vasárnap van, ilyenkor
ünneplőbe öltözik az ember
szívébe markol, de kincset előhozni nem mer
mert égnek még a ravensbrücki fák
és lángol már a tenger
hallgatom a költőt, ahogy sír
a lenni vagy nem lenni
zokogását nyelve mögé rejti
hogy ne tetézze fájdalmunk s a kínt
kérdezni ki merné?
s a lázadó fák ott
-csak hallottunk róla-
a szél az égő üszkök füstjét erre hozta
mert ott jár, ahol senki nem szeretné
szellőként csak néha simogat
többször sodor levegőtlen présbe
és mi fogatlan ínnyel
szócsonkokat köpünk
árvult versekkel az égre
ó, sírnánk, ha még lenne könnyünk
jajgatnánk, ha volna még erőnk
de csak fej rázva didergünk
tiltakozva, félhalálra fagyva
és tagadunk, tagadunk
2021. április 11.
Hozzászólások