A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 37. rész • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 37. rész

„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje) 

Hoffer Károly ünneplése 1893-ban

Küry Klára (Forrás: Wikipédia)

Ez az év Hoffer Károly (1840-1921) ünneplésétől volt hangos. Az év azonban tavasszal egy szomorú országos katasztrófa-hullámmal kezdődött. Veszprém, Sármellék, Zomba vidékén tűzvészek tomboltak, nagy volt az anyagi kár, így megindult az országos gyűjtési mozgalom. Ebből dalárdánk sem maradhatott ki. A Király utcai Hattyúban jótékony célú hangversenyt rendeztek 1893. május 13-án. Neves művészek működtek közre: Küry Klára (1870-1935), a fővárosi Népszínház ünnepelt művésznője énekelt Ladányi Sárika zongorakíséretével, Kalmár Piroska pécsi színésznő monológot mondott, majd a Pécsi Dalárda által elénekelt „Serenade” című kórusművet gróf zicsi és vázsonykői Zichy Géza (Emil János, 1849-1924) karmester, (félkarú) zongoraművész, zeneszerző, költő, író, dráma- és színműíró, az operaház intendánsa vezényelte. A bevételből 400 forintot a veszprémieknek, 100-100 forintot pedig a sármellékieknek és a zombaiaknak adtak át.

Zichy Géza gróf (Forrás: Wikipédia)

Hoffer Károlyt május 29.-én ünnepelték Pécsett: ekkor kapta meg a város polgármesterétől a király által adományozott koronás arany-érdemkeresztet. Állandó krónikásunk, Haksch Lajos (1862-1939) azt állapította meg, hogy ő és szeretett dalárdája egy, mivel ezzel az érdemrenddel nemcsak Hoffer, hanem az énekkar is gyarapodott. „De az uralkodói bölcsesség így intézte helyesebben, hogy Hoffernek juttatta a dicsőség koronás keresztjét, aki annyi éven át is egymaga viselte a Pécsi Dalárda ’kereszt’-jét, a mártírkoronával ékesítettet.” Jegyezte meg ezzel a jeles eseménnyel kapcsolatban.

Hoffer Károly (Forrás: Wikipédia)

Megadta a módját a pécsi férfikórus, amikor a városháza nagytermében díszközgyűlést hívott össze ez alkalomból, ahol a tagságon kívül a város sok notabilitása tiszteletét tette. Ezt annál is inkább megtehette, mert Aidinger János (1846-1906) királyi tanácsos, városunk akkori polgármestere volt az elnök, ő vezette e jeles eseményt. Elsőként a főispáni átiratot olvasta föl e tárgyban, majd a következő beszédet mondotta:

Pécsi Városháza 1900 körül (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

Igen tisztelt díszközgyűlés! Alig juthatott volna nekem kedvesebb föladat, minthogy dalárdánknak érdemekben gazdag tagja részére az Ő Fölségétől jött kitűntetést átnyújtsam, hogy azt azon férfi mellére tűzzem, ki a zeneművészet terén magának hervadhatatlan érdemeket szerzett. A kir. (királyi) leirat e kitűntetést a Pécsi Dalárdának is része jutott. Tudva azt, hogy Hoffer 30 éve a Pécsi Dalárdával együtt örvend, és ha szomorkodni valója volt, azzal búsul is, azért hiszem, hogy nem veszi rossz néven, ha kijelentem, hogy az öröm nemcsak az övé, hanem a dalárdáé is, mely mindig vele együtt érez. Ily örömteli kebellel nyújtom át a kitűntetést, hogy viselje büszkén, elégülten, családja, a dalárda és a város közönségének díszére. Az Isten éltesse!”

E szavak után tűzte ünnepeltünk mellére az érdemkeresztet nagy éljenzés nyomán, majd az akkori kor neves helyi egyházi vezetője, Troll Ferenc (1818-1905) pápai prelátus szintén szólásra emelkedett:

Aidinger János (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

„Szívesen osztom az egyház nevében azt az örömet, melyet a t. (tisztelt) közönség is nyilvánít. Osztom az egyház nevében, melyben a kitűntetett 30 éven keresztül működik az Isten dicsőségére. Az Isten is dicsőíti őt, és kitűntette az apostoli Felség által.”

Reberics Imre (1844-1926) a tagok nevében szólott. „Kedves Daltárs! Ha a nemzeti dal és zene művelése terén szerzett kitűnő érdemeid nem lennének oly nyilvánvalók, mint amilyen ismeretesek, úgy ma dicshymnust (sic!) kellene zengenem. Föl kellene említenem, mit tettél haza, városunk, és daloskörünk érdekében. Te, ki szívből jövő, s velőkig ható csengő s kellemes hangoddal diadalra segítetted a magyar nemzeti dalt úgy széles e hazában, mint külföldön, s ez által a nemzeti dal apostolává lettél. De hallgasson dicsőítő szavam, mert érdemeid kellő méltatására úgyis fukar a szó.

A Pécsi Dalárda zászló szalagjai (Forrás:Csorba Győző Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

Meghatottan állunk előtted, mint daltársaid. Elérted azt, mi ifjúkori álmaidban sem jelent meg előtted. Csatát vívott hősöket megkoszorúznak, Te is csatát, nemes csatát vívtál, s mi mind daltársaid szeretetünkből font koszorúból övezünk át. Légy üdvözölve általunk örömtől rezgő szívünk egész melegével és őszinte szeretetünk lángoló hevével. Légy koszorúnk dísze, legszebb ékessége. Tartson Isten családod boldogítására, szeretett hazánk és kedves városunk javára igen soká, de ne feledd a Pécsi Dalárdát és daltársaidat, kik egy szívvel és lélekkel kiáltják: Éljen Hoffer Károly, szeretett daltársunk!”

Troll Ferenc és kötete 1889 (Forrás: Régi Pécs hírportál)

A pártoló tagok sorából dr. Szuly János (1849-1929) ügyvéd szintén szólásra emelkedett. „A  Pécsi Dalárda mint társadalmi, mint kulturális intézmény, mint dal-, mint műéneklési egyesület, több évtizeden át áll már fönn dicsőségesen. Mint tudjuk, megélte dicsőséggel 25, meg 30 éves jubileumát. Hogy ezen hosszú idő alatt minő szolgálatot tett a magyar nemzeti szellem emelésére, hogy minő dicsőséget szerzett a magyar dalügynek, a városnak, ezt igen t. (tisztelt) díszközgyűlés elmondhatja Debrecen, Nagyvárad, Kolozsvár, Miskolc, de elmondhatja az ország szíve, Budapest is. Ezen dicsőségnek te kedves barát, mindig nemcsak részese, hanem egyik megteremtője, annak szerzője voltál.

id. Ábrányi Kornél (Forrás: Wikipédia)

Te lelki vezére voltál a győzelemre vezetett egyesületnek, ezért érdemeid a legmagasabb helyen elismerésre méltattak, elismerésre a dal, a zene terén. A zene, a dal, a nemzetek legdrágább kincse, az emberi szív ékessége. Midőn te ezeket oly eredményesen, oly fáradhatatlanul művelted, akkor olyasmit műveltél, ami által nemcsak családodra, de az egész nemzetre és a közjóra is nagy haszon háramol (sic!), s így csakugyan megérdemelted a kitűntetést, mely a te erényednek, érdemeidnek nem bére, hanem azoknak dicsősége. És én ezt tartom az érdemkereszt legfényesebb gyémántjának.”

Szepesy Ignác (Forrás: Wikipédia)

A köszöntő-zuhatag Repich Vince belvárosi igazgató-tanító szavaival értek véget, aki Hoffer Károlyt a városi tanítóegyesület tagjaként köszöntötte. Ünnepeltünk köszönete zárta a díszes rendezvényt. Este a Vadember vendégfogadó nyári termében zárult a Hoffer Károly számára dicsőséges nap, ahol Pécs polgársága ünnepelte őt. Ábrányi (Eördögh) Kornél (1822-1903) „A magyar zene a XIX. században” című könyvében így írt róla: „Az ő neve elválaszthatatlanul van egybeforrva Pécs városával, nagyhírű dalárdájával, s az országos daláregyesülettel. Mint bűbájos hangú tenoristát e tekintetben nemcsak az egész ország, hanem a külföld is ismeri. Mint zeneíró is jeles, és hatásos dalok, karok, s egyházi művek szerzője.”

Dicső férfikarunk ez évben is derekasan teljesített a szereplések terén. Az olyan nevezetes ünnepeken, mint március 15.-én, október 6.-án tartott emlékhangversenyen énekeltek, közreműködtek báró négyesi Szepesy (Szepessy) Ignác püspök (1780-1838) szoboravatásán, emellett pedig ebben az évben szintén megrendezték az alapszabály-szerű dalestjeiket. Az évet novemberben a pécsi iskolák szegény gyerekeinek ruhagyűjtése javára rendezett hangverseny zárta a legendás Hattyúban, ahol Hoffer Károly női énekiskolájának 20 tagja szintén közreműködött. Föllépett még dr. Schmidt Antal orvos, műkedvelő bariton szólamú énekes, Lőhr Vilmos hegedűművész, zenetanár is. Persze nem feledkezhetünk meg a mindig vidám hangulatú szilveszter-estről sem.

 

Az 1893. év árnyoldalai

Pécs, Király utca, Hattyú-ház (A szerző felvétele)

Sajnos nemcsak pozitív hírek jellemezték ezt az évet. Számtalan pártoló tag lépett ki, sokallván a hat illetve négy forintos éves tagdíjat! A megmaradt tagságról sem szólt kedvező vélemény, amelyet az egyik pécsi napilap írt meg az egyik alapszabály-szerű dalest után: „A Pécsi Dalárda estélye kevés pártoló tagot vonzott, mert tudvalevőleg a czirkuszban (sic!) épp akkor nagy ’parforce-előadás’ volt ingyen ajándék-kiosztással, amikor is minden látogató a jegyéhez egy számot kapott, s azzal a reménnyel mehetett a czirkusba (sic!) hogy ’egy jól járó új órát’ nyerhet. Ilyen művészi konkurrenczia (sic!) mellett a dalművészetnek természetesen háttérbe kell szorulnia.

Báli táncrend, 19. század (Forrás: Wikipédia)

No, hanem annál nagyobb figyelemmel hallgatta a jelenlevő hölgyközönség az énekszámokat úgyannyira, hogy a dalosok saját hangjukat sem hallották a széksorok közt megeredt kedélyes és familiáris társalgás miatt. Az estélyt befejező táncz (sic!) ellenben nagy érdeklődésnek örvendett, csupán fiatalemberek hiányát érezték a tánczra szomjas hölgyek, kiknek az volt az általános megjegyzésük, hogy a Pécsi Dalárda ahelyett, hogy énekel, inkább gondoskodnék sok, nagyon sok tánczosról. Valóban egyetértünk mi is a hölgyekkel, s egyáltalán nem értjük, hogy ez a Pécsi Dalárda miért nem alakul át tánczegyletté (sic!), melynek czélja (sic!) volna egyszersmind házasságokat is közvetíteni, s évente 20-25 vőlegényt kisorsolni.”

Ez a gúnyos hangú újságcikk jól jellemezte a helyzetet, egyszersmind megkeserítette az igazi dalárdisták szájízét ebben az évben. Kár volt ezzel elcsúfítani ezt a dicső évet!

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS