EMLÉKEK ÖLÉN
A múlt mindig szép, gondolnánk
De az ég is csak álmainkban kék
Volt pár száz nőm, akár ezer is
Jöttek, mentek, s én két kanállal
Faltam az úgynevezett életet, yes
Részegen hágtam puncihegyeket
Mindig is szabad ember voltam
Hűséggel soha nem kufárkodtam
Ám néha azért szerelembe estem
Vagy inkább zuhantam a mélybe
Feneketlen mézédes szakadékba
De hogy őszinte legyek veletek
Főleg választékosan, szabatosan
– Ilyenkor mindig rábasztam!!!
Laza, lézengő, lélekvesztő évek
Ám semmi nem vész el, átalakul
S a hülye szerelemnek az a dolga
Hogy rám találjon egy parázsló
Izzó – És elvarázsolt pillanatban
Szakadékban újra megszakadni
A kusza múltat végleg elfeledni
Csak az őrült jövőben szabad hinni
Szóljon hozzá!