A történet régi, de felidézni sem könnyű, hiszen már olyan régen történt. Pontosan a múlt század hatvanas éveiben. Akkoriban egy járás közigazgatási területén egy, vagy két Áfész működött. Ennél az esetnél egy fogyasztási szövetkezet. A hozzátartozó falvak boltjait, kocsmáit ez a szövetkezet látta el mindenféle árucikkel. Ma már ezt el sem lehet képzelni, mert ugye az természetes, hogy a közelben van Spar, CBA, LIDL, Jysk, vagy talán OBI is. Akkor egy faluban egy Áfész bolt volt, igaz, hogy drótkerítést, de még petróleumot is lehetett kapni. Erre volt szükséglet. Ez a bizonyos szövetkezet azonban kereste a kiutat, a gazdaságilag szorító zubbonyból.
A járás területén akkor kezdett két település az idegenforgalom számára vonzóvá válni. Az egyik helyen egy tó vonzotta a horgászokat, kirándulókat. A másik helyen egy strand, amely kis medencéjével, meleg vízével, néhány kabinjával, vonzotta a kirándulókat. Aki pedig kirándul, az éhes lesz, meg szomjas. Az Áfésznél jól gondolkodtak, e kettőt kell kielégíteni, erre van kereslet.
Nyitottak is pecsenyesütőket, ahol sült kolbászt, a szomszédban lángost lehetett fogyasztani. Abban az időben a sör még nem volt népszerű ital, üveges sört is ritkán láthatott az árpalére vágyó. Akkori időkben a híre már bejárta a környéket, hogy jó üdítő ital a Coca-Cola, de ezt még nem lehetett kapni itt, csak Pesten kóstolhatta meg a szomjas utazó.
A nagy kihívást erre fókuszálták. Két és fél decis üvegekben, házi töltőüzemükben szénsavas, citromos italt hoztak forgalomba. Neve egyszerű volt: Citromos ital! Ennek az egész üdítő italos „projektnek” egy Wéber nevezetű könyvelő volt a szülőatyja. Hogy aztán ő se kerüljön a névtelen hősök közé, a köznyelv elnevezte ezt az italt, némi sóvárgást kifejezve egy márkás itóka felé Wéber Colának.
A döntés jó volt, mert bevált. A meleg nyári napokban a szövetkezet területén mindenki csak ezt kereste, az italt ládaszámra fogyasztották. Tehát, mondhatjuk, sikeres vállalkozás lett a szénsavból némi citromlével készült italból.
Minden év lezárását követően, a szövetkezethez tartozó településeken az Áfész úgynevezett részközgyűléseken adott számot a szövetkezet helyzetéről, az elért eredményekről, ha volt egyáltalán. Ennél az ominózus történetnél is ez történt. Este hét órára hívták össze a falu lakosságát, mint a szövetkezet tagságát, a kultúrházba, hogy meghallgassák a vezetőség beszámolóját.
Erre a közgyűlésre elment Tóth Péter bátyánk is. Korban olyan hatvanas éveit taposó, ősz hajú, gazdálkodó ember volt. Arról volt híres a faluban, hogy mindig kimondta az igazat. Néha azonban a kimondott szavak irodalmisága nem ütötte meg a Tudományos Akadémia szerinti követelményt. Ez azonban, néha furfangossá, vagy éppen nevetségessé tette őt. Ezzel aztán Tóth Péter bátyánk nem törődött.
Elhangzott a beszámoló, jó döntésnek tartották az azóta csak Wéber Colának becézett ital forgalmazását, amely szép jövedelmet hozott a szövetkezetnek.
A hozzászólások sorában Tóth Péter bátyánk is feltette a kezét. Fel állt és annyit mondott:
– Szépek ezek a számok. Jó elvtárs a Wéber elvtárs. Több kellene belőle, jobbak lennének az eredmények, mert egy-kettő sz..t sem ér.
Lehet, hogy értett az üzlethez?
Hozzászólások