Ismertem egy kuktafiút a királyi kastély konyhájában – mondta Lantos a volt krónikás – akinek kicsit lassúbb volt az esze járása, és ha netalán durván megszidta valamiért a főszakács vagy szemtelenkedett vele a többi kukta, mindig későn jutott eszébe a frappáns visszavágás. Emiatt nagyon szomorú volt. Irigykedve gondolt azokra az emberekre, akiknek azonnal eszükbe jutott egy-egy elmésebb fricska. Úgy érezte, meg van átkozva. Hanem egy nyári estén látott egy hullócsillagot, és nyomban azt kívánta, hogy gyorsabban járjon az esze, mindenkinél szavakészebb legyen. Másnap pedig megtört az átok. Éppen krumplit darabolt, amikor ráripakodott az egyik szakács:
– Vágd kisebbekre a krumplit. Ezek olyan nagyok, mint a nem is tudom mi!
– Mint a maga orra – vágta rá azonnal a kuktafiú. – Az orrát mégse vágjuk kisebbre!
Na, mit gondoltok mi történt ezután? – kérdezte Lantos, a Rozsdás Szélkakas fogadósa. – Akkora nyaklevest kapott a fiú, hogy attól még Csipkerózsika is felébredt volna. Fellökött három kuktát, levert négy lábast, az egyikben már forrt a víz, elkaszálta az arra járó főszakácsot, feldöntött egy zöldséges ládát végül a fal fogta meg, ami mindjárt meg is repedt. Az eset után napokig csengett a füle.
Azon a héten még három ilyen nyaklevest kapott, kettőt a főszakácstól, egyet meg egy konyhás nénitől, aki palacsintasütővel suhintotta fejbe.
Hétvégére a kuktafiúnak kicsit megfájdult a feje, és nem örült már annyira az új tudományának, a gyors észjárásnak, az azonnali frappáns válaszoknak, melyek egyből a száján teremtek. Csengő füllel azt gondolta, hogy jobb volt akkor, amikor időbe telt, hogy eszébe jusson valami.
Ezután ki-kiállt a várfalra esténként, onnan nézte az eget, hátha ismét jön egy hullócsillag.
Újból volt egy kívánsága.
Hozzászólások