Néha… mintha még most is élne,
mesélne csípős vicceket,
rágondolok, s nem tudja senki,
mi késztet rá, hogy nevetek.
Ha néha fázom, bújva bújnék
telt vállához, mint kisgyerek,
ha hőség kínoz, ablakot tár
valaki. Az is ő lehet?
Néha úgy látom, ahogy ágyon
feküdt halálos betegen.
Akkor már tudtam, hogy mi vár rá,
és ő is tudta, úgy hiszem…
*
Néha a napok úgy rohannak,
mintha az év csak percnyi lenne,
és jaj, te élet… jaj, anyácskám,
néha már alig jutsz eszembe…
Hozzászólások