Busóbusiness
Még a télen bekopogott hozzám egy busó. Úgy megijesztett, hogy megijedtem. Telet űzni jött. Mondtam neki, itt tél csak jelképesen van, hó is csupán fenn a hegyekben. Nem baj, nem baj, erőszakoskodott, ő ott is elűzi a telet, ahol nincs… Most csak Európában próbálkozik, de jövőre már Afrika felé kacsingat. Ha futja a büdzséből. Az exportszolgáltatás támogatásiéból. Azt sem tudtam mit mondjak. Még szerencse, hogy felébredtem. Megnyugodtam. Csak álom volt. Ez van. Ilyen világot élünk!
Igen, ma már minden a pénz körül forog. Költünk, költekezünk, üzletelünk, üzletelgetünk. A hétvégén egy lakodalomban voltam. Elnéztem az embereket. Például az előttem „akadályozó” kalapos hölgyet. (Akadályozót, mert kalapja zavart a kilátásban és a fotózásban … másban nem. Azt sem tudom ki volt.) Vajon mennyibe kerülhetett az a drága csipkés ruhaköltemény, amit viselt? Az anyagbeszerzéstől kezdve a kivitelezésig mennyi plusz költség merült fel? És a fodrász? Ugyan mennyit kért azért, hogy a néhány millió vagy csak ezer(?) szál haj úgy álljon feltételezett helyén a kalap alatt, hogy az valójában ne is látsszon? Erről csak a bilbaói ultramodern villamos jut eszembe. Olyan drága, hogy majdnem üres. Akkor meg minek?
De ne kalandozzunk el, maradjunk a hölgynél. A fodrász biztos busós, bocsánat, busás árat elkért azért, ami nem is látszik. És akkor még nem szóltunk a kozmetikusról, a manikűrösről, esetleg a pedikűrösről, továbbá a csillogó, vadonatúj cipőről, az illatfelhőt eregető márkás kölniről, az alkalmi táskáról vagy ah, az ékszereket már nem is merem részletezni, továbbá az említésre épp nem méltatlan de kicsiny, apró dolgokat, mint például egy legyező, ami nyilván többe került egy szerény család napi élelmiszer-kiadásánál.
Az ifjú párt a templom be/kijáratánál a baszk dantzari (népi táncos szólóban) várja. Ez is üzlet. Nem azért várakozik ott, mert épp nincs más dolga szombat délben, hanem mert a folklórból is lehet pénzt csinálni. A szokások üzleti fogássá alakulnak. Ő ezen a fogáson gondolkozik, míg várakozik. Most itt, utána ott, holnap ide, utána oda. Mennyi a bevétel? Azt én nem tudhatom, de hősünk pénzét valószínűleg megkaphatta mert, ahogy az ifjú pár kilép a templomból, betanult mozdulatokkal táncra perdül. Így köszönti őket, baszk szokás szerint, ami az Isten hozott, esetükben az Isten hozott a házaséletben. Fordult, ugrott egy-két percig majd mély meghajlással búcsúzott … ez is megvolt.
A pereputty útra kél, az ebéd egy 50 km-re levő étteremben, fenn a hegyen, eldugott, de szép helyen. Oda természetesen csak az megy, aki a lakodalomba meghívott vendég.
Ez egy másik üzlet. Elszaporodtak az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre szakosodott éttermek, óriási helyiségekkel. A mi termünk 200 fős, igaz, „csak” 180-an voltunk. Következésképp elfértünk.
És megkezdődött az ebéd. Volt sonka, pástétom, rák, kagyló, hal, hús, sütemény, kávé, bor, pezsgő, tömény, szivar … mindenből rengeteg … ami megmaradt, abból egy afrikai falu többször jóllakhatott volna.
Túlzásokba esünk. És ezeket ki is fizetjük. Émelygett már a gyomrom, amikor a homárt elém tették. Nem tudom el merjem-e mondani, ami akkor történt. Néztem a homárt mereven, de még jobban megmeredtem, amikor az meg is szólalt. Azt mondta, ha megígérem, hogy nem eszem meg, akkor a benne levő ikrákat felajánlja nekem, kikeltethetem őket akváriumban és ha a nagyra nőtt homárokat eladom, felezünk. Onnantól kezdve pedig minden ikráját kizárólagos jogon nekem fogja adni.
Ja, és még megkérdezte mit szólok az üzlethez.
Csak néztem. Fejemet mozdulatlanul tartva, szemeimet jobbra és balra fordítottam, figyeltem mit csinálnak a többiek. De mindenki jóízűen evett és önfeledten cseverészett. Akkor az jutott eszembe, hogy ez a homár, egy másik életében az a busó volt, amelyikről a télen álmodtam. És üldözi az üzleti hajlam vagy ő üldözi az üzleti hajlamot.
Kortyoltam egyet a pezsgőből és csak azért is megettem a rákot.
Másnap arra gondoltam, hogy kiváltok valami vállalkozási engedélyt. Úgy érzem, lepetézett bennem az üzleti érzék…
Szóljon hozzá!