre Euer Hochheit. (Tizenhárom éve Fenség!) A főherceg erre azt mondta: — Schön! (Szép!) Azzal fejet hajtott, s ment tovább, hogy a következő urat megszólítsa.

Mindegyikhez volt egy-egy rövidke, kurta kérdése. Akit pedig ez az egész dolog nem elégített ki, az a bogdásai plébános volt. — Micsoda? Hát ez csak ilyen kurtán-furcsán megy? Egy kérdés, egy felelet: ebből áll az egész beszélgetés! Kapta magát, került-fordult, s beállt újra a sorba valahol a vége felé.

Mikor a fenség oda jutott a sor végére, újból maga előtt találta a papot. Körülnézett azokkal a mély tekintetű, szívekbe látó szelíd kék szemeivel: — Hogyan? Neki az udvarmestere csak egy papot jelentett, a bogdásai plébánost, és itt úgy látszik, kettő van. Csakhamar tisztába jutott azonban a dologgal. Ráismert a plébánosra.

Érezte magában, hogy szólni is kellene hozzá. Igen ám, csakhogy az ilyen fenséges uraknak a „szólásait” az udvarmesteri hivatal szokta megállapítani már előzetesen. Szigorú etiquette (etikett)-program szerint mennek azok. Nem lehet tőlük eltérni. A fenség gondolkodott, hogy mit mondjon a plébános úrnak? — Eh, — gondolta magában, — ott a programszerű kérdés, amit az udvarmesteri hivatal jelölt ki! Jó lesz az! Mosolyogva, szelíden újból az első kérdést intézte a plébánoshoz: — Wie lang sind Sie schon hier Herr Geistlicher? A plébános úr is mosolygott, s azt felelte a kérdésre: »—Noch immer nurdreizehn Jahre Euer Hochheit! (Még mindig csak tizenhárom éve fenség!) A fenségnek tetszett a felelet. Nevetett is rajta. Kezet fogott a plébánossal, s aztán még sokáig elbeszélgetett vele amúgy ’nyakló nélkül.”

A második hír ugyanezen lap ugyanezen számából van, de az előbbinek szöges ellentéte, amely már a címből is kiderül: „— Gyászistentisztelet Ferenc Ferdinándért.” Lássuk. „A sellyei zsidó hitközség imaházában gyászistentisztelet volt az elhunyt Ferenc Ferdinánd s neje, Hohenberg Zsófia lelki üdvéért. Az istentiszteleten a gyászénekeket Guttmann Sámuel, a hitközség kántora énekelte mély érzéssel. A gyászimákat Groszmann S. L. szentlőrinci rabbi végezte gyönyörű beszéd kíséretében.

A gyászünnep ünnepi szónoka különben Csikesz Sándor, kiscsányoszrói református lelkész volt. Magas szárnyalású beszéde, a szentírásból, eredeti zsidó nyelven vett idézetei, s hasonlatai mindenkit elragadtak. A gyászistentiszteleten képviselve volt Sellye községe, s mind a három hitfelekezete.”

Ide tartozik a „Pécsi Napló” július 14.-i számának rövid híre – „Emlék a trónörökös-párnak” címmel, előző napi dátummal. „Bécs, július 13. (Eredeti távirat.) Az osztrák és magyar főnemesek értekezletet tartottak és elhatározták, hogy méltó emléket állítanak a meggyilkolt trónörökös-párnak.” Zárom ezt a részt a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) július 14.-i száma „Szerbia háborút akar” című tudósításaival.  „Tüntetés a monarchia ellen. — Saját tudósítónktól. — Szerbia nem fér a bőrébe. A külső és belső rossz politikától megnyomorított monarchiában ma háborús hírek keltek szárnyra. A bécsi és budapesti tőzsdék is megremegtek a hír hallatára. Pécsett a Dunántúl volt az első, amely rendkívüli kiadásában hírt adott a tüntetésről és a szerb féktelenkedésről.

A dohánytőzsdék kirakataiban kifüggesztett rendkívüli kiadásaink előtt valósággal tolongtak az emberek. Szerkesztőségünk telefonja pedig állandóan csilingelt. Egyelőre nagyobb volt az izgalom, mint maga az esemény. Kétségtelen, hogy a szerb sajtó féktelen izgatása nem maradt eredménytelen. Egy zimonyi távirat jelentette ugyanis, hogy tegnap, amikor Péter király születésnapját ünnepelték a szerbek, Belgrádban olyan fenyegető tüntetést rögtönzött a nagyszláv ideáktól megkótyagosodott lakosság Giessl Vladimír báró, követ és a monarchia ellen, hogy a belgrádi osztrák-magyar alattvalók közül sokan Zimonyba menekültek.

A belgrádi tüntetésnek a jelen válságos és a háború veszedelmének villamos feszültségével telt perceiben messzeható, úgy lehet döntő következményei lesznek. A veszedelmes demonstrációra állítólag az adott okot, hogy Péter király születésnapját ünneplő tömeg között az a hír terjedt el, hogy a belgrádi konakban (elöljárói rezidenciában) bombát találtak, amellyel Sándor szerb trónörökös élete ellen készült merénylet. Továbbá, hogy (az orosz) Hartwig követ halálának igazi oka szerb vád szerint az osztrák-magyar méreg volt. A szerb gyűlölet már tetőpontját érte el. Belgrád valósággal forrong, és a kedélyeket a legképtelenebb hírekkel a végsőkig fokozzák.

Az eseményekről a következő tudósításunk számol be: Zimony: Belgrádban vasárnap az a hír terjedt el, hogy bombamerényletet akarnak elkövetni Sándor trónörökös ellen. A Kalimegdan-kertben nagy néptömeg ünnepelte Péter király neve napját, s a tömeg — e hír hatása alatt — a bolgár és az osztrák-magyar követségek palotái elé akart vonulni, de a rendőrség visszaszorította. Belgrád osztrák és magyar lakosságának legnagyobb része Zimonyba menekült, mert fél a csőcselék haragjától. Zimonyban a katonaság készenlétben áll. Az utcákon őrjárat cirkál.

Hogy Belgrádban mivé fajult a tüntetés, nem tudjuk, mert este nyolc órakor minden postai és távírdai összeköttetést megszakítottak. A mai belgrádi lapok háborút követelnek a monarchia ellen. A helyzet nagyon aggasztó. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A délutáni órákban Budapesten elterjedt, és sok kérdezősködésre alkalmat adott az a hír, mintha Belgrádban Péter király születésének ünneplése közben tüntetések lettek volna Giessl báró osztrák-magyar követ ellen. Belgráddal nem tudunk összeköttetést kapni, mert a telefonvonal megromlott.

A zimonyi rendőrség kérdésünkre kijelentette, hogy a híresztelés tudomása szerint teljesen alaptalan, és hogy tüntetések egyáltalán nem voltak.

Belgrád: Vasárnap reggel 8 órakor a székesegyházban Péter király születésnapja alkalmából istentisztelet volt, melyen Sándor trónörökös, György és Pál hercegek, Nikola Pasics miniszterelnök a kabinet összes tagjaival, a szkupstina (országgyűlés) elnöke, a diplomáciai kar, a polgármester és a polgári és katonai hatóságok fejei vettek részt. A királyi hercegeket, mikor a székesegyházhoz hajtattak, a katonai kordon mögött összegyűlt sűrű embertömeg élénk ovációkban részesítette.

Az istentisztelet után a királyi palotában fogadtatás (sic!) volt, melyen a hatóságok fejei, az állami és autonóm testületek képviselői, és számos kiváló személyiségek jelentek meg. Az estére tervezett díszebéd Hartwig orosz követ elhunyta következtében elmaradt. Péter királyt bel- és külföldről rendkívül sokan üdvözlő táviratokkal keresték fel a többi között Szerbia és a hódított területek valamennyi városa. A szerb főváros házain nemzeti színű zászlók láthatók, számos ház Hartwig orosz követ elhunyta alkalmából kitűzött zászlót is látni (sic!).

Belgrád: A lapok azt az álláspontot foglalják el, hogy Ausztria-Magyarországnak a sarajevói (sic!) merénylettel kapcsolatban követelések támasztására semmi jogi alapja nincs. Ausztria-Magyarország ennélfogva ugyanolyan fiaskónak fogja magát kitenni, mint a Friedjung-per idején, mert a szerb kormány nem vállalhat kötelezettségeket, melyeket a szerb nép nem helyesel. A Szerbia belügyeibe való beavatkozást pedig Szerbiában senki sem fogja sem helyeselni, sem eltűrni. A Novosti cikket közöl, melyben annak bizonyítására vállalkozik, hogy a monarchia 1917-ben elpusztul.

Merénylet készült Giessl báró ellen. Belgrád: Az osztrák magyar követség megbízható értesülést szerzett arról, hogy Péter király születésnapjának megünneplésével kapcsolatban a követség ellen a tüntetés keretein túlmenő komoly akciót szerveznek. Giessl báró osztrák-magyar követ ezért interveniált a kormánynál, és intézkedést kért a követség védelmére. A szerb rendőrség ennek következtében tegnap este a követség épülete előtt rendkívüli biztonsági intézkedéseket tett. Éjfél után fél 1 óráig incidens nem történt.

Zimony. Giessl báró hivatalosan bejelentette Pasics miniszterelnöknek, hogy egybehangzó információi szerint ellene és a belgrádi osztrák-magyar alattvalók ellen valóságos pogrom készül. Kétszáz komitácsi (macedón felkelő) érkezett bombákkal Belgrádba, és véres merényleteket terveznek. Giessl nyomatékosan kijelentette, hogy Pasics miniszterelnököt egyénileg is felelőssé teszi a történendőkért (sic!), s amennyiben a belgrádi osztrák-magyar alattvalókat sérelem éri, a monarchia leghatározottabban és a legteljesebb eréllyel lép fel.

A menekülés. Zimony. Pasics miniszterelnök azonnal intézkedett, hogy az osztrák-magyar követség házához egy század gyalogság vonuljon ki. Giessl követ pedig értesítette az osztrák és magyar alattvalókat, hogy életük biztosítása céljából Zimonyba vagy a követségre meneküljenek. A követ figyelmeztetése érthető pánikot idézett elő a Belgrádban élő néhány száz főnyi kolóniában. Már a hét órai hajóval tömegesen keltek át Zimonyba, mások pedig értéktárgyaikkal együtt a követségi palotába mentek. A zimonyi hajón voltak többek közt Barnovics Ferdinand követségi titkár feleségével és apjával, báró Riegeleber Ottó német követségi titkár családjával, Barnovics Eduárd titkár, Koffenbach József követségi irodaigazgató, a belgrádi konzul felesége, gyermekei és szolgaszemélyzete, és sok más előkelőség.

A menekültek halálsápadtan szorongtak a hajón, sokan kezüket tördelték, hangosan sírtak és jajveszékeltek, a férfiak nyugtatni próbálták az asszonyokat, de rajtuk is meglátszott a rendkívüli események izgalma. Zimonyban érthető feltűnést keltett a menekülök csoportja, mindenfelé csoportosulások keletkeztek az utcán, megdöbbenéssel tárgyalták a történteket, és tömegesen kísérték az utcákon a belgrádi földönfutókat.

Zimony: Este nyolc órakor riadót fúvattak. Baumgarten Emil, volt pécsi ezredes, aki most zimonyi közös dandárparancsnok rendeletére a katonaság készenlétbe helyezkedett a kaszárnya udvarán. A tisztek pedig részben a kaszárnyában, részben pedig a Grand Hotelben várják a további parancsot. Az utcából kitakarították a járókelőket, megerősített járőrök cirkálnak. A városnak ostromállapot jellege van.

Szerb fenyegetés. Bécs: A Tribuna konstantinápolyi tudósítója beszélgetést folytatott Georgevits Milánnal, Szerbia konstantinápolyi követével, aki Ausztria-Magyarország és Szerbia viszonyáról a következőket mondta: A sarajevói szerb ellentüntetés a szerbség vagyonában tizenkét millió korona kárt okozott. Az osztrák hatóságok ezt az erőszakoskodást nem tudták, vagy nem akarták megakadályozni. Szerbia mindenkor a béke híve volt, és az Ausztria-Magyarországgal való jó viszony érdekében nagyon sokat tett. Ha Ausztria-Magyarország a mi előzékenységünket azzal hálálja meg, hogy megtámad bennünket, akkor készen is fog bennünket találni.

Ha az osztrákok Boszniában és a Száva és a Duna mentén a szerb határon katonai előkészületeket foganatosítanak, akkor nagy meglepetésben lesz részük, mert Szerbia abban az esetben hasonló katonai intézkedésekkel fog felelni. De semmi esetre sem fogjuk tűrni, hogy egy idegen állam egy alaptalan gyanúsításból kifolyólag Szerbia belső ügyeibe avatkozzék.”