Morzsák, viccek és visszaemlékezések – 6. • Hetedhéthatár

Humor

Morzsák, viccek és visszaemlékezések – 6.

 

Durr!

 

Egy nő panaszkodik a barátnőjének:
– Tegnap este megmondtam a férjemnek, hogy elegem van belőle, és holnap beadom a válókeresetet – aztán kimentem a kertbe megnyugodni.
– És? – kérdezte izgatottan a barátnő.
– Pár perc múlva egy hatalmas durranást hallottam!
– Jaj, Istenem! Csak nem lőtte főbe magát?
– Nem! Pezsgőt bontott a mocsok.

 

 

Fölvilágosítás

 

Fiúk, ma egy szexológus lesz a vendégünk, aki nemi felvilágosítást tart. Tessék felkészülni kérdésekkel!
Jancsi máris jelentkezett:
– Tanárnő, kérem, aki már volt nővel, az mehet focizni?

 

 

Anyám vezetni tanult

 

Megfájdult a szívem, amikor Apám eladta a jó öreg Csepel motorkerékpárt, amivel néhány száz kilométer boldogság jutott nekem. Ám szerencsére hamar jött a vigasz számomra. Remény­ségem kis rőzselángjai éledezni kezdtek, mikor megláttam az udvarunkon az új jövevényt, egy Škoda Spartak személy­gépkocsit. Azonnal beindult a fantáziám. Képzeletben máris messze jártam, amíg a letekert ablakon át a szél lobogtatta középhosszú hajamat.

Anyám néhány hónapi csöndes szemlélődés után úgy döntött, hogy megtanul vezetni. Csetényben a Hunyadi utca bal oldalán magas töltésen volt a mi házunk, majd a majorsági házak következtek (hátul közös udvarral, és egyben közösen a mi udvarunkkal is, egészen a gépállomásig). A pékség hátsó udvarának sarkát egy eredeti falusi budi zárta le.

Gyuri öcsémmel beültünk a hátsó ülésre, és megilletődéssel vártuk a nagy attrakciót. Apám az anyós ülésről némi magya­rázatot adott a kuplung, a fék- és gázpedálok összehangolt kezeléséről és a sebességváltásról. A váltást el is végezte, majd „indulhatunk” vezényszóval biztatta Anyámat, aki rendesen odalépett a gáznak, miközben hirtelen leszállt a kuplungról.

A kipörgő kerekek füstfelhővel lepték el a kocsi hátulját. Hajmeresztő iramban indultunk el, egyenesen az ominózus budi felé, ahonnan kipattant a szomszéd néni, és halálfélelmében egy derekas sprintet levágva bemenekült a pékségbe.

Ekkor Anyám stílust váltott: visított, lekapta a kormányról a kezét, viszont a padlógázt továbbra is megtartotta. Apám a bal lábával átnyúlt a fékhez, azt meg ő nyomta veszettül. Erre szegény kocsi nem tudta, kinek fogadjon szót: hol meglódult, hol megtorpant, majd a budi ajtajától húsz centire megállt, és lefulladt. Anyám falfehér arccal remegett, mint a kocsonya, mindkettőjüknek gyöngyözött a homloka.

Tudom, nagy szemétség volt tőlem, de nem bírtam megállni, és csöndesen megjegyeztem:

– Még van hely!

Abban a pillanatban visszakézből akkora frászt kaptam Anyámtól, hogy jó darabig csöngött a fülem, meg a csillagokat is láttam. Ilyen szépen fejlett makarenkói pofont már régen kaptam. Anyámnak viszont ez volt az első és utolsó autóvezetési kísérlete. Ha kocsit mostunk, a pedálokat messze ívben elkerülte.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Morzsák, viccek és visszaemlékezések – 6.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés