A 12. Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál ünnepélyes díjátadó gáláján átadták a fesztivál díjait, amelyek közül többet az alkotók személyesen vettek át, illetve video üzenetekben köszöntek meg a Művészetek Házában tartott gálán, amely után vetítésre került a fesztivál záró filmje, a Mélyütés, majd ezt követően Gaspar Noé Szerelem című alkotása, amelyet a rendező személyesen konferált fel a közönségnek.
Báron György egyetemi tanár filmesztéta moderálásával a filmkritikus szakma jelenéről és jövőjéről tartottak kerekasztal vitát a Jameson Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál második napján, 2015 szeptember 12-én, Miskolcon.
A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 12. alkalommal szeptember 12-21-ig várja a hazai és nemzetközi filmbarát közönséget, filmes szakembereket, alkotókat és a filmszakma összes szereplőjét Miskolcon. A fesztivál keretében sok más újdonság és értékes, különleges alkotás mellett az Európai Filmdíj tegnap bejelentett jelöltjei közül három film is a versenyprogram része.
A 12 éves Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idei életműdíjasa az európai mozi egyik legnagyobb legendája, Claudia Cardinale, aki olyan halhatatlan remekművekkel vonult be az egyetemes mozitörténelembe, mint a Rocco és fivérei Luchino Viscontitól, a 8 és fél Federico Fellinitől, a Fitzcarraldo Werner Herzogtól, vagy Sergio Leone Volt egyszer egy vadnyugat című legendás alkotása, hogy csak a rendkívül gazdag életmű néhány csúcsát említsük.
Horváth Lili Szerdai gyerek című magyar-német koprodukcióban készült játékfilmjét választották a nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban a Nyugattól Keletre (East of the West) című versenyszekció legjobb alkotásának szombat este.
– Megrázó érzés a semmiből a filmes világ közepébe belekerülni, de az volt a legfontosabb, hogy beszéljenek erről a filmről. Teljesítettük ezt a feladatot – mondta vasárnap este Nemes Jeles László Cannes-ban, miután első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia elnyerte a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i fesztiválon.
A Fidelio – Alice utazása, a fiatal francia rendezőnő, Lucie Borleteau első nagyjátékfilmje nyerte a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők-díját. A Borislav Andjelic vezette háromtagú zsűri különdíjat ítélt a finn J.-P. Valkepää: Megléptek című alkotásának. Az április 10-18. között Budapesten rendezett 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon nyolc, egy-egy kivételes női sorsot ábrázoló film versenyzett a Hullámtörők-díjért.
A 22. Titanic Filmfesztivál kínálata idén két új szekcióval is bővül. A FESZTIVÁLKEDVENCEK kilenc olyan filmet tartalmaz, melyek a világ nagy fesztiváljain sikert arattak, míg a VALAMI VADSÁG négy egészen meghökkentő filmmel gazdagítja a programot. Április 10-18. között öt helyszínen, 52 filmmel várja a közönséget Budapesten hazánk egyik legnagyobb filmes mustrája. Április 2-án kezdődik a jegy-értékesítés.
2015. április 10-18. között öt helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón várja a közönséget a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 34 nemzet 52 alkotását 8 szekcióba osztva hozza el a Titanic a magyar fővárosba, melyek közül az egyik kedvenc minden bizonnyal a Megmaradt Alice-nek (Still Alice) lesz.
A Banff Mountain Film and Book Festival a legrangosabb nemzetközi hegyifilm fesztivál, melyet 1976 óta rendeznek meg a kanadai Banff Központ – a világ legnagyobb kulturális inkubátorának – szervezésében.
A filmek versenyére egyaránt pályáznak amatőr filmesek és napjaink vezető kalandsport-film készítő stúdiói a hegyek világához kapcsolódó legkülönbözőbb témákban: adrenalindús kalandok földön, vízen és levegőben; hegymászó-expedíciók filmes dokumentációi; különleges helyszínekre vezető utazások valamint bolygónk utolsó érintetlen vidékeit bemutató történetek.
A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete és a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál évek óta működik együtt. A Miskolci Egyetem vezetői és a filmfesztivált szervező Cine-Mis Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ezt a már eddig is gyümölcsöző együttműködést kívánták magasabb szintre emelni akkor, amikor 2015. január 20-án 10.00 órakor az egyetem Szenátusi tanácstermében együttműködési megállapodást írtak alá.
A szeptember 25. és október 3. között a budapesti Művész moziban futó SZEMREVALÓ fesztivál több filmjében is az erőteljes érzelmeké lesz a főszerep. A közönség láthat majd komédiát és tragikomédiát hűségről, családi kötelékekről és érzelmi manipulációról, lángoló liftbéli szerelemről, valamint archetipikus történeteket sötét családi és közösségi titkokról. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet immár harmadik alkalommal hozza el közösen a német nyelvterület legújabb filmjeinek legjavát, köztük számos díjnyertes alkotást.
A szakma és a közönség nagy érdeklődése közepette vette kezdetét tegnap a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amely szeptember 20-ig várja majd a filmszakma hazai és nemzetközi képviselőit, valamint a közönséget, akik nemcsak ingyen tekinthetik meg a filmeket, de a film megtekintése után leadott szavazataikkal a közönségdíj odaítéléséhez is hozzájárulhatnak.
A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) az Év legjobb filmjének ítélte Richard Linklater Sráckor, azaz Boyhood című filmjét, amelyet a nézők a hazai bemutató előtt, szeptember 14-én, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatnak először. A FIPRESCI Grand Prix 2014 – Best Film of the Year kategóriában a szövetség 553 tagja választja ki a legjobbat azok közül az alkotások közül, amelyek bemutatója 2013 július 1. után volt.
A 2013-as fesztivál legjobbjainak vetítésével elkezdődött a vasárnapig tartó 10. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. A főváros mellett több vidéki és határontúli városban is várják az érdeklődőket.