Vasi Ferenc Zoltán
Ezüsthídon
Mária éjpalástja a tó
József keresztje a hold
tegnapra rátolat a csillagmozdony
a völgyhídon szétszórt zsákból
Könnyedén
Minden arc: gitárhúr.
Ott szakad szájjá,
hol legszívből szól;
a gitártokban
térdel a Hold.
Énkörömben
Évszakokat, fákat rabolt magának,
s lovagoltatja térdén a beszéd,
felnyihog, zabolátlan kanca,
üveghold érti csak, mi történt.
Szoborhegy
Ha már kinézted a hegyet,
drágakövekkel bánya,
s eszközhatározója, tárgya:
vésője-kalapácsa
lettél a megismerésnek
Apám gondolatában
Készülök, készülök, készülök.
Nem lesz belőled semmi –
szokta volt mondani apám,
s tudott szolgálni, szeretni, tenni.
Fiamnak
Sok terved legyen, mint fának levelei,
súgjanak, érintkezzenek össze,
rejtsék az érlelődő gyümölcsöt,
legyen az alma, körte, szilva, barack.
Én fizetek
Mernél-e ébren álmodni velem,
mikor testem hét kígyó marja,
s bőröm zöld nyálka lepi be,
még ínyem is sorvad hirtelen…
Könyvem önértelmezése
Férc vagyok, ragasztott,
éj vagyok, álomkór,
idegín, fák levele –
fejszétlen fejsze
Osztályrészem: ostyafelmutatás
Hét házban heten ébredünk,
nyolcadikunk sírba merült.
Hét költő hány verse ér hazát:
harangot, felkelést, népharagot, békét.
Versírás II.
Szimmetriáját vesztett teremtés.
Saját gyökerükbe botlanak a fák.
A dőlés vad rémületéből hirtelen
hatalmas rántás állítja őket: ágak.
Partnereink
