Azok a régi szép idők… – 161. rész • Hetedhéthatár

Népszerű tudomány

Azok a régi szép idők… – 161. rész

A pécsi ciszter gimnáziumtól Rhinebeck (USA) -ig 

Vass Vilmos egykori ciszter diák életútja 

5. fejezet

Pécs város nyugodt méltósággal és felelősséggel élte át ezeket a válságos október végi napokat. A választott munkás- és karhatalmi tanácsokat józan gondolkodású emberek vezették.

 

1956. október 27-én, szombaton, a SZOT-székházban.

Egykori SZOT székház a Színház téren

Egykori SZOT székház a Színház téren

A Színház téri SZOT-székházban (volt Korzó kávéház) összegyűltek a munkástanácsok küldöttei és megalakították a forradalom legfőbb intézményét, a Baranya Megyei Munkásság Nemzeti Tanácsát, elnökének dr. Kertész Endre ügyvédet (1906-1991) választották. A Forradalmi Katonatanács elnöke Csikor Kálmán alezredes (1910-1988) lett.

Ezen belül Vass Vilmos a Pécsi Rádiót ellenőrző csoporthoz tartozott.

A Dunántúli Napló így tudósít:

„Harcos szellemű tanácskozás kezdődött ma reggel 9 órakor az SZMT-székház kultúrtermében. Ott voltak a város üzemeiben mostanában alakult munkástanácsok küldöttei, a munkások, munkásnők, egyetemi és főiskolai fiatalok, munkásifjak, falvak küldöttei, akik az elmúlt évek sztálinista-rákosista politikája után végre igazi, a szocialista demokratizmus talaján kiterebélyesedő néphatalmat követelnek és meg is teremtik azt.

A tanácskozás elnökségét a munkástanácsok elnökei alkották, és az egybegyűltek jóváhagyásával ők gyakorolják ideiglenesen a megyei központi nemzeti munkástanács bizottságának jogait.” (Dunántúli Napló. 1956. október 28. 1 p. (részlet) Tanácskoznak a munkástanácsok küldöttei)

És milyen volt a köz- és rendbiztonság városunkban? Csikor Kálmán alezredes által irányított karhatalmi egységek példamutatóan helytálltak és biztosították a rendet. Tudomásom szerint nagyobb rendbontásokra, utcai népítéletekre Pécsett nem került sor.

 

Alávetjük magunkat a munkástanács rendelkezéseinek

Emlékkő a Színház téren - elölnézet

Emlékkő a Színház téren – elölnézet

Csikor Kálmán alezredes, a Megyei Munkásság Nemzeti Tanácsának a karhatalmi szervekhez beosztott ellenőrző bizottságának vezetője:

Polgártársak! Jogos követeléseitekkel a katonatanács egyért. Ezeket teljes mértékben támogatja és magáévá teszi. Jelszavunk: Rend, nyugalom, vértelenség!

A karhatalmi egységek alárendelik magukat a megyei munkástanácsok vezetőségének, utasításait végrehajtják.

Rendbontókkal, provokatőrökkel szemben a rendet fenntartjuk. A gyülekezési tilalom továbbra is fennmarad, ennek önkéntes megtartását kérjük tőletek.

Szovjet és más csapatok megjelenése és beavatkozása esetén a munkástanács vezetősége utasítását követjük.

Munkánk körvonalai: a megválasztott delegáció egyenrangú szerv. A karhatalom parancsnoka csak velünk egyetértésben hozhat rendelkezést. Minden erőnk az új ország építésére kell.

Bukszár Béla alezredes a helyőrség parancsnokának nyilatkozata:

A honvédség álláspontja azonos a polgártársakéval.

Szovjet és más idegen csapatok és fegyverek magyar vért nem onthatnak! Ha ide szovjet vagy más idegen csapat jön, felvesszük ellenük a harcot. A honvédség és a karhatalmi szervek részére bizalmatokat kérem.

Ránk mindenkor számíthatnak. Célom, hogy Baranyában ne folyjon vér. A megyében az lesz, amit mi akarunk!

Bradács György ÁVH alezredes, a karhatalmi szervek parancsnokának nyilatkozata:

Egyetértek, azonosítom magamat az előttem szólókkal. A magyar demokráciáért és szabadságért halálig harcolunk. A munkástanácsot követjük. Minden ellenünk és szabadságunkra törővel szemben harcolunk, akár keletről, akár nyugatról jöjjön. (Dunántúli Napló. 1956. október 29. 2 p.)  

 

Csikor Kálmán alezredes, a megyei katonatanács parancsnokának nyilatkozata

Emlékkő a Színház téren - oldalnézet

Emlékkő a Színház téren – oldalnézet

„A gyárak és üzemek védelmét napok óta a munkásokból álló nemzetőrségek látják el. A városban pedig a honvédekből, rendőrökből és nemzetőrökből alakult ellenőrző járőrök biztosítják a rendet. A járőrök első megjelenése nagy megnyugvást váltott ki a város lakói közt. Amikor először megjelentek a Széchenyi téren, a járókelők valósággal a nyakukba borultak. És ami a legmegnyugtatóbb, mióta ők járják az utcákat nem volt lövöldözés a városban. Ez pedig a legfőbb biztosíték arra, hogy városunk nyugalma és rendje minél előbb teljesen helyreálljon. Azt kérjük Pécs város dolgozóitól, hogy a kilépési tilalomra vonatkozó utasításokat a legkomolyabban tartsák be.” (Szabad Dunántúl. 1956. november 1. A nemzetőrség biztosítja a rendet 3 p.)

Érdekes feljegyzés találtam az Interneten, Csikor Kálmánról a Forradalmi Katonai Bizottság elnökéről:

„Közben tanárkodott – mint óraadó – a Pécsi Tudományegyetem katonai tanszékén. 1954-ben – megüresedés folytán őt nevezték ki a tanszék élére. Ebben a beosztásban dolgozott az 56-os forradalom és szabadságharc kitöréséig. Csikor Kálmán az egyetemen jó viszonyt alakított ki tanítványaival. Valószínűleg ennek tudható be, hogy az ifjúság október 24-én egyhangúan őt javasolta a Forradalmi Katonai Bizottság élére. A történelmi események során Csikor békességre törekvő, kiegyenlítő szerepet játszott. Csapataival biztosította a városban a rendet, és a november 4-i szovjet bevonulás alkalmával megtiltott mindennemű ellenállást, melyet a túlerővel szembeni értelmetlen vérontásnak ítélt meg.” (Geodézia és Kartográfia, 2010/10 (62 évfolyam) Dr. Székely Domonkos: 100 éve született Csikor Kálmán ezredes. (részlet).)

1956-os eseményekről viszonylag kis számú sajtó-visszaemlékezés (elsősorban Dunántúli Napló) áll rendelkezésre, pedig érdemes köztük tallózni, mert sok fontos és érdekes részlet rejlik bennük.

 

Bauxit vagy urán…

Egyik pécsi uránbánya kép

Egyik pécsi uránbánya kép

„Végre megírhattuk, hogy Kővágószöllősön nem bauxitot, hanem urániumot bányásznak.

Igaz, tudta ezt eddig is mindenki ebben a megyében, ebben az országban, sőt az országon kívül is. Belgrádban a Teráziján – a legforgalmasabb útvonalon – egyik könyvkereskedés kirakatában lévő térképen munkatársaink saját szemükkel látták, hogy a Pécset jelző karika mellett egy lila négyszög jelzi a baranyai kincset: az urániumot.

Uránium… Mennyi mindent jelent ez az egy szó. Az ország, amelyik ezt a ritka kincset bírja, gyarapodik gazdaságban, növekszik tekintélyben, óriási, mérhetetlen ipari energia birtokosa.

Mi birtokában vagyunk ennek a kincsnek – és nem írhattunk róla, nem mondhattuk el e kincs birtokosainak, a dolgozó magyar népnek, hogy milyen gazdagok vagyunk, hogy hogyan akarjuk felhasználni, hogy miképpen akarjuk az urániumot az egész nép javára, a békés építés céljára fordítani.

Hogy miért nem mondhattuk el?

Mert a hatalmat birtokoló sovány klikk, néhány ember azt mondta, hogy: „Nem!”

Nem a párt tiltotta meg, hogy az urániumbányáról írjunk vagy beszéljünk, hanem ez a néhány ember. A párt, az alsóbb pártvezetők az egész néppel egyetértve azt kérte e néhány embertől, hogy tájékoztassuk a népet gazdasági helyzetünkről, tájékoztassuk az urániumról is. Maga Farkas László elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára már egy esztendővel ezelőtt azt javasolta a politikai bizottságnak, hogy tárja fel nyíltan az urániumbánya helyzetét, mert nevetséges, hogy mindenki tudja, mit bányásznak valójában Kővágószöllősön, s mégis Rákosiék következetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy továbbra is hazudjunk, feketének nevezzük a fehéret, bauxitnak az urániumot (vasárnapi lapunk vezércikkének az a kitétele tehát, amely az urániumra vonatkozik, nem Farkas László elvtársat marasztalja el).

Igen, a párt és állami vezetők számtalanszor szóvá tették, hogy beszéljünk nyíltan, kertelés nélkül az urániumról. Vannak természetesen olyan adatok, amelyek nem a nagy nyilvánosság elé valók. De sokat nagyon sokat mondhattunk volna és mondanunk kell a mi baranyai kincsesbányánkról, mindazt és annyit, amennyit a gazdaságnak – az egész népnek – tudnia kell saját gazdaságáról, saját kincsesbányájáról.

Most megnyílt a lehetősége, hogy a viszonyok rendeződése után a vérontást követő béke napjaiban erre is sor kerüljön. Meg fogjuk tudni, hogy mennyit jövedelmez az országnak ez a bánya: hogy mennyit kell beléfektetnünk, hogy jövedelmezzen: hogy kinek adjuk el az urániumot és mit kapunk érte: hogy az uránbánya alapjára építve mikor hozunk létre (anyagi erőinktől függően) atomerőművet.

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre várunk, és kapunk is majd választ Nagy Imre elvtárs kormányától, attól a kormánytól, amely az egész nép színe előtt ígéretet tett arra, hogy nyíltan a nép elé lép minden kérdéssel, legyen az akár gazdasági, akár politikai.

Hosszú ideig nem mondhattuk el mindezeket. Most igen megnyugtató, igen jóleső érzés, hogy az újságban mindenről, de valóban mindenről írhatunk, mindenről, ami a nép érdeklődésére csak számot tarthat.” (Dunántúli Napló. 1956. október 29.  3. p.) 


Következő rész

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS