„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
Megtorpanás, budai- és baranyai árvízkárosultak megsegítése, szegedi és helyi fényes sikerek (1875-1876).
Pécs, Széchenyi tér, 19. század vége
Fotó: Zelesny Károly (Forrás: Wikipédia)
Szép volt, jó volt a kolozsvári diadal, de haza érvén volt egy sajnálatos „mellékhatása”: az egyesületi pénztár leromló helyzete. Mit csinál ilyenkor egy jó férfikar, amely épp akkor lett az ország legjobbja? Hangversenyt szervez, igényes műsort állít össze, és megérdemelt sikert arat. Ennek jegyében kezdte meg Wachauer karnagy a műsor összeállítását, a próbák lefolytatását. Három hangversenyt rendeztek… volna, melyek műsorán Goldmark Károly, Liszt Ferenc, Felix Mendelssohn-Bartholdy, Robert Schumann, Giuseppe Verdi, Richard Wagner művei szerepeltek a tervekben. Sajnos, az utolsó „elem” nem jött össze, az első hangverseny deficites lett. Így a többit meg sem rendezték, sőt a tervezett későbbi négy pedig a közreműködni hívott művészek közönyében halt el.
A Pécsi Dalárda tagjai a „kutyaharapást szőrével” gyakorlatát „vették elő”, a „komoly” műsorú hangversenyek helyett kedélyes zenés estéket tartottak régi helyükön, a Scholz Sörcsarnokban, 50 krajcáros belépővel – hogy legalább valamit behozzanak a negatív pénzügyi helyzet jobbá tételére. Közben egy nagyon fontos kérdés merült föl egyre sürgetőbben: a megfelelő nagyságú és fölszereltségű hangversenyterem hiánya. A mai Mária utcában lévő Oertzen-ház kicsiny volt, a Király utcai Hattyú-ház bérleti díja magas volt, és egyébként is, a kellő nagyságú mellékhelyiségek is hiányoztak. A Scholz Sörcsarnok pedig a város peremvidékén volt.
Pécs Széchenyi téri Takarékpénztár (Forrás: Pécs Portál – Wikipédia)
Ezért azt javasolta a Pécsi Dalárda választmánya, hogy a város a központban létesítsen egy zene-palotát. Meg is jelölték a helyet: a Scitovszky (a mai Szent István) téren legyen ez az új létesítmény. Ennek kivitelezésére egy szakbizottságot küldtek ki, és szakvéleményét 1876 nyarán terjesztette be, amely szerint 60-70.000 forintba kerülne a dalcsarnok fölépítése. Ennek nyomán Baldauf János (1831-1890) építész el is készítette a pontos tervet és költségvetést. Sajnos azonban a költség előteremtését nem tudták megoldani, és a szervezeti keretet sem tudták meghatározni. Előbb elnapolták a tervet, majd az idők folyamán elfeledték, így nem is valósulhatott meg, már csak azért sem, mert időközben a teret teljesen beépítették…
Az 1875. év tavasza egyébként is másfelé fordította az ország figyelmét: pusztító árvíz keserítette meg a folyók mentén élők helyzetét, nagy pusztítást okozván. A főváros szintén károkat szenvedett az árvíztől. Ezért országos gyűjtés indult meg az árvízkárosultak javára, számtalan jótékonysági rendezvényt is tartottak a megsegítés jegyében. Pécs városa és a Pécsi Dalárda sem maradt ki ebből az országos jótékonykodásból. A városban a budai árvízkárosultak javára gyűjtöttek, és 1875. július 11.