A kétszer eltemetett koporsó • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

A kétszer eltemetett koporsó

Töröktarcsa kis falu, beékelődve a hegyek közé. Szép fekvése miatt sokan megcsodálták, amint átkeltek a településen áthajtó Volán busz ablakából kitekintve. A kis falu közel kétezer lakosával élte csendes, megszokott hétköznapjait.

Egyik reggel, Rozi néni amint felkelt, kiment a vécére, észrevette, hogy a szomszédban semmi mozgás. Ez azért tűnt fel neki, mert Kóródi Sanyibá ilyenkor már kint szokott ülni a tornácon azon a fa támlás széken. Először arra gondolt, biztos elaludt. Aztán felkeltette Gergely bácsit, a férjét, hogy azt a saját főzetű, kis kupica pálinkát közösen elfogyasszák a konyhában. Ez olyan mindennapi szokás volt.

Később Rozi néni kiment a kertbe, hogy zöldséget szedjen össze a hétvégi leveshez. Közben átnézett a szomszédba, de Kóródi Sanyibá még mindig nem ült megszokott helyén, a tornácon. Ez kezdett gyanús lenni. – Csak nem történt valami az öreggel?  – gondolta. Mostanában nem érezte jól magát, említette is Gergely bácsinak, aki azzal nyugtatta: – Mit várjon az ember nyolcvanhat éves korában?

Eltelt a délelőtt, már a delet is elharangozták, a szomszédban semmi mozgás. Az asszonyt nem hagyta nyugodni a kíváncsiság. Mondta a férjének: – Gergely! Nézd meg a Kóródi bácsit!

A parancs, az parancs, így Gergely bácsi átment a szomszédba. Az utcai kapun egyszerűen bejutott, csak át kellett nyúlni a kerítés felett és kiakasztani a görbölőt. A tornácnál, a konyha ajtaja nem volt kulcsra zárva, szólította a szomszédot, de semmi hang, így benyitott. Megdöbbenve látta, hogy Kóródi Sanyibá az asztalra borulva csak ül, nem mozdul.

Szólítgatja, semmi válasz. Közelebb lépett, megérintette a vállát és az érintés hatására Sanyibá jobb keze lehanyatlott az asztalról, mint egy darab fa. Döbbenet uralkodott el rajta, aztán amint körülnézett és látja ezt az ernyedt testű embert, ahogy az asztalra dől. Az jutott eszébe, ez halott.

Hazaszaladt és gyorsan elmondta az asszonynak, mit látott – Rozi néni a hír hallatán először megdöbbent: – Szegény Sanyibá! – ütötte össze tenyerét, majd átszaladt a másik szomszédba.

Gergely bácsi csak ennyit tapasztalt az egészből. Ő már azt nem tudta, hogy a kiépített „csatárlánc”, vitte a hírt. Kovács Kázmér polgármester hívta a szomszéd faluban lévő körzeti orvost, mondja meg végérvényesen, mi történt.

Bő másfél óra telt el és végleges volt az orvos megállapítása, Kóródi Sándor meghalt. Az orvos kiállította a halotti bizonyítványt.

– El kellene temetni, mint minden tisztességes embert! Ezt követeli az élet rendje – morfondírozott Kovács Kázmér. – De ki temeti el?  Tudomásom szerint nincs élő hozzátartozója, sem rokona. – Ez jutott eszébe, amióta ő itt a falu első embere, ennek már közel tíz éve. Nincs tudomása arról, hogy egyáltalán Kóródi bácsit meglátogatta volna, valaki. Nem tudott róla. Nincs senkije szegénynek! – Nekem kell elintézni közpénzen a temetését! – szögezte le.

Mindjárt intézkedett is, koporsót kell hozatni a negyedik faluban működő temetkezési vállalkozótól. – De hogyan? – szólt a kérdés. – Személyautóval nem lehet, az utánfutó is macerás, legegyszerűbb, ha elküldöm Tóth Gergő fuvarost, aki két lovával a faluban lakik és szállít mindent, amit csak kell.

Szólt is Gergőnek: – Menjetek Suhajda Janival a temetkezési vállalkozóhoz és hozzatok egy egyszerű koporsót! A fuvaros befogta a két lovát, a bakra felült Suhajda Jani is. Összeszokott kettős volt. Rendesen el is végezték a vállalt fuvart, csak az volt a baj, hogy a teljesítés sok időt vett igénybe. Ugyanis nem volt olyan kocsma a környéken, ahol útjaik során nem álltak volna meg.

Így is történt ez a koporsós fuvar során is. Másnap reggel elindultak, előző este, szürkület előtt a ravatalozó hűtőkamrájába elvitték Kóródi Sanyibát, egy szürke pokróccal letakarva. Kissé szomorúan indultak útnak. Elgondolkodtak, ennyi az élet és egyszer csak vége szakad.

Az első italboltnál megálltak. A lovak már ismerték az ide vezető utat. Bementek a búfelejtőbe, megittak egy-egy szagos felest, jó hideg sörrel elkísérve.

A temetkezési vállalkozóig, mint mondtuk már – négy falun kellett átmenni – ez testvérek között is négy kocsmát jelentett. Azt már nem is számolták, hány felest, meg sört gördítettek le oda, meg vissza irányba.

Szóval estére már sötét volt, mire megérkeztek a koporsóval. Mindjárt be is álltak a ravatalozóhoz, hogy a koporsót levegyék a kocsiról. Ezzel a levétellel elég sok bajuk adódott, mert ugye az egyensúly már nem úgy működött, ahogy annak természetes körülmények között, működnie kellett volna. A koporsó nem akart lekerülni a kocsiról. Végül előkerült Lakatos Öcsi, a sírásó, aki segített. Bevitték a hűtőkamrába, letették a földre.

Aztán kimentek egy kicsit pihenni. Tóth Gergő, meg a fuvaros cimborája Suhajda Jani cigarettára gyújtottak.

– Majd eltemetjük az öreget – mondta Tóth Gergő Lakatos Öcsinek. – Készítsétek elő, mindjárt megyünk.

Az idő már eléggé belenyúlt az estébe. A felkelő Hold, amely fogyóban volt, gyéren világított. Így csak sejteni lehetett, mi hol van. Egy jó órányi pihenés után, megkérdezte Tóth Gergő a sírásót:

– Minden rendben? Mehetünk?

– A gödör kész, a koporsó bent, mehetünk! – nyugtázta a sírásó.

Feltápászkodtak, mind a hárman bementek a koporsóért, elosztották ki melyik részét fogja és elindultak terhükkel, a leendő sír felé.

– Elég könnyű! – mondta Lakatos Öcsi, a sírásó.

– Már öreg volt! – vélte hangosan Suhajda Jani. Még hozzátette: – Ilyen korra már könnyűvé válik az ember.

Kisebb kanyargások után, megérkeztek az üres gödörhöz. Letették a koporsót. A sírásó átvetette a köteleket a leeresztéshez.

– Csak hárman vagyunk! – mondta Suhajda. – Ki lesz a negyedik? A kérdésre a válasz hirtelen jött, mert Lakatos Öcsi oda kiáltott, a sírok között bóklászó alakhoz. – Szigeti Feri, gyere segíteni! A megszólított ember egy-kettőre ott termett. Nem okozott meglepetést, hiszen köztudott volt a faluban, hogy nincsen ki minden kereke és szeret esténként sétálni a temetőben.

Így aztán négyen lettek, megfogták a kötelek végét és kezdték leereszteni a koporsót. Szigeti Feri megszólalt, olyan papi hangon.

– Legyen végső nyughelyed e sír! – mondta. A többiek egyszerre: – Ámen! – és leeresztették a koporsót. A lapátolt föld zuhogva, tompa döbbenéssel lepte el a koporsót. Teljesen betemették, a sírhantot is kialakították, amennyire láttak ebben az éjszakai sötétségben.

Másnap, úgy tíz óra felé a polgármestert kereste a temetőőr. Feszengve járt a folyosón, nehezen került elő Kovács Kázmér, a polgármester. Mindjárt látta, hogy valami nincs rendben, mondta:

– Gyere be az irodába, Józsi bácsi – és mutatta az utat. Bent aztán megkérdezte: – Mi a baj? Kapás Józsi bácsi először nem is tudta, hogyan kezdje, de aztán belevágott:

– Kóródi Sanyibá ott van a hűtőkamrában.

– A temetésig jó helyen van! – mondta a polgármester.

– De tegnap este a koporsót elföldelték – folytatta zavartan. Kovács Kázmér hirtelen nem tudott válaszolni. Arcába szökött a vér és emelt hangon kérdezte: – Kik tették ezt?

– A fuvaros Tóth Gergő, meg a társa Suhajda Jani. Én is csak reggel vettem észre, hogy a Kóródi papa még a hűtőben van – összegezte a történteket.

Hirtelen csend keletkezett, mondhatnánk azt is, hogy temetői csend. Kovács Kázmér elkezdett járkálni az irodában. Nem tartott sokáig ez a töprengő magatartás, elővette mobilját és elkezdett telefonálni.

Kapás Józsi bácsi ezekből a dühös, néhol kiabáló, káromkodó beszélgetésekből szinte nem értett semmit, csak az említett nevek voltak ismerősek. Meg annyit jegyzett meg: – Azt a két piás balkezest látni sem akarom! Befejezésképpen annyit mondott: – Erről senkinek egy szót sem! – és figyelmeztetőleg a mutatóujját a szájához emelte, ezzel zárva a száját.

A történet befejező részét hónapok múlva sem lehetett pontosan ismerni. A szóbeszéd szerint, az nap éjjel a két fuvaros fickónak és a sírásónak ki kellett ásni a sírból az üres koporsót. Kóródi Sanyibát pedig egy másik sírba helyezték el, hogy ne maradjon rajta az a gyalázat, melyet ártatlan földi maradványaira így kiróttak.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A kétszer eltemetett koporsó”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés