A Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója
Szakonyi Károly 90 évesen is friss szellemi kapacitással rendelkezik. Írja, írja, mert ez a dolga, írni, amíg lehet, ha sikerült valamit jól megírni, akkor nem szabad abbahagyni – ahogyan mondta a kilencvenévesek nyugalmával a kérdező Horváth Péternek, aki maga is kerek 70. A barátságuk régi, a munkakapcsolatuk is visszanyúlik majdnem a kezdetekig. A Hatodik napon előbemutatóját megelőző kerekasztal-beszélgetésen a nyilvánosság előtt vállalkoztak egy igazán baráti emlékező beszélgetésre Szakonyi Károly, Keleti Éva, Radnóti Zsuzsa, amit Horváth Péter vezényelt, mint színházi rendező, de jóbarát is. Mint kiderült, már a pálya elején munkakapcsolatba kerültek Szakonyival, aki Horváth észrevételeit elfogadta, olykor javított is a már megírt szövegen.
Kilencvenévesen az embernek már nincs mitől félnie, egyedül a mondatok kerekségére, összeszedettségére kell ügyelni, ami Szakonyi Károlynak nem gond. Vidám tekintetű, majdnem virgoncnak mondható nézésével a fiatalok közé sorakozik, csak a botja árulkodik koráról.
Olyan darabokat, szövegeket, novellákat ír, amikkel könnyen lehet azonosulni, nem nehezíti meg a néző, olvasó dolgát. Pedig amiről ír nagyon nincs rendjén. A családi viszonyok örökös, vihar előtti állapotait bemutató darabjaival azonnal beszerette magát a színház világába, első próbálkozására elfogadták a témáit. Egy jó színházigazgató rögtön megérzi, ha valamelyik darab kelendő lesz. Szakonyi Károly nagyon érti, hogy kell megmutatni családjaink állapotait. Már az Adáshibával olyan érzékeny pontra tapint, ami sajnos máig nem évült el: mennyire nem bírunk egymásra igazán odafigyelni. Maga Jézus Krisztus is hiába jelenik meg, nem tudja elvonni a család figyelmét a televízió képernyőjétől. E darabnak egy jelenetét mi is próbáltuk, gyakoroltuk a Színművészeti főiskolán Marosvásárhelyen a 70-es években, akkori a Szakonyi-darabbal való ismeretségem.
Szacsvay László, Mohai Tamás, Járó zsuzsa
A hatodik napon témája is hasonló, csak még erőteljesebben rajzolja meg azt a lehetetlen állapotot, amiben egy család csendesen és biztosan szétesik. Annyira idegesítően nem foglalkoznak igazán egymással, bár minden erőfeszítésük erre irányul, hogy az már kétségbeejtő, mégis nevetünk rajta. Járó Zsuzsa figurája gyermeki, testvéri, feleség mivoltában, megnyilvánulásaiban olyan, mint egy önjáró, felhúzott gép, amit nem lehet leállítani. Csak ha kikapcsoljuk. Belőlem legalábbis ezt az indulatot piszkálta fel. Áll az ember döbbent és elképedt csodálkozásaival az állításai előtt, amiket kiötöl, mint aki mindenkinél jobban tudja előre és vissza, mit gondol, érez, mit akar a másik. És ezt olyan megfellebbezhetetlen magabiztossággal jelenti ki, ami előtt a józan és békeszerető ember kapitulál. Mire megszólalna, már rég egy másik, ugyanolyan vehemenciával állított félregondolást hangoztat. És ez így megy egy életen keresztül. A csak élni vágyó, csak megnyugvást kereső, a jó megoldást csak a szelíd elhárításban látó családtagok teljesen ellehetetlenülnek. Végül egyetlen kibúvónak csak a hasonulás marad. Észrevétlenül ivódik beléjük ez a hozzáállás, ez lesz a családi jellegzetességük. Akikről azt szokták mondani: tudod, olyan okosak, hogy falra lehet mászni tőlük.
Szakonyi remekül ért a párbeszédeket rögzítésére, egymásba illesztéséhez. Gördülékenyen, könnyedén, magától értetődően folynak, ömlenek, áradnak a megjegyzéscunamik, megállapítás-földcsuszamlások, amelyek között satnyul, hervad, dől hamvába még kiteljesedése előtt a dolog.
Abszolút élethű. Ma már egész foglalkozáságazatok épültek a tünetek kezelésére, pszichológusok, lélekgyógyászok hada próbál segíteni a csapdába esett áldozatokon, kevés sikerrel.
Egy ilyen színházi előadás többet tehet az ügy érdekében.
Mert mitől is jó egy beszélgetés, egy bemutató, egy színdarab, ha nem attól, hogy ilyenkor mindent félreteszünk és odafigyelünk arra, amit hallunk, látunk, olvasunk. A legjobb terápia.
Tessék tehát bevenni naponta, hetente, havonta rendszeresen a lélek karbantartása érdekében a megfelelő színházi előadásokat, olvasmányokat. A gyógyulás, a megkönnyebbülés mindenképpen garantált.
Karalyos Gábor, Járó Zsuzsa, Szacsvay László, Mohai Tamás, Alberti Zsófi, Mertz Tibor
A Hatodik napon Szakonyi Károly színdarab korhoz csiszolt változatában került bemutatásra a fiatal Dicső Dániel rendezésében, aki régóta rendezi a Rózsavölgyi Szalon előadásait. Ennek a darabnak a kapcsán mondta: a rezonőr szerepét itt tulajdonképpen az írót megjelenítő Karalyos Gábor hozza Bandi, a fiútestvér szerepben, aki az újragondolt darabváltozatban megpróbál beavatkozik az eseményekbe, nem csupán megfigyel, nem csak megállapít. Bár az ő meglátásai nélkül semmilyen változás nem indulna el. Hogy megoldás nem születik, nem rajta múlik.
Szacsvay László, Mertz Tibor
A legerőteljesebb alak kétségkívül az erőszakos, hisztériás, kezelésre szoruló Teréz, akit Járó Zsuzsa alakít meggyőző erővel. Szacsvay László magára maradó Simonja tulajdonképpen jól érzi magát ebben a helyzetben, ha nincs is kibékülve vele, nem kíván változtatni rajta. Albert Zsófi Ditkéje vergődik egyedül, benne még él a remény a változás lehetőségében. Mohai Tamás Elekje, mint egy nem kívánt folyadékba csöppent légy, azonnal tovább repül, ahogy kiderül, meg akarják fogni. Mertz Tibor szerepe a leghálátlanabb, a legyőzött, akaratától megfosztott férj, Béla szerepében. De az egész társaságra ez jellemző: miközben szeretnének változtatni a sorsukon, nem látnak tovább annál, amiben rotyognak, mint hús a fazékban. Maradnak az értetlenségek, a meg nem hallgatások, az oda nem figyelések, a nem igazi érdeklődések, a gyökeres jó változtatásokhoz szükséges akarat, elszántság hiánya.
Egyedül Bandi, Karalyos Gábor alakításában lát rá az egészre, az író/rezonőr szerepét vállalva.
Mindenképp javaslom, a gyógyulás érdekében azzal kezdeni, hogy bemegyünk a színházba és megnézünk egy jó darabot, egy jó előadást. Például Szakonyi Károly: A hatodik napon c. előadását a Rózsavölgyi Szalonban. Nem csak arra jó, hogy megállapítsuk, mi a bajunk tulajdonképpen. Arra is, hogy kedvünk támadjon gyógyuláshoz.
Szereplők: Szacsvay László (Simon), Járó Zsuzsa (Teréz), Mertz Tibor (Béla), Alberti Zsófi (Ditke), Karalyos Gábor (Bandi), Mohai Tamás (Elek).
Dramaturg: Hárs Anna
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Látványtervező: Enyvvári Péter, Zubor Kata
Zene: Szászi Petra
Rendezőasszisztens: Dicső Dorka
Rendező: Dicső Dániel
Hozzászólások