-én este a Széchenyi teret ellepte az adományt adó néptömeg, a vendéglősök pedig székeket adtak a műsort nézni kívánóknak, és a kiszolgálás is folyt közben. A teret piciny mécsesek fénye világította be, de a nagyobb világító kandeláberek fénye volt az erős. A Pécsi Dalárda a mai megyei közgyűlés (előtte takarékpénztár) épülete helyén álló Ribay Kávéház előtti nyári függőkertben foglalt helyet, míg a Városi Zenekar a feljebb lévő főgimnázium (a mai Nagy Lajos) följáró teraszán. A jótékony célú hangverseny számait – mind a 14-et – ugyanis felváltva vagy együtt adták elő. A dalárda tagjai közül szólót énekelt Pernstein Ottó (bariton), mégpedig a régi városháza tornyának teraszáról! Franz Abt (1819-1885): A katona az őrhelyen (férfikar bariton szólóval) című művét adták elő. Haksch Lajos a negyven éves Pécsi Dalárdáról 1902-ben kiadott híres könyvében így emlékezett meg erről: „Felejthetetlen szép este volt ez az Isten szabad ege alatt, kivilágítás mellett rendezett hangverseny, de különlegesen kimagasló hatású volt a műsor 12-ik száma… Valami földöntúli élvezet volt, ahogy ez az öblös, nemes érczű (sic!) férfihang lehullámzott onnan a magasból, visszhangját adván a kórusnak, mely így a távolból adta a harmonikus kíséretet ahhoz a remek solohoz (sic!), milyent csak az Istenben boldogult Pernstein baritonja tudott nyújtani…”
Ez volt a műsor, amely a mai olvasónak azért szolgál érdekességgel, mert ilyen darabokat a mai magyar kórusok már nem énekelnek. (Kivéve persze Erkel-Kölcsey Himnusz-át, és a zenekarok Eduard és Johann Strauss, valamint Verdi műveit természetesen előadják):
– Jaksch Ferenc: John-induló (Városi Zenekar)
– Marschner: Dalszabadság – férfikar (Pécsi Dalárda)
– Eduard Strauss: Interpretationen – keringő (Városi Zenekar)
– Abt: Üdvözlet az erdőhöz – férfikar (Pécsi Dalárda)
– Verdi: Nyitány a Nabucodonozor (sic!) operához (Városi Zenekar)
– Kitették a holttestet az udvarra – népdal (Földolgozta Doppler)
(Pécsi Dalárda)
– Johann Strauss: Gerolstein – négyes (Városi Zenekar)
– Eckert: Sajkadal – férfikar (Pécsi Dalárda)
– Verdi: Cavatina – Olaszok Algírban cimű operából (Városi Zenekar)
– Huber Károly: Olyan a te dalod – férfikar (Pécsi Dalárda)
– Patat: Bánat és öröm – rezgőpolka (Városi Zenekar)
– Abt: A katona az őrhelyen – férfikar baritonsolóval (sic!)
Itt énekelt szép szólót a híres pécsi bariton, Pernstein Ottó a Pécsi Dalárdával.
– Erkel-Kölcsey: Isten áldd meg a magyart – himnusz (Együtt)
– Eduard Strauss: Weiprecht-Payer induló (Városi Zenekar)
Az összegyűlt pénzt az énekkar tagjai a Pesti Napló közvetítésével juttatták el az árvízkárosultakhoz.
Pécsi Székesegyház 1888
(Fotó: Zelesny Károly, Vasárnapi Újság – Wikipédia)
Nemsokára azonban még egy másik jótékony célú hangversenyt is rendeztek, mégpedig a székesegyházban, ahol Rossini: Stabat Mater című oratóriumát szólaltatták meg. Sláby Ferenc (1814-1893) nagyprépost, püspöki vikárius bocsátotta rendelkezésükre a dómot, és az adomány-gyűjtésre szolgáló perselyeket állítottak föl ott. Ezt a hangversenyt a baranyai árvízkárosultak javára rendezték, ugyanis közben a baranyai szakaszon a Duna és a Dráva is kiöntött, és pusztítást okozott. A művet a dalárda, a Pécsi Női Dalegylet, a székesegyház ének- és zenekara, a városi zenekar szólaltatta meg, és néhány városi zeneművész szintén közreműködött. Ismerjük őket név szerint: Witt János, id. Simacsek Alajos mellett Rechberg, Wagyofszky zenészek, és a kor híres helyi cigány prímása, Dankó Gyula. Az összegyűlt adományt az alispánon keresztül juttatták el a kárt szenvedetteknek.
Az éves szereplések között megemlítendő még négy alapszabály szerinti dalest, négy „kedélyes est”, és a „szokásos” szilveszteri énekes-zenés-táncos mulatság.
Törekvésük volt továbbá a magyar dal előtérbe helyezése a műsor-politikában. Még egy szakmai bizottságot is kiküldtek az ország dalos egyesületeihez, fővárosi kiadókhoz, hogy onnan „szerezzenek be” új magyar nyelvű férfikari dalműveket.
Engel Adolf: Életemből című könyv címlapja (Forrás: Pannónia Könyvek – Wikipédia)
A következő, 1876-os év egyik legfontosabb eseményét a május 5.-i közgyűlés jelentette. A mindig erélyes és határozott Bánffay Simon elnök most sem tagadta meg önmagát: erélyes hangon, határozottan elítélte a tagság egy részének lanyhaságát, amelynek következtében a pécsiek azt érezhették, hogy ettől a sok sikert elért férfi dalkartól ezúttal nem azt kapták, amit joggal elvárhattak. S hogy nem beszélt a levegőbe az elnök, megígérte: egész évben mindig figyelemmel fogja kísérni a tagság fegyelmi helyzetét. Ehhez csatlakozott szakmailag Hoffer Károly II. karmester. Ő a kevésbé képzett dalosokat képezte tovább különórákon. A magyar dal ügyét is folytatták. Újabb bizottság állt föl, a dalárda választmánya pedig szakmai megbízást adott két karmesterének, hogy a szebb magyar népdalok férfikarra történő átiratát végezzék el. Az osztrák származású Wachauer Károly és a bonyhádi sváb Hoffer Károly örömmel tettek eleget a feladatnak, emellett Hoffer saját alkotásokkal is jelentkezett.
S hogy a tagságnak újból öröme legyen az éneklésben, az alapításuk 15. évfordulójának ünnepségét előbbre hozták, s már csak az összetartozás erősítésének előmozdítása érdekében is a régi jó Scholz Sörcsarnokban műsorral egybekötött vidám zenés estét rendeztek. Természetesen megtartották az alapszabályukban lefektetett évi négy dalestet is. Emellett a régi Czindery-, ekkorra azonban már az Engel-kertben június 1.-től szeptember 30.-ig minden hét szombatján műsoros esteket rendeztek, amelyek a tagság körében nagy népszerűségnek örvendtek. A kert tulajdonosa, Engel Adolf (1820-1903) nagyon kedvező feltételek mellett engedte át nékik a helyet. Egy nagyon szép indítást is találtak, Pünkösd napján nyitották a sort, amelyet elneveztek Rózsa Ünnepnek. Az a gyakorlat alakult ki, hogy mindig két zenekar játszott, mégpedig a városi- és a cigány-zenekar.
Szeged, Fekete Sas utca Anno (Forrás: Mary Ann Honlapja – Wikipédia)
Külön látványosság volt a július 23.-i Aratási Ünnepély. A termet díszesen kivilágították és földíszítették. A hétköznapi próbák után az aratási jelmezbe öltözött énekesek fölvonulása, az alkalomhoz illő népdalok-kórusművek éneklése és a táncok a falusi ünnepek hangulatát tükrözték. Este 10 órakor pedig utcai fölvonulás következett, és az estét a himnusz eléneklésével zárták. Az augusztus 6.-i, hasonlóan nagyszabású kerti ünnepség rendezésének racionális oka is volt: az ott összegyűjtött pénzt az abban az évben megrendezendő szegedi országos dalos ünnep költségeire szánták.
Aidinger János (Forrás: Régi Pécs portál – Wikipédia)
A választmány határozata szerint itt ekkor nem akartak versenyezni, de jelezték az országos vezetőségnek, hogy szívesen föllépnek a díszhangversenyen. Augusztus közepén 23 taggal elindult a pécsi küldöttség Szegedre. A díszes országos rendezvény ünnepi hangversenyére augusztus 19.-én került sor, ahol dalosaink a hatodik műsorszámként léptek föl. Mondanunk sem kell, milyen zajos sikert arattak megint. Kedvelt számaikat adták elő, ráadásként pedig a már sokak által ismert sikerszámukkal, Engeszer Mátyás (1812-1885): Szerettelek című férfikari művével tették föl szereplésükre a koronát. Nem csoda, hogy az est folyamán többször is újrázniuk kellett. S mivel épp ekkor rendezték meg a Szegedi Országos Kiállítást is, a rendezőség a Pécsi Dalárdát kérte föl a megnyitón való szereplésre, ahol a Himnuszt énekelték.
S ezzel még nem volt vége az alföldi városban aratott sikereiknek. Őket hívták meg a kiállítás zárásakor történő éneklésre is. Itt azonban gondoltak egy merészet a mecsekaljaiak, és elhívták magukkal szerepelni a városi zenekart is, és a „ráadásként” tartott jótékony célú hangversenyen már együtt léptek föl. Amikor pedig az ottani kiállítás keretében nemzetközi statisztikai kongresszust tartottak, a külföldi vendégek előtt szintén fölléptek. Ekkor úgy konferálták be őket, mint Magyarország első dalárdáját! Ki is tettek magukért a szép magyar népdalok megszólaltatásával!…
Dáni Ferenc szegedi főispán (Forrás: Vasárnapi Újság – Wikipédia)
Azt se felejtsük el, hogy Aidinger János (1846-1906), városunk akkori polgármestere (1875-1896), a pécsi dalosok mentora (a Pécsi Dalárda elnöke 1884-től) szintén a küldöttséggel tartott. Dáni Ferenc (1816-1883) szegedi főispán (1871-1879) áradozó levelet írt néki a hazajövetelük után, amelyben a következők szerepeltek. „Kedves Barátom! Amint az éjjel elmentetek, felállott Prickel miniszteri tanácsos Berlinből, és benneteket, mint igen előrehaladott művészeket a nagy közönség éljenzése közt éltetett. Ezt kívántam megírni. És másodszor írásban is kijelentem a magam úgy, mint Szeged városának köszönetét szíves átjöveteletek fölött. Engedje a jó Ég, hogy alkalmunk legyen ezt viszonozhatni. Jelentsd ki a tisztelt dalárda minden egyes tagjának szíves üdvözletünket…”
Bonyhádi Tanácsháza a 19. század végén (Forrás: Fotóművészet 2013 – Wikipédia)
A Bonyhádi Dalárda az 1876. augusztus 18.-i szegedi országos versenyen sikert ért el. Hazajövetelük után olyan köszönő levelet írtak Pécsre, és mellékelték férfikaruk csoportképét, amelyben a következők szerepeltek: „A pécsi dalárdának, mint a dalárdák nagymesterének és vezércsillagának fénysugarai után indulva, szerencsések voltunk olyan ösvényre jutni, amelyen csak becsületet vallva a f. é. aug. 18.-án Szegeden megtartott országos dalárünnep dalversenye alkalmával magunknak az 5-ödik versenydíjat kiküzdvén, fényes győzelmet arattunk. Hogy ezt dicsőséggel kivívhattuk, legnagyobb részt a Pécsi Dalárda nagyérdemű vezetőinek, mint a mi kedves útmutatóinknak és gyámolítóinknak köszönhetjük…”
Az újabb dicső sikerek után a „dolgos hétköznapok” következtek ismét. A Pécsi Torna- és Tűzoltó Egylet ünnepén is szerepeltek, az előtte való nap estéjén a fényesen kivilágított Széchenyi téren daloltak. A tűzoltó ünnepség után pedig a Czindery-kertben is összejöttek énekelni. Ezen kívül a Jogakadémia Olvasóköre könyvtárának javára rendezett hangverseny föllépői között szintén megtaláljuk őket, 1877 őszén pedig az Első Pécsi Veterán- és Segélyző Egylet zászlószentelési ünnepélyén való közreműködésre is elfogadták a meghívást. A pártoló tagoknak rendezett zenés esték, a már ismert belső zenés dalos hangversenyek egészítették ki az évad műsor-rendjét, és persze az elmaradhatatlan mókás szilveszter-estet is megtartották a Scholz Sörcsarnokban csakúgy, mint az 1877.-i év farsangjának utolsó keddjén lezajlott bohóc-estélyt a Kert (a mai Dischka Győző) utcai tornacsarnokban…
Hozzászólások