Annának

A világirodalomból számos Anna keresztnevű szereplőt ismerünk. Hogy csak néhányat említsünk a leghíresebbek közül: Dido húga, Anna Vergilius Aeneis című eposzának egyik szereplője; Anna Karenina Lev Tolsztoj regényében; Kosztolányi Dezső Édes Annája; Szabó Magda Freskójának Annuskája; Vörös Anna, Károlyi Amy verse, stb. Választásom Juhász Gyula Sárvári Annájára és Edgar Allan Poe feleségére, Virginia Eliza Clemmre − akit a költő Annácskának nevez versében − esett. A két költő egymás mellett említése annál is inkább indokolt, mivel mindkettőjüknek tragikus sors jutott, és mindketten reménytelenül szerettek.

Sárvári Anna és Virginia Eliza Clemm

______________________________________________  

A legszebb Anna-versek

Juhász Gyula Anna-verseit olvasva azt gondolnánk, egy gyönyörű nővel való kölcsönös és hatalmas szerelem gyümölcsei. A valóság kiábrándító. József Attila „tehénformájú színi démonnak” írja le Sárvári Annát, „aki kék szemű és másfél mázsa”.

A költő 1908. február 13-án érkezett Nagyváradra, ahol a premontrei főgimnáziumban kezdett el tanítani.

Nagyvárad az 1900-as években

Juhász Gyula huszonöt éves volt, és rendszeresen írt színikritikákat. 1908 novemberétől dicsérgeti szerény tehetségű színésznőt, Sárvári Annát. A nézőtéren meghúzódva, titokban figyeli a próbákon, ám nincs mersze meg is szólítani. Az előadások után hajnalig ólálkodik Anna ablaka előtt, míg az színésztársaival odabent mulatozik. 1908 telén, összeszedve bátorságát megkéri barátját, Deésy Alfrédot, hogy mutassa be a lánynak. Erről a találkozásról Anna 1924-ben így nyilatkozott: „Deésy Alfréd elhozta egyszer hozzám Váradon, bemutatta nekem, és ő egész délután csak a kezemet fogta, és a nevemet súgta (…) Aztán összesen, ha kétszer-háromszor találkoztunk, és én nem tehetek róla, hogy olyan halálosan belém szeretett (…) nem szerettem, nem tudtam szeretni”

De mi vonzotta Juhász Gyulát a nagydarab Annához? Eőrsi Júlia meséli, hogy Juhász egy városmajori sétán, megpillantván egy robosztus nőt, aki a fűben olvasgatott, kijelentette: „Szeretem a nagy nőket. Csupa nagy nő vonzott engem.”

Másrészt Anna szőke, és a költő ideálja a szőke nő volt: „Mert szőke mind, akit fájón szerettem” – írja 1919-ben. 1925-ben pedig ezt mondja: „A szőke szépeket szerettem egykoron.”

Juhász Gyula

Anna 1909 szeptemberében otthagyta Váradot, más társulathoz szerződött, így soha többet nem találkozott a költővel. Juhász Gyula mintegy hetven Anna-verset írt. Az egyik legszebb a Milyen volt…, amely a Hét című folyóiratban jelent meg 1912-ben. A költő ekkor Szakolcán tanároskodott. A költeményt a szerelem elmúlásának fájó érzése hatja át. Nem szerelmi vallomás, a költő egyre halványodó emlékei között kutat:

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Milyen volt… Részlet

Ugyanebben az évben, 1912-ben írta a költő Coronatio című költeményét. A cím megkoronázást jelent, s arra utal, hogy Anna már nem földi lény, hanem magának a szerelemnek a jelképe:

Annának víg bukását, könnyű vesztét
Jelentik gyászos pósták néha nékem,
Hogy elsodorták tőlem ködös esték
S rózsák között botorkál víg vidéken.

Annának már a koronája készül
Aranyból és gyémántból szűz egekben,
Ő nem szédülhet már le semmi égbül,
Anna örök, mert Annát én szerettem!

A költő számára Anna az idő múlásával egyre inkább magával a szerelemmel azonosul. Egyik utolsó, 1926-ban keletkezett Anna-versében, az Anna örök című költeményben a vallásos áhítat magasába emeli Anna alakját:

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen

Anna örök. Kézirat

_____________________________________________________ 

Juhász Gyula 1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. 1917. január 8-án idegrohamot kapott. Április 9-én elmebetegnek nyilvánították. 1937. április 6-án veronállal vetett véget életének. Halála után Anna így nyilatkozott:
„csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a versekhez. És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám.”

Anna kétszer ment férjhez, egy baleset során csípője kificamodott, így nem léphetett többé színpadra. Élete végén második férjével, a színházrendező Szántó Jenővel nyomorban élt. Juhász Gyula halála után egy évvel, 1938-ban öngyilkos lett. A 8 Órai újság így írt haláláról: „Az ágy mellett, a földön Juhász Gyula verseskötete feküdt. Ahogy a könyv leesett a földre, éppen az első oldalon nyílott ki: Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula − olvasható rajta a költő dedikációja. A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az Anna-verseket olvasta.”

Edgar Allan Poe Annácskája

Edgar Allan Poe (1809−1849) amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus. Főleg misztikus, hátborzongató történetei révén ismert. Őt tartják a detektívregény „feltalálójának”. Számos művét magyarra is lefordították. Legismertebb verse A Holló.

„Látnok!”, nyögtem, „szörnyü látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van…van balzsam Gíleádban?…mondd meg!…lelkem esdve vár!”
S szólt a Holló: „Soha már!”

„Látnok!”, búgtam, „szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha Istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?”
Szólt a Holló. „Soha már!” (Részlet, fordította Tóth Árpád)

A vers számos művészt ihletett meg, a leghíresebb közöttük Gustave Doré, Cervantes Don Quijotéjának illusztrátora.

A Holló. Gustave Doré illusztrációja

Poe 1835–ben feleségül vette unokatestvérét, az akkor 13 éves Virginia Eliza Clemmet, akivel csupán tizenegy évet élt együtt, házasságuk mégis az egyik legtöbbet kommentált és vitatott összetartozás volt. Az összetartozás szó nem egészen helyénvaló, hisz Poe szerelme mindvégig viszonzatlan maradt felesége részéről.

Edgar Allan Poe

Poe felesége, Virginia 1847-ben tuberkulózisban halt meg. A költő vigasztalan volt, amúgy is gyászos atmoszférájú művei ettől kezdve szinte csak a halálról szóltak. Felesége halála után két évvel írta meg utolsó befejezett versét Lee Annácska címmel. A költemény a Poe által gyakran feldolgozott téma: egy fiatal nő halála. A versbeszélő felidézi a két fiatal megismerkedését, amikor még gyermekek voltak. A költemény olvasása során kiderül, hogy a szerelmes férfinak minden gondolata Annácska körül jár. Minden hozzá kötődik: a tengerpart, a holdfény, a csillagok.

Edgar Allan Poe: Lee Annácska

Sok-sok hosszú esztendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány − ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.

Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
s csillag, ha ragyog, már véle vagyok.
Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.

(Fordította Babits Mihály)

Poe 1849. október 7-én halt meg. Halálának igazi oka ma sem ismert. Különböző betegségeknek tudták be elhunytát: delirium tremens, szívbetegség, epilepszia, szifilisz.

Síremléke Baltimore presbiteriánus temetőjében van, rajta A Holló című versének halhatatlan sorával: S szólt a Holló: „Soha már!”

Edgar Allan Poe síremléke

_____________________________________________________________

Megosztás

Tweet