Gulyás Gábor írásai

Ezen az elmúlást sugalló, ám napfényes őszi délelőtt apa és fia avart égettek a kertben. Ahogy a fiú a fák elhalt részeiből összeálló, végtelennek tűnő színes szőnyeget söpörte össze, egy hangyaboly tűnt elő a száraz levelek takarásából. Szórakozásból először vizet engedett a rozsdás kerti csapból.

Szégyen vagy sem kimondani, de öregszem, és egy ideje már mindent felírok. Sokáig magam elől is titkoltam, hogy elfáradtam, de ez így tovább nem mehet. Nap mint nap elképesztő mennyiségű információ hatol keresztül a hullámzó falú valóságba simuló illékony sejtfalaimon.

Úgy várom már, hogy újra lássalak. Bár minden egyes nap alaposan megnézlek, sosem bírom abbahagyni a folyton elém táruló részletek miatt.
Elmondani sem tudom, hogy milyen régről ismerlek, és hirtelen azt sem tudom felidézni, hányszor fordultál meg a fejemben.

Egy bejárathoz közeli asztalnál foglaltak helyet.
Szép napunk van, szólt az egyik kintre pillantva.
Nem sokáig, mindjárt esni fog.
Miért kell mindig ilyen pesszimistának lenned?
Realista vagyok.