Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 32. • Hetedhéthatár

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 32.

Tisztelt Olvasók!

Pécsi Nemzeti Színház 1920 képeslap (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény)

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasóközönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

1931: Interjú Asszonyi László színigazgatóval pályájáról

Asszonyi László (Forrás: Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája 1883-1944)

Ha ennek az évnek a sűrű pécsi színházi híreit szemlézgetjük a helyi sajtóban, érdekes hírekre bukkanunk. Ezekből osztok meg most néhányat az olvasóval. A polgári-liberális Pécsi Napló (1892-1944) 1931. február 7-i keltezésével február 8-án, a nyolcadik oldalon a „Rövid beszélgetés Asszonyi Lászlóval, aki kedden ünnepli színészi pályájának 25 éves jubileumát” szokatlanul hosszú címmel, „A sárospataki kis diákból pécsi színigazgató, majd korcsmáros (sic!) lett. Amíg egy színész eljut odáig” szokatlanul hosszú alcímmel jelent meg interjú, amelyet most közlök.

Sárospatak, Rákóczi Vár-Múzeum (Forrás: Wikipédia)

„Huszonöt évvel ezelőtt egy kipirult arcú, csillogó szemű, 18 éves diák váltotta meg néhány garasos jegyét a sárospataki színház pénztáránál. Ez a diák Asszonyi László volt, aki először volt színházban. Ettől a naptól kezdve ez a kisdiák minden este ott szorongott az állóhelyen. Szerelmes lett a színházba és a színészetbe. Ez a szerelem döntő befolyással volt további életfolyására. Megszökött az iskolából, és beállt vándorszínésznek Szabadhegyi Aladár színtársulatához. Az egykori sárospataki kisdiák haja az óta megszürkült. De azért ma is fanatikus szerelmese a színpadnak. Könny lopakodik szemeibe, amikor színészi pályájának sok szép emlékét feleleveníti.

– Sárospataki diákkoromban minden este ott voltam a színházban. Inkább elvontam a számtól a falatot, de minden este színházba mentem. Néha-napján – különösen a hónap elején – előadás után a színészekkel a nagykorcsmába (sic!) mentem, és éjfél után nótára gyújtottam. Szabadhegyi Aladárnak nagyon megtetszett a hangom, és rábeszélt, lépjek fel egyszer a színpadon. ’Felhő Klári’-ban mutatkoztam be a pataki publikumnak, döntő sikerrel. Egy hét múlva a közönség óhajára ismét felléptem, s sikerem ekkor talán még nagyobb volt. Néhány nap múlva búcsúzott a színtársulat. Reggel kikísértem a truppot az állomáshoz, és egyik színész barátom megkért, hogy podgyászát (sic!) a kocsiban elhelyezni. Gyanútlanul beszálltam a kupéba. Ali tettük le a koffert – legnagyobb rémületemre – elindult a vonat.

Kisvárdai Gyermeknap 1916 (Forrás: Wikipédia)

Nem szálltam ki, hanem örömtől dobogó szívvel jelentettem be az igazgatónak, hogy vele maradok. Kisvárdán elcsaptam magamtól a társulatot, és Pestre utaztam. Bizony, néhány hétig koplaltam, míg szerződést kaptam Kolozsvárra. Kolozsvár, Buda, Bácska voltak ezután színészi pályám jelentős állomásai. Székelyudvarhely, Nagyvárad, mindmegannyi (sic!) szép emlékké finomodott már.

Lehár Ferenc (Forrás: Wikipédia)

– A Luxemburg grófjának (sic!) premierjére lejött maga a szerző, Lehár Ferenc. A címszerepet én játszottam, és annyira megtetszett alakításom Lehárnak, hogy felvitt a Király Színházba. Felsóhajt, majd így folytatja:

– Királyszínház (sic!), (első) világháború, cseh megszállás, Pozsony, Komárom, kitoloncolás. Ezek volnának nagyjában életem folyásának kiemelkedő eseményei. Közben szorgalmasan készültem az operaszakra. Mivel azonban az Operaház csak a létminimumot ajánlotta fel, a szerződést nem kötöttem meg. Ezután Szegeden kötöttem ki. Innen Réthy (a keresztnév hiányzik) színházi ügynök tanácsára Pécsre jöttem. A közönség szeretetébe fogadott, és amikor megpályáztam a pécsi színházat, egyhangulag (sic!) nekem ítélték.

– Ami ezután történt, azt mindenki tudja. Nem a közönség magatartásán múlt, ami történt.”

Budapest, Király Színház Anno (Forrás: Wikipédia)

Ha elolvassuk ezt a riportot, akkor ismét megbizonyosodhatunk róla: a korabeli sajtó híradásainak is nagy szerepe van a helyi történet-kutatásban. Asszonyi László (1882-1934) színész, énekes, színigazgató pályájának jobb megismerésében ez a cikk jó kiegészítő, sok olyan információ, történés rögzítése található meg itt, amelyet eddig a színháztörténet nem ismert. Azt tudjuk, hogy 1922. és 1927. között szerepelt nálunk színészként, 1923. és 1926. között pedig a pécsi színházat igazgatta. Ezért is érdekes az 1931-es interjú. (Felesége, Erdélyi Irma /1885-?/ is szerepelt színészként Pécsett.)

Az írásban fontos szerep jutott Szabadhegyi Aladárnak és színtársulatának. Őróla keveset tudunk. Az biztos, hogy sűrű színészi-színigazgatói pályáján (ABC- sorrendben) Esztergom, Ipolyság, Kiskunfélegyháza, Kisvárda, Makó, Nagysomkút, Rozsnyó, Sárospatak, Szekszárd is szerepelt oly sok más helység mellett, ahol vagy színigazgatóként tevékenykedett, vagy vándorló társulat-igazgatóként szerepelt. (Az sajnos nem derült ki a riportból, hogy miért hagyta ott őket a fiatal Asszonyi László Kisvárdán.)

 

1931: Kedvezményes színházjegy-igénylés

Pécsi Napló Anno (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény)

A Pécsi Napló 1931. február 8.-i számának második oldalán kedvezményes jegyeket ajánlott emígyen: „50 százalék kedvezménnyel nézhetik meg a ’Szókimondó asszonyság’ folyó hó 9-i (sic!) előadását a ’Pécsi Napló’ előfizetői.” Nem akart lemaradni a konkurens konzervatív-katolikus „Dunántúl” (1911-1944) című, másik akkori pécsi újság sem, amikor ugyanazon a napon, az 1931. február 8.-i számának negyedik oldalán a következő hírt tette közzé: „Utalvány, amelynek felmutatója a ’Dunántúl’ színházi estjére (1931. február 12.-én) 50 %-os kedvezménnyel válthatja meg jegyét. A jegy megjelölése, név, 1 drb (sic!)” A pécsi színházi „újság-párbaj” folytatódott, méghozzá még ugyanazon a napon. Ezzel ugyanis még nem volt vége a Pécsi Napló kedvezményes színházi jegy-akciójának, amikor az 1931. február 8.-i szám nyolcadik oldalán erre „még rátett egy lapáttal” a következő hírrel: „Utalvány, melynek felmutatója jogosult a Pécsi Nemzeti Színház f. (folyó) hó 9-i (sic!) ’Szókimondó asszonyság’ előadására egy ötvenszázalékos jegy váltására. A hely megjelölése, Az utalvány benyújtójának aláírása.” Úgy látszik, ezt a „párbajt” a polgári-liberális lap nyerte, de az igazi nyertes természetesen a pécsi színházba járó közönség, és maga a helyi színház volt.

Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. Már jóval előbb, 1931. január 1.-jén a „Dunántúl” hasábjain „Olcsó színházi estéket rendez a Dunántúl” címmel, „Havonkint egy-egy előadás olvasóink részére 50 százalékkal leszállított helyárakkal” alcímmel, még 1930. december 31.-i keltezéssel a következőket olvashatták a helybéliek. „A mind veszedelmesebb mértékben terjeszkedő gazdasági depresszió (mármint az 1929-től tartó világválság) egymás után faragja le a mai ember életéről azon igényei kielégítésének lehetőségét, amelyek ennek a Trianonban megnyomorított magyar életnek kultur jellegét őrzik. A ma embere, aki kenyérgondokkal küzd, alig vásárol könyvet, egyáltalán nem utazik, négyszobás lakásából albérleti lakásba költözik, estélyi ruháit eladja, s hovatovább lemond a színházlátogatás elvitathatatlan kultúr szükségletéről is.

A Dunántúl egyik számának címlapja (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény)

A ’Dunántúl,’ amely a mai, gondoktól fojtogatott élet minden területén könnyíteni igyekszik mindannyiunk sokszor elviselhetetlennek tetsző terhein, olcsó könyv és egyéb akciói mellett most lehetővé igyekszik tenni azt, hogy a lehető legkedvezőbb feltételek mellett a legszélesebb néprétegek juthassanak be a színházba. A Pécsi Nemzeti Színház igazgatóságával folytatott ilyen irányú tárgyalásaink kedvező eredménnyel zárult befejezése után örömmel közöljük olvasóinkkal, hogy az év minden hónapjában a színház ötven százalékos jegykedvezmény mellett a ’Dunántúl’ olvasói részére rendez egy-egy előadást. Az első előadást január 15.-én, csütörtökön este tartjuk meg, amikor Gárdonyi ’A bor’ c. (című) gyönyörű népszínműve kerül bemutatásra.

A jegyelővételt a színházi pénztár január 8.-án nyitja meg. A jegykedvezmény(t) ezen a napon természetesen csak a ’Dunántúl’ előfizetői vehetik igénybe. Hisszük, hogy ez a rendkívül jelentős kedvezmény széles körökben talál kedvező fogadtatásra, ahogy a ’Dunántúl’ január 15-iki (sic!) első színházi estjét zsúfolt ház fogja végigtapsolni.”

Ahogy látjuk, az akkor tomboló gazdasági világválság a kultúra, így a színházlátogatás terén is romboló erejű volt. Erről szól ez az írás is. Természetes volt, hogy a helyi lapjaink is kivették abból a részüket, hogy ezt a negatív hatást csökkentsék a maguk módján. Dicsérendő dolog, hogy ezt megtették, ezzel is segítvén a pécsi színházat, és annak színházba járó közönségét. Biztosak lehetünk abban, hogy a Pécsi Napló is megtette a maga jótékony akcióját az év elején, így ebben a „versenyben” szerencsére nem született „győztes.”


1931: Forgószínpad-beszerelés a színházunkban

Az év végén, a Pécsi Napló 1931. november 10.-i számában egy kis hír a következőkről tudósított. „ – Színházunk új körforgó-színpadát helyi iparosokkal és egy szakmérnök vezetésével most szerelik. Első bemutadásán (sic!) e modern technikai újításnak a ’Lámpaláz’ kerül színre.” A „kis hír” fővárosi színházi eseménnyel folytatódott. „Budapest évadsikere volt a Lámpaláz (sic!), amelynek 100. előadására telt meg a Magyar Színház. Ezzel kezdődött a főszezon.” Ebből is látszik, nem a hír terjedelme a fontos, ugyanis egyrészt színházunk technikai fejlődése legalább olyan jelentős, mint művészi tevékenysége, másrészt pedig noha „eldugott helyen” szerepelt ugyan a hír, ennek ellenére a mai olvasó figyelmét is fel kell, hogy keltse.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS