Híres írók, híres házak • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Híres írók, híres házak

 

I. rész: Marcel Proust – Léonie nagynéni háza

 

Egy új sorozatban híres írók házait mutatom be, ahol éltek, alkottak vagy valamilyen szoros kötődésük volt a lakhelyhez. Így közelebb kerülünk magukhoz az alkotókhoz és műveikhez is. Elsőként Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének legfontosabb színhelyét, Léonie nagynéni Illiers nevű faluban lévő házát ismerjük meg, ahol a gyermek Proust vakációit töltötte hattól kilencéves koráig. A regényben a falu a Combray nevet kapja. Az író tiszteletére ma Illiers-Combray-nak nevezik.

 

Illiers Proust korában

 

A gyermek Proust és öccse

 

 

Léonie nagynéni háza 1954 óta Marcel Proust Múzeum. A látogatók megnézhetik a kertet, a házat, az eredeti szalont, Marcel hálószobáját, a bútorokat, amelyekről Az eltűnt időben olvashatunk.

Az eltűnt idő nyomába Proust az „akaratlan emlékezés” (mémoire involontaire) révén ered: „művemben a főszerepet az akaratlan emlékezés és a tudatos emlékezés közötti különbség játssza” – mondja az író. Mintegy varázsütésre hozza elő a múltat egy-egy privilegizált pillanat: amikor a gyermek Marcel egy egyenetlen kockakőre lép, a galagonyabokrok látványa, Martinville harangjainak hangja. Impressziók, amelyek révén a hős reméli, hogy a valóságos múltat tudja megragadni.

A legemlékezetesebb a madeleine epizód: „A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjban lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem, s mint hogyha csak megtöltött volna valami értékes eszenciával: jobban mondva, az eszencia nem bennem volt, én voltam az.” (Proust regényét mindenütt Jancsó Júlia fordításában idézem.)

 

A madeleine sütemény

 

A hideg téli napon megízlelt madeleine és a tea visszarepíti Marcelt az időben Combray-ba, ahol egy vasárnap reggel Léonie nagynéni kínálta meg teával és süteménnyel. Ezzel kezdődik a múlt eseményeinek, az eltűnt időnek felkutatása. A teába mártott sütemény íze felidézi Marcelben Combray-t: „virágok, házak, jól kivehető és felismerhető emberalakok, most a kertünk és Swann parkjának összes virága, a Vivonne tündérrózsái, a derék falubeliek és kis házaik, a templom és egész Combray meg a környék, mindaz, ami formát ölt és megszabadul, a város és a kertek is így szálltak fel az én csésze teámból.

 

A templom

A gyermek Marcel rendszeresen járt szüleivel a Saint-Hilaire templomba. A valóságban Saint-Jacques a falu templomának a neve: „Miközben néném így eltársalgott Françoise-zal, én a szüleimmel mentem misére. Mennyire szerettem, milyen tisztán látom magam előtt most is templomunkat. (…) A színes üvegablakok sosem csillogtak úgy, mint amikor a nap nemigen bújt elő; így, ha odakint borongós volt az idő, biztosak lehettünk, hogy a templomban szép lesz;”

 

A templom

 

A templom. Belső kép

 

 

 

A folyó

A gyerekek kedvelt szórakozó- és pihenőhelye volt a La Vivonne nevű folyó partja (a valóságban a Loire mentén helyezkedik el a falu): „A vízparti íriszek közé telepedtünk le. Az ünnepi égen bandukolt egy tunya felhő. Időről időre, egy ponty bukott fel a folyóból, félősen feltörekedve. Uzsonnaidő volt. Mielőtt hazaindultunk volna, hosszan falatoztunk a gyümölcsből, kenyérből, csokoládéból a füvön, ahol Saint-Hilaire harangjának immár meggyengült, de még mindig tömör és érces hangjai terjengtek,”

 

A folyó, távolabb a templom

 

 

Swann parkja (a valóságban le Pré Catelan)

Swann egyszer csak karon fogta nagyapámat, és felkiáltott: Ó, kedves öreg barátom, micsoda öröm önnel sétálni ebben a remek időben! Hát nem szép ez a sok fa, a galagonyák és a kis tavam, melyet sosem dicsért?

 

Swann parkja a tóval

 

Léonie nagynéni háza

A narrátor felidézi az utcát, ahol a nagynéni háza volt, az atmoszférát, amely körülvette: „Az ő lakrésze arra a Saint-Jacques utcára nézett, amely jóval távolabb a Nagyrétben végződött (…) s amely egységes szürkeségében, három magas homokkő lépcsővel csaknem minden bejárat előtt, olyan volt, mint valami emelkedő, melyet egy gótikus kőfaragó ugyanabból a kőből vésett ki, (…). A levegő itt oly tápláló, oly zamatos színe-javával telítődött, hogy egyfajta torkossággal léptem be,”

 

Léonie nagynéni háza

 

Marcel hálószobája

Amikor Marcel nem tud elaludni, felidézi „hajdani életüket”, így Combray-t is. „Combray-ban, minden nap, amint sötétedni kezdett, jóval azelőtt, hogy le kellett feküdnöm és álmatlanul az ágyban rostokolnom, távol édesanyámtól és a nagymamámtól, a hálószobám lett aggodalmaim állandó és fájdalmas színtere. Kitalálták hát, hogy azokra az estékre, amikor túl boldogtalannak látnak, egy laterna magikát kapok szórakozásul, melyet vacsoraidőig a lámpám fölé biggyesztettek,”

 

Marcel szobája, balra a laterna magika

 

A konyha

Marcel felidézi a ház konyháját is, ahol a nagynéni szakácsnője, Françoise készítette a reggelit, az ebédet és a vacsorát: „Amint leértem, épp a baromfiudvarra nyíló nyári konyhában gyilkolászott egy csirkét,

 

Françoise konyhája

 

Az ebédlő

Marcel a laterna magikán „a szörnyű terveket forraló Golo” ijesztő történeteit látta, ami inkább megrémítette, minthogy szórakoztatta volna, így alig várta, hogy megszólaljon a vacsorára hívó csengő: „Amint a vacsorához csengettek, máris futottam az ebédlőbe, ahol az idomtalan függőlámpa (…) árasztotta minden esti fényét;

 

Az ebédlő

 

Léonie nagynéni hálószobája                                             

Léonie nagynéni visszahúzódó életet élt, vendégeket alig fogadott, és sokat tartózkodott szerényen berendezett hálószobájában.

Olyasfajta vidéki szobák voltak ezek, amelyek (…) megigéznek az erényekből, az illendőségből, a szokásokból, egy titkos, láthatatlan, dús és erkölcsös életből felszálló ezernyi szaggal, mely bizonytalanul ott lebeg a szoba légkörében;” 

 

A nagynéni hálószobája

 

Akik olvasták Proust regényét, azokban a múzeum látogatása során felidéződik Léonie nagynéni háza, Illiers-Combray, ahogyan mindezt a mesélő bemutatja. Akik pedig még nem ismerik a világhírű könyvet, kedvet kaphatnak arra, hogy kezükbe vegyék, és maguk is az eltűnt idő nyomába eredjenek.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Híres írók, híres házak”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés