A költözés
Elérkezett a búcsú napja, órája, szeptember első hetében, ugyanis Tanítónk Pestre költözött valamelyik fiához. A szolgálati lakást záros határidőn belül át kellett adnia a következő tanítónak, negyvenegynéhány év köztisztelet kivívott, dolgos év után. Az én osztályom volt az a szerencsés közeg, amely még négy évet a tanító bácsival tölthetett, több társam nagyszüleit is ő vezette be a számok és betűk világába. Összeszorult szívvel néztem felső tagozatosokat, hogyan hordják a teherautóhoz a kisebb csomagokat, a nagyfiúk segítettek a bútorcipelésben is. Tanítóm egy becsomagolt képet adott a kezembe, hogy ezt vigyem ki az autóhoz, ám a képet a falhoz támasztottam és azt mondtam, nem viszek semmit, mert akkor előbb elmegy a tanítóm a faluból. Akkor ő lehajolt és azzal nyugtatott, hogy akiket szeretünk, sosem hagyjuk el, sőt még találkozhatunk is, hiszen gyakran eljön Vaszarra látogatóba. Aztán elköszönt feleségével együtt, beszálltak a sofőr mellé, integettek is. Amikor az autó eltűnt a kanyarban, úgy éreztem, a szívemet tépték ki, a legerősebb karót, cölöpöt az életemből.
Hozzászólások