Eleven éjszaka • Hetedhéthatár

Színház

Eleven éjszaka

Napjaink ünnepelt dráma- és forgatókönyvírója, az ír Conor McPherson 2013-ban New Yorkban az év legjobb drámájának választott műve, az Eleven éjszaka látható sztárszereposztásban a Pécsi Harmadik Színházban január 16-án és 17-én. MUCSI Zoltán, KATONA László, SIMKÓ Katalin, FODOR Tamás és KOVÁCS Krisztián főszereplésével érkezik ide a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház nagy sikerű közös produkciója, Koltai M. Gábor rendezésében. 

Hétköznapi alaphelyzetből bontakozik ki a misztikumba hajló történet. Egy dublini ház három lakójához visz föl egyikük éjszakára egy nőt, akinek jelenlététől akaratlanul is felbolydul a sebzett lelkű férfiak monoton, egyik napról a másikra működtetett élete. Egyik hazai kritikusa szerint az Eleven éjszaka nemzetközi sikere az író érzékeny helyzet- és karakterábrázolása, valamint bölcs emberismerete mellett leginkább annak köszönhető, hogy megtörténik benne az elképzelhetetlennek tetsző csoda: az idegen nő érkezése nyomán feltárulnak a titkok, oldódnak a görcsök, gyógyulnak a sebek, és bár gyakorlatilag senkinek sem változik meg az élete, a szereplők a végére mégis jobb emberré válnak.

A remek darab mellett a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház kiváló színészei jelentik a garanciát egy emlékezetes színházi élményre. Akik látták a Pécsi Harmadik Színházban a Piszkavas előadást (melynek írójával gyakorta rokonítják Conor McPhersont) vagy Spiró György: Prah című tragikomédiáját, azok érdekes hasonlóságokra is bukkanhatnak az Eleven éjszaka láttán.

A vendégjáték – mely az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg – 2022. január 16-án 15.00 és 19.00 órakor, valamint 17-én 19.00 órakor látható a Pécsi Harmadik Színházban.

(Fotók: Mészáros Csaba)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS