Szabó Tünde: Az volt a célom, ha gyermekeim lesznek mindennap sportoljanak • Hetedhéthatár

Sport

Szabó Tünde: Az volt a célom, ha gyermekeim lesznek mindennap sportoljanak

Dr. Szabó Tünde államtitkárral 2021. június 16-án Budapesten a 39. Lidl Balaton átúszás sajtótájékoztatója után beszélgettünk.

Dr. Szabó Tünde és a szerző

Szarvas István (Sz. I.): Államtitkár asszony, először is szeretnék gratulálni a megszerzett tudományos fokozatához. A kormányban nem sok embernek van ilyen magas, tudományos fokozata. Az Emberi Erőforrások  Minisztérium jól áll ezen a téren.

A közelmúltban az országgyűlésben elfogadtak egy sporttal kapcsolatos törvénymódosítást, a játékos ügynök törvényt.

Dr. Szabó Tünde (Sz. T.): Nem mindenki fogadta el.

Sz. I.: De nem szóltak hozzá.

Sz. T.: De. Többkörös vita van egy törvény módosításánál, és az első körös vitánál mindenki hozzászólt. A második körös vitánál már nem volt hozzászólás. A parlamentben volt már egyszer egy vita, ott hozzászólt az ellenzék, a másodiknál már nem vettek részt a vitában. A játékos ügynökség létrehozásáról szóló módosításunkat csak a kormánypárti képviselők támogatták, a többiek nem. Vagy tartózkodtak. Ha egy sporttörvényt módosítunk, akkor elsődleges a sportolók  érdekeinek védelme, a sportszervezetek igénye. Mi igyekszünk kiszolgálni őket minden esetben. Érzékelhető az elmúlt időszakban, hogy a sporttörvényt többször módosítottuk. Nem véletlenül, hiszen ez egy olyan ágazat, amely rendkívül dinamikusan fejlődik, és nekünk, sportvezetőknek pedig nagyon fontos, hogy kövessük az igényeket. Hogyha a gazdasági életet nézzük, akkor a játékos ügynöki tevékenység jelentősen kihat a sportgazdaságra. Úgyhogy ilyen formában lehetőséget kínálunk a sportági szakszövetségeknek, valamint megmarad a jogosítványa egy sportolónak, hogy igénybe vegye azt, vagy ne.

Sz. I.: Legutoljára öt évvel ezelőtt tisztelt meg engem interjúval, akkor is olimpia előtt volt, és a Tudományos Akadémián beszélgettünk, Rióra készült a magyar csapat. Azt már megtanultam abban az interjúban, hogy hány érem lesz, azt nem szabad öntől megkérdezni. Mert arra diplomatikus választ ad. Arra lennék kíváncsi, hogy ön szerint mennyire sikerült a felkészülés, és mennyi időt fog tölteni Tokióban, és milyen versenyekre fog elmenni.

Sz. T.: Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés egy rendkívül nehéz helyzetben. Nem az a lényeg, hogy mennyi érmünk lesz, hanem az, hogy ténylegesen a kitűzött célokat el tudják-e érni a sportolóink. Erre az olimpiára mindig mindenki fog emlékezni, hiszen nem egy hagyományos olimpia lesz.

Sz. I.: És öt év telt el.

Sz. T.: Így van. Egyszer kettő. Ténylegesen azt lehet mondani, hogy mindenki felkészült, minden feltételt biztosítani tudtunk a sportolóinknak, ebben a rendkívül nehéz időszakban is. Én személy szerint Tokióban az első felénél leszek ott. A csapat ilyenkor több mint két hétig van kint, és elindulnak az események. Vannak olyan sportágak, amelyek az első időszakban vesznek részt a versenynaptár alapján, vannak, akik a másodikban. Én az első időszakban. Ezek a napok nagyon-nagyon be vannak osztva, igyekszem minden versenyen ott lenni.

Sz. I.: Hogy tudja rávenni a gyerekeit, bár Ön egy ezüstérmes úszó, hogy a Balaton-átúszáson részt vegyenek?

Sz. T.: Ez csak tőlük függ. Semmilyen erőltetés nincsen. Hogyha van kedvük, akkor átúszom velük. Hogyha éppen a fél távot akarják teljesíteni, akkor fél távot fognak. Úgyhogy nem kell őket biztatni, hiszen sportolók. Nekem az volt a célom, hogy ha bármennyi gyermekem lesz, 18 éves korukig minden nap sportoljanak. Ez így is van, ezt megkapták tőlem. Úgyhogy három gyermekem van, ők mindennap sportolnak.

Sz. I.: Holnap lesz a sportújságírók kongresszusa, gondolom, hogy részt vesz.

Sz. T.: Egy nagyon szép üzenetet küldök nekik. Ott leszek online.

Sz. I.: Elolvasva az elnöknek a 12 pontját, külön nagy figyelemmel kísértem, hogy arról írt, hogy ragyogó a kapcsolata úgy az ön minisztériumával, mint a sportért felelős államtitkárral. Gondolom, hogy ön örül ennek. Ugyanakkor azt írták, bizonyára ön is elolvasta ezt a 12 pontot, hogy a MOB-bal nem annyira jó. Hogy lehetne ezen segíteni ön szerint?

Sz. T.: Úgy gondolom, hogy a MOB egy civil szervezet, teszi a dolgát, nagyon-nagyon fókuszál az olimpikonokra, az olimpiára, ifjúsági olimpiára, a téli olimpiára, nyári olimpiára, sok a feladata.  Számukra a kapcsolattartás elsősorban a sportolók, sportszakemberek és a szövetségek életére fókuszál. Én mint sportért felelős államtitkár, közvetetten szeretek dolgozni mindenkivel, úgyhogy éppen ezért én tudom azt, hogy a sportmédiának milyen óriási hatása, szerepe van, akár a sportolók életében is. Úgyhogy én szeretek konzultálni a sportújságírókkal és a vezetőikkel is. Igyekszem támogatni őket minden téren, akár rendezvényük, akár pedig a működésük és a munkájuk során.

Sz. I.: Elképzelhető, hogy ugyanúgy, mint régebben, szintén lesznek sajtótájékoztatók az államtitkárságon? Mert én utoljára három éve voltam meghívva.

Sz. T.: Tényleg, mindig vannak. Akkor meghívjuk legközelebb.

Sz. I.: Nagyon szépen köszönöm.  Sok sikert kívánok Tokióban önön keresztül a magyar sportolóknak.

Sz. T.: Köszönöm.


Szabó Tünde
(Nyíregyháza, 1974. május 31. –) a sporttudományok doktora (Ph.D.); a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja; címzetes egyetemi tanár, sportért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, ügyvéd, sportjogi szakjogász, egészségügyi szakjogász, olimpiai,(1992 Barcelona 100m hát) világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, szakedző, a Magyar Úszó Szövetség volt alelnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője (2018-ban egyéni képviselői mandátummal) 2020-tól az Európai Úszószövetség (LEN) alelnöke


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS