A Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében a nemzetközi sajtótájékoztatón az akadémia megválasztott vezetői válaszoltak lapunk kérdéseire 2026. május 4-én.
Magyarország tudományos súlya jelenleg növekszik vagy csökken a nemzetközi térben. Mi az egy lépés, amellyel ezen érdemben változtatni tudna?
S ha még egyet lehetne. A fiatal kutatók elvándorlása évek óta komoly probléma. Mi az egyetlen konkrét intézkedés, amelyet azonnal bevezetne ennek megállítására?
Kihez szól a kérdés? – Kérdezte a sajtótájékoztatót vezető Simon Tamás, az MTA kommunikációs főosztályvezetője.
Pósfai Mihály elnök úrhoz, de kérem a két másik megválasztott vezetőt is, hogy bármikor, bármihez szóljanak hozzá. Köszönöm szépen.
Pósfai Mihály: Az első kérdésre, olyan egyértelmű választ nehéz adni. Egyrészt ugye, volt két Nobel-díjasunk az elmúlt időszakban. Magyar kutatók, mindenhol jelen vannak a világon és ismerik őket, másrészt viszont az európai programokból való kizárásunk, tehát a Horizonból, Erasmusból, az mindenképpen hátrányt jelentett. Tehát ilyen szempontból lejtmenetben voltunk, de másrészt, egyénileg mindig is ott voltunk az élvonalban, és most is itt vagyunk. Én például, benne vagyok a Lendület pályázat zsűrijében, nemrég hallgattunk meg beszámolókat, ott világszínvonalú kutatások zajlanak, és nem csak ott, hanem Magyarországon sok helyen. És hogy ezt, ha most visszakapcsolódhatunk Európába – tehát jönnek a kutatást támogató pályázatok a továbbiakban is –, akkor valószínűleg vissza tudjuk hozni az egyéb mutatókban is magunkat arra a szintre, ahol pár évvel ezelőtt voltunk. Gondolok például, az IRC pályázatokra, tehát az a legjelentősebb európai kutatási pályázatokra, amiben most kevesebbet nyerünk, mint ezelőtt 10 évvel, de azt gondolom, hogy most egy felívelő pályára fogunk állni. A kutatók hazahívásáról azt tudom mondani, hogy tavaly az Akadémia és a Fiatal Kutatók Akadémiája közösen készített egy nagy felmérést, több mint 5 ezren válaszoltak rá, és ebben volt egy olyan halmaz is, akik külföldön végzik a kutatásukat. Őket is megkérdezték, hogy mi kellene ahhoz, hogy hazatérjenek. És akkor ott különböző súlyok voltak. Az első helyen az szerepelt, hogy kormányváltás. Ez nem a mi dolgunk, ez megtörtént, tehát remélhetőleg ez is ösztönző lesz. A következő pedig az, hogy kiszámítható munkakörülmények, tisztességes bérek és kiszámítható munkakörülmények, megfelelő kutatói életpálya. Ehhez segíthetnek olyan pályázatok, amelyekről például beszéltem. És azt segítheti, hogy ha részt veszünk a magyar tudománypolitika kialakításában, ami kedvező helyzetet teremt a kutatáshoz. De gondolom, a főtitkár úr és főtitkár helyettes asszony is hozzászól.
Kecskeméti Gábor: Minthogy ez sokakat érdeklő kérdés lehet, ezért egy pár aspektussal még kiegészíteném, amit hallottunk. Elnök úr és főtitkár helyettes asszony, ők egyetemi emberek. Én vagyok most az Akadémiának a felsővezetésében az a személy, aki a kutatóhálózatnak a tartozéka emberemlékezet óta. 37 évvel ezelőtt lettem az MTA akkori Irodalomtudományi Intézetének a munkatársa, és ma is az lennék, ha 2019-ben ezt a kutatóhálózatot nem választják le az akadémiáról. Remélem, hogy rövidesen ismét akadémiai kutató lehetek. A változások, amelyek a szervezeti életben, a magyar tudományos élet menedzselésében, irányításában végbementek, az elmúlt időszakban rettenetesen felgyorsultak és igazán kontraproduktívvá váltak. Csak az elmúlt hat évem során, én öt intézménynek voltam a munkatársa, anélkül, hogy a dolgozószobámból kiléptem volna, és ez azt jelenti, hogy négy alkalommal kellett teljes szervezeti újraalakítást végrehajtanom, valamennyi szabályzatot újra fogalmaznom, valamennyi szerződést újra kötnöm, beleértve a kutatók munkaszerződéseit, valamennyi külső partneri együttműködésünket, hazai és határon túli operációnkat, és mindannyiszor újra és újra elmagyaráznom, hogy mi kik vagyunk. Mi annak az oka, hogy mindig új nevünk van, és vajon továbbra is megbízható partnerei tudunk-e lenni mindenekelőtt a nemzetközi kutatásnak? Ez olyan hátrányos környezet, amely rengeteg időt zabált fel. Rengeteg munkába, fáradtságba került, csupán azért, hogy nagyjából egyhelyben evezhessünk, és nem a tudomány, vagy a tudományszervezés belső szükségszerűségeinek megfelelően alakultak a dolgok, hanem adminisztratív munkával telt az időnk. Ennek a során sajnos a fiatal kutatóinkra sem tudtunk figyelemmel lenni, akik elvesztették a hitüket, a reményüket, karrierpályák, életpályák megépítésében. Az elmúlt években végignéztük, ahogy a fiatal posztdoktorok számára meghirdetett pályázati repertoár leépült. Korábban három olyan struktúra is volt, ezek közül kettőt az Akadémia támogatott, a harmadikat pedig az OTKA, majd az NKFIA, amelyet kifejezetten fiatal kutatók pályakezdéséhez szántak. A magyarországi pályázati rendszer az elmúlt években, a csúcs kiválósági pályázatok irányába mozdult el, és most a tavaszon érzékeltem azt, a kollégáim jöttek ezzel a jelzéssel, hogy hová az ördögbe pályázhatnak fiatal doktori diplomával a kezükben. Nincs megfelelő portfólió, amely egy kutatói pálya valamennyi szakaszára egyenletesen kiszámítható, előre látható és egzisztenciálisan is biztos támogatást tudna nyújtani.
Kovács Ilona: Akkor csak nagyon röviden, és ebben jelenleg egyetértek megválasztott elnök és főtitkár urakkal, az eddig elhangzottakkal. Én azt hiszem, hogy nagyon-nagyon optimista vagyok, mind a két kérdéssel kapcsolatban, mert hirtelen egy irányba áll minden hajó. Tehát egy olyan helyzetben vagyunk, amikor tényleg lehet tenni valamit, amikor az akadémiai szabadság visszaállításáról most már nem csak beszélni lehet, hanem cselekedni is. Rengeteg tennivalónk lesz, ebben egészen biztos vagyok. Lesz egy könnyű periódus, és az lesz csak a nehéz benne, hogy kiválasszuk, hogy mivel kezdjük. A fiatalok érdekében nyilván, nagyon-nagyon fontosnak tartom én is azt, hogy az úgynevezett posztdoktori rendszer vissza tudjon állni, mert ez volt az a lépés, a fiatal kutatók pályaívében, ami az elmúlt néhány évben tűnt el, egy lépcső, az ő pályájukon hirtelen kiesett, amit nem lehet csak úgy átugrani. A posztdoktori rész az, amikor egy doktori fokozatot szerzett fiatal, az önállósodás útjára lép, amikor saját témát választ, saját feje után megy néhány évig, és beérik az, hogy ő önálló oktatóvá válik. Ha ilyen nincs, akkor nem csoda, hogy külföldre távoznak a tehetségek.
Szóljon hozzá!