Emlékutak indulnak Csontváry Kosztka Tivadar halálának 100. évfordulója alkalmából, a program résztvevői Dalmáciában és Bosznia-Hercegovinában azokat a helyeket keresik fel, ahol a festőművész alkotott – hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A HungaryCard 2019. évi kiadása, amely ismét újdonságokkal várja a belföldi turizmus kedvelőit. Az előző évekhez hasonlóan közel 800 elfogadóhelyen biztosít 10-100% mértékű kedvezményeket a két változatban (Basic és Plus) megjelenő Magyar Turizmus Kártya.
A tapasztalatok alapján a felújítások hatalmas mértékben növelik a látogatók számát és így az idegenforgalmat. Kilenc helyszínen kezdődött meg, és a közbeszerzési eljárások lezárulta után 14 további helyen indulnak meg a kivitelezési munkálatok a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében.
A Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter gesztor szervezete, a Gyeregyalog.hu Egyesület fő szervezésével kerül sor 2018. december 12-én, szerdán 10 órától a Regionális turizmus konferenciára Orfűn, a Medvehagyma Ház Ökoturisztikai Látogatóközpontban.
Több mint 100 év után jövő nyáron újra magyar személyhajó szelheti a Száva folyó habjait. 1914 nyara óta nem járt magyar személyhajó a Duna legnagyobb mellékfolyóján, a Száván, és magyar személyhajó még soha nem viselt bosnyák-hercegovinai felségvizet jelző lobogót – közölte Jáky Gábor, az utat szervező Hon-Tours ügyvezetője.
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) 2019-es nemzetközi tematikus kampányának középpontjában a legendás Bauhaus weimari születésének 100. jubileuma áll. „A Bauhaus alapításának jubileuma kiválóan alkalmas arra, hogy megerősítsük Németország pozícióját az európaiak első számú kulturális úticéljaként” – mondja Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke.
Megszavazta az uniós utasregisztrációs rendszer felállítását csütörtökön az Európai Parlament plenáris ülése, a rendszer keretében kizárólag vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnek majd be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére.
Ma délután hivatalosan is elindult az az internes oldal, amelyen keresztül pályázhatnak a 18 éves fiatalok az ingyenes InterRail-bérletre. Idén csaknem háromszáz magyar fiatal élhet majd a lehetőséggel és juthat hozzá az egy hónapra szóló ingyenes vonatbérlethez. A pályázatokat június 12-től lehet majd feltölteni az Európai Bizottság által megnyitott weboldalra, a végső határidő július 26-án jár majd le.
Spice of Europe (Európa fűszere) szlogennel és Budapest megújult turisztikai márkájával indítja el nemzetközi kampányát a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) A Budapest fókuszú kampány a fővárost és annak kincseit mutatja be a világ számos országában. A hirdetések online, print és televíziós felületeken jelennek meg, május 15-e és június 30-a között.
Két év informatikai fejlesztés és építkezés után Budapesten megnyílt Európa első négycsillagos színvonalú, teljes egészében a vendég okostelefonja által vezérelt okoshotelje, a KViHotel, amely TMRW Hotels applikáció első, mondhatni demoszállodája.
Felgyorsítja az Európai Bizottság az ingyenes InterRail-bérlet ötletére épülő ifjúsági program végrehajtását, ennek köszönhetően már idén nyáron többezer európai fiatal élhet a lehetőséggel – derült ki az Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő által a témában rendezett konferencián. Az Európai Bizottság számításai szerint az első évben akár ötvenezer európai fiatal is részt tud majd venni a keretprogramban, amelyre idén 12 millió eurós büdzsé áll rendelkezésre.
Idegenforgalom, beszerzés, utazás, szállítás. Egyszóval: IBUSZ. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszaki kiállítása sok érdekességet vonultat fel a nagy múltú cégről, amellyel 1902-ben elindult a magyar turizmus története. A cég feladatköre – a négy kulcsszón kívül – jóval szerteágazóbb volt. Jelentőségét mutatja, hogy még a szocializmus időszakában is – szinte egyedülállóként – részvénytársasági formában működhetett. Neve ez idő tájt egybeforrt az idegenforgalommal.
A Pannonhalmi Főapátság szerzetesközösségének közleménye szerint 2018. január 6-án a Pannonhalmához tartozó negyven örökfogadalmas szerzetes Hortobágyi T. Cirill főmonostori perjel atyát választotta meg Szent Márton monostora új főapátjának. Ferenc pápa elfogadva a főmonostori konvent választásának eredményét, 2018. február 16-án Cirill atyát pannonhalmi főapáttá, illetve a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusává nevezte ki. Hortobágyi Cirill atya a 996-ban alapított monostor 87. apátja, Szent Asztrik apát nyolcvanhatodik utóda.
Minden idők legbiztonságosabb éve volt a repülésben 2017 – ez derül ki az Aviation Safety Network friss jelentéséből. A kimutatás szerint a 2017-es év során összesen csupán 10 halálos baleset történt személy-, illetve teherszállító repülőgépekkel, amelyek során 44 személy vesztette életét a gépek fedélzetén. A balesetek során ugyanakkor 35 személy is elhunyt a repülőgépeken kívül. Ezzel ez volt minden idők legbiztonságosabb éve a polgári repülésben.
A Zsolnay Kulturális Negyed kiállításain és a pécsi világörökségi helyszíneken már elérhető a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK) turisztikai fejlesztése, a VisitorGuide névre keresztelt ingyenesen letölthető applikáció. A látogatók az alkalmazás segítségével leolvashatják a kiállítások több pontján kihelyezett QR-kódokat, így megannyi plusz információt kapnak a látnivalókról